Különös átigazolási história

"Siralmas és egyszersmind nevetséges, mi minden megtörténhet a magyar labdarúgásban!”– hangoztatja Tóth László, aki kénytelen-kelletlen rövid időn belül szembesült a sportágban uralkodó áldatlan állapotokkal. Ma már kínjában mosolyogva számol be 12 éves Máté fia esetéről, aki az Óbuda FC-től szeretett volna a III. kerületi TUE csapatához szerződni, a szülők szerint ugyanis ott nem kapott megfelelő képzést. Mondják, csaknem egy éven át nem tartottak edzéseket, mivel nem volt hol megtartani a gyakorlásokat…
A klubváltás azonban korántsem a szokványos módon zajlott: kiderült, Máté nem távozhat az Óbudából, mert nem is ott futballozik, hanem a BLSZ II-es Leante gárdájában szerepel kölcsönjátékosként. "Ez ugyan meglepett minket, ám igazán csak az foglalkoztatott, hogy a gyerek a III. kerületben játsszon – mondja Tóth László. – Ekkor azt állította Teleki Ottó, az Óbuda tulajdonosa, igazgatója, egyszersmind edzője: szükség van egy amatőr sportolói szerződésre az Óbuda FC és Tóh Máté között ahhoz, hogy egyáltalán szó lehessen az átigazolásról. Egy hónapos megállapodást kötöttünk, ám később az derült ki: érvényes szerződés van Teleki Ottó birtokában, ami 2006. december harmincegyedikén jár le. Gondolhatja, majd lefordultunk a székről a meglepetéstől. Miként lehetséges ez? – töprengtünk. Nos, csak úgy, hogy a kétoldalas szerződés első oldalát kicserélték, és a dátumot öt évre módosították, mivel mi csak a dokumentum második oldalát szignáltuk. Ezt követően Teleki Ottó azzal a legalábbis szokatlan ötlettel állt elő, hogy fizessünk négyszázezer forintot, és akkor Máté ott játszik, ahol akar, máskülönben marad.”
Tóthék nem fizettek, inkább feljelentettek. S nemcsak a szerződés miatt, hanem azért is, mert a gyerek kölcsönadását a Leante SE-hez szintén hamis papírokkal intézték (az átigazolási lapon nem Tóth László szignója látható). A család 2002 márciusában a Budapesti Labdarúgó-szövetséghez fordult, kérve a BLSZ igazoló és átigazolási bizottságát, vizsgálja ki az ügyet. Az illetékes szerv 2002 októberében a következő határozatot küldte meg a családnak: az amatőr sportolói szerződést továbbra is érvényesnek tartja. Indoklásként pedig közölte: "A bizottság a feljelentést eljuttatta (sic!) az Óbuda FC képviselőjének, Teleki Ottó úrnak, aki írásban reagált rá. Az Óbuda FC beadványában pontonként cáfolta a szerződésszegés tényét.”
Tóthék a későbbiekben azzal is szembesültek, hogy mifelénk vezetői szinten is komoly visszásságok jellemzik a futballt. A BLSZ-főtitkár, Vida Gábor ugyanis szóban közölte vele, a fellebbezési díj 40 ezer forint plusz 12 százalék áfa, amit Fa Sándor BLSZ-elnök nevében aztán írásban is megerősített. Amennyiben Tóth László nem kellően körültekintő, vélhetően befizeti az öszszeget, amit – mint kiderült – jogtalanul követeltek rajta. Na, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a BLSZ fellebbviteli bizottsága szintén elutasította – a végül is ingyenes – beadványt. Az indoklás így hangzott: "Tóth László új bizonyítékot nem jelölt meg, és olyan körülményekre hivatkozik, amelyek nem fegyelmi, hanem büntetőeljárás keretében vizsgálandók.” Ebből is látszik, a szövetség milyen alapossággal járt el az ügyben, mit sem törődve azzal, hogy egy tehetséges, több helyütt gólkirályi címet nyert tizenéves gyerek fejlődése megtorpanhat (a kis futballista már hónapok óta nem léphetetett pályára).
Tóthék persze nem adták fel, a rendőrséghez fordultak. A BRFK nyomozása 2002 novemberének elején zárult le, és noha az elkövető személyére nem derült fény, a magánokirat-hamisítás tényét igazságügyi írásszakértő segítségével megállapították. Mindezek ellenére előrelépés nem történt, még akkor sem, amikor Tóth apuka a Magyar Labdarúgóligát kereste meg a rendőrségi papírral. Végső elkeseredésében a Magyar Labdarúgó-szövetség elnökségénél próbálkozott, amely 2003 februárjában aztán hatályon kívül helyezte a MLL elnökségének, valamint a BLSZ-nek az első- és másodfokú határozatát, és új eljárásra kötelezte az illetékeseket. A dokumentum amúgy 11 pontban rögzíti, milyen hibák történtek az ügy során, és megszabja, hogy a következőkben mi mindenre kell alaposabban figyelnie a tagszervezet elöljáróinak. "Fölháborító, hogy milyen lelkiismeretlen és szakmailag felkészületlen emberek dolgozhatnak nálunk sportvezetőként… – tette hozzá Tóth László.
Teltek-múltak a hetek, ám az újabb vizsgálat csak nem kezdődött el. Tóth László ezért telefonált a BLSZ-be, ahol Vida Gábor azt mondta neki: "Nyugodjon meg, a fia még legalább fél évig nem játszik.” Aztán egy szép napon, legalábbis Tóthéknak valóban szép volt az a nap, jött a hír: Teleki Ottó ingyen elengedi Mátét. A szülők a miértre nem ismerik a választ, bár talán már nem is érdekli őket. Örülnek, hogy pont került a történet végére.
Teleki Ottó azonban szívesen elmondta a magyarázatot: "A III. kerület első emberéhez, Simon Gáborhoz régi jó barátság fűz. Többször kérte, engedjem el Mátét, és egy évvel az eset után beláttam, valóban az a legjobb a gyereknek, ha játszik.” Aztán előadta a saját verzióját is az ügyről. Megtudtuk, tíz éve alapította az Óbuda FC-t, ahol társadalmi munkában dolgozik, éjszaka biztonsági őrként, napközben játékvezetőként keresi kenyerét. Állítja, pénzt sosem követelt Tóth Lászlótól, nem is kérhetett, mert az átigazolás során klub és klub között zajlik a tárgyalás, abba senkinek nincs beleszólása. Beismerte ugyanakkor: tényleg kért lelépési díjként 100 ezer, a kölcsönadásért 50 ezer forintot, de az érdeklődő III. kerülettől, nem pedig a szülőktől. S mivel a TUE-nek nem ért ennyit Máté, a játékos maradt az Óbudánál. "Ingyen miért engedtem volna el csapatom legügyesebb játékosát, akit hónapok óta edzettem, etettem, itattam, ruháztattam és utaztattam, és akire több százezer forintot költöttem?” – kérdezte Teleki, aki egyébként úgy véli, Tóth Lászlót egyáltalán nem kell félteni, merthogy volt rá példa, edzésvezénylés közben megtámadta őt, és akkor nyolc napon belül gyógyuló sérülésket szenvedett…
Tóth László ekképp reagált minderre: "Még hogy megvertem?! Harminc kilóval vagyok könnyebb nála! S hogy ő költött a gyerekre?! A szülők dobtak össze pénzt szinte mindenre. Ráadásul ez az ember éppen abból él, hogy szerződteti a fiatalokat, akikért akkora összegeket kér kluboktól, hogy azt senki nem fizeti ki. Csak a szülők…”
Félrevezetés, okirat-hamisítás, dilettáns sportvezetés és mindennek a kárvallottja egy tizenéves labdarúgó, akit nemcsak tehetségnek tartanak egyesek, hanem a pénzforrásnak is. Sajnálatos, hogy egy kisgyerek történetében összegződött mindaz, ami a mai magyar labdarúgásban előfordulhat.