Sopron: A támogatás biztosan csökken

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2003.06.04. 21:22
Címkék
Továbbra sem dőlt el, ki irányítja majd a következő bajnoki idényben a Matáv Sopront. Komjáti András 2002. szeptember 2-án vette át az akkor egy ponttal a Borsodi Liga utolsó helyén álló csapatot.
A szakvezető eleinte kétségkívül tűzoltó munkát végzett, ám, hogy jól dolgozott, azt bizonyítja: a Sopron jóval a bajnokság előtt biztosította élvonalbeli tagságát, s végül a kilencedik helyen végzett a tabellán. Komjáti Andrást megszerették a szurkolók, és elfogadták a játékosok is, mi több, az eredményes szereplés miatt hetekkel a bajnokság befejezése előtt kiszivárgott: a futball-kft.-t irányító felügyelőbizottság meghoszszabbítaná a szakember június 30-án lejáró szerződését. Bognár György ügyvezető igazgatónak május 31-ig kellett volna egyeztetnie a szakemberrel az esetleges folytatásról, ám ez azóta sem történt meg. Komjáti András szerint nincs ebben semmi különös, és hozzátette, a várt befektető elképzelhető, hogy új edzőt szerződtet majd a soproni kispadra. S ha már a lehetséges új üzleti rendről esik szó…Bodnár László, a Matáv Sopron örökös tiszteletbeli elnöke – akinek szerepvállalása eddigi nyolc éve alatt a csapat a megyei bajnokságtól indulva eljutott az élvonalig – lapunknak nyilatkozva elmondta, zajlanak a tárgyalások annak érdekében, hogy markáns befektetője és új tulajdonosi köre legyen az élvonalbeli együttesnek. A főtámogatói szerepet vállaló Matáv minden segítséget megad ahhoz, hogy a magyar futballban meghatározott rend szerinti tulajdonosa legyen a proficsapatnak, és a távközlési cég nem fordít hátat a soproni labdarúgásnak, az azonban tény, hogy az eddigi támogatás mértékét jelentősen csökkenti. Bodnár László elmondta azt is, hogy néhány napon belül realizálódhatnak is akár az új szerződések, amelyek garantálják a csapat további működését, és ha ez megtörténik, akkor nevezni lehet a gárdát a következő bajnokságra.A jelek alapján sikeresek lehetnek az egyeztetések, az önkormányzat is segíti a soproni futballt, az új tulajdonosi kör pedig megfelelő módon működtetni tudja a labdarúgó-kft.-t.(A soproni labdarúgás és jelenkori futballgazdaság helyzetét elemezve az elkövetkezendő napokban hosszabb lélegzetű írást is olvashatnak az örökös tiszteletbeli elnök Bodnár Lászlóval.)
Legfrissebb hírek

Luxemburg Svédországot, Haiti Azerbajdzsánt verte felkészülési mérkőzésen

Minden más foci
1 perce

Venyercsán országos csúccsal magyar bajnok 35 kilométeren

Atlétika
2 perce

Kihasználták a hazai pálya előnyét a Vegyész röplabdázói

Röplabda
24 perce

Moldovai szerencsétlenkedés – Haalandék öt gólt szereztek

Foci vb 2026
28 perce

Női kosárlabda MK: a Győr az első döntős

Kosárlabda
40 perce

Janurik Kinga 53 százalékkal védett, nyert az FTC Kisvárdán

Kézilabda
49 perce

Hiába a korai kapushiba, Montenegró legyőzte Gibraltárt

Foci vb 2026
53 perce

A második félidőben állva hagyta a Debrecent a Győr a női kézirangadón

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik