A tüntetést végül lefújhatták

"Amikor az idén a Verebes József-féle csapat húsz évvel ezelőtti bajnoki címe apropóján kerti partit szerveztek, és itt voltak az akkori Győr nagyjai, a Fradi kiváló játékosai, és nagyszerű volt a hangulat, akkor azt vettem észre, hogy az az ember az egyik sarokba félrevonulva eszik. Később sem beszélgetett senkivel, csak szótlanul ődöngött köztünk… Különc egy manus, az egyszer szent” – mondta mindezt a győri sportközpontban szombat délután valaki.
Valakinek neve is van, de kérésére nem írjuk le: péntek óta nem nagyon szeretnek errefelé Varga Zoltán kapcsán nyíltan megnyilvánulni az emberek.
Az NB I B-s Bodajk elleni kupavereség után egy napot a nagy döntés előtt (a tájékozatlanabbak kedvéért: Varga Zoltán lemondásáról van szó) még gondolkodó győri szakmai igazgató személye úgymond tabutéma volt az ETO-nál, sőt a városban, sőt – az országban.
A sajtó korábban köszörülte eleget a tollát a korábbi futballistazsenin, hogy talán mégsem akkora edző, mint ahogyan azt sokan gondolják, a győri vergődés közepette pedig már-már szánalmas lett volna újra és újra leírni ugyanezt. Varga Zoltán sértődékeny ember, ráadásul a szakmai kihívásokat illetően álomvilágban él, úgyhogy az ETO-nál vállalt munkájához a legtöbben már a minden mindegy alapon közelítettek.
A búcsúja szinte borítékolható volt – az eredménytelenséget (31 meccsen csupán három győzelem) még a legacélosabb öntudattal sem lehet a végtelenségig elviselni.
Varga Zoltán – saját bevallása szerint is – a győri kudarcokkal szakmailag lenullázódott, és az NB I B-s Bodajk elleni Magyar Kupa-vereség után lemondott. Ha nem teszi meg, akkor botrányba fúl minden: szombatra hatalmas tüntetést szerveztek ugyanis az ETO még megmaradt hívei.
Szombat reggel, amikor az edzésnek alighogy vége: a klubház bejáratában portás ücsörög, ő sem akar szólni. Vagyis akarna, de mégsem teszi… Kezünkbe nyom viszont egy Kisalföldet, amiben néhányan hurrázva kommentálják Varga Zoltán döntését, mások szolídabbak, mindenesetre általános a vélemény: végre, megtette!
Odébb az imént még a kissrácokkal foglalkozó edző egy sokatmondó "Kollégákról jót vagy semmit!” mondattal hárítja el a véleménynyilvánítást, persze, azért így is kiderül ez az. Megtudjuk, hogy Varga Zoltán mindenkiben az ellenségét vélte fölfedezni: mindenki az ő vesztét akarta, mindenki az ő posztjára tört, mindenkitől félt, talán még saját árnyékától is.

Azok a hangulattalan edzések

Többen modják, a játékosokkal nem beszélgetett soha, az edzésre kijáró törzsszurkolók szerint eleinte beszállt a játékba, végül már azt sem tette (ebben speciel megvan az igazság szikrája, hiszen Varga ezt elmondta lapunkban is).
"Amikor idejött, a többség az első, sikertelen korszaka dacára optimista volt. Akkoriban nem ritkán a játékosokkal cicázott, belődözte a szögleteket, a drukkerek meg csak hüledeztek: ha kellett, húszból húszszor rúgta ugyanoda a labdát. Valamennyi megmozdulásán látszódott, istenáldotta tehetség. Ha bírná erővel, ma is simán eljátszhatna. Csak hát ő nem erre szerződött, csapatot kellett volna építenie. S ehhez, mint kiderült, nincs érzéke.” – mondta az egyik drukker, társa pedig megpróbálta megválaszolni a kérdést: vajon a labdarúgónak oly ragyogó Varga Zoltán trénerként miért ennyire sikertelen?
"Egyszerűen hangulattalanok voltak a gyakorlások, nem látszott a játékosokon a tűz” – árulta el egyikük, majd hozzátette, úgy vette észre, Varga Zoltánnak futballistáival nem volt felhőtlen a viszonya: "Tudomásom szerint például Németh Norberttel – aki mind az utánpótlás-válogatott, mind pedig az ETO erőssége – azért akadt összetűzése, mert a középpályás Székesfehérvárott tanul, emiatt pedig az edző szerint képtelen kizárólag a futballra koncentrálni…”
A cigarettájából jókorákat slukkoló férfi állítása szerint azt is sokan furcsállották, hogy korábban Varga Zoltán kijelentette, minél több saját nevelésű fiatalt szeretne beépíteni a profikeretbe, ezzel szemben nemigen adott lehetőséget az ifjú tehetségeknek, sőt Regedei Csabát és Laki Balázst is rendre a padra vagy a juniorkeretbe száműzte.
Amikor Miriuta Vasile a csapathoz igazolt, valamivel több kíváncsiskodó bámészkodott az edzéseken.
Az egyik ilyen szurkolónak akkor telt be a pohár, amikor meghallotta, Varga Zoltán azt szeretné, hogy "Laci” (mifelénk ugyebár így hívják Miriutát) ezentúl néha külsővel végezze el a szabadrúgásokat; majd máshol másvalaki felvetette azt is: "…sajnos, képtelen kommunikálni, egyszer sem ült le beszélgetni a játékosaival. Magának való. Ô a meg nem értett zseni, de nem egy Nagy Sándor-adottságú stratéga. Nem alakított ki egységes kezdőcsapatot, negyvenvalahány játékost próbált ki, két egymást követő mérkőzésen ugyanaz a tizenegy sosem lépett pályára.”
Pedig lett volna rá ideje, lehetősége, vélik az emberek, elvégre azzal szinte valamennyi megszólított egyetértett, hogy a keret legalábbis erős, nem a tizedik helyen kellene rostokolnia.
Szinte valamennyi!
Déltájban a stadiontól nem messzi, zöld-fehér cégérű Gól büfében kisebb vita alakul ki ugyanis, amikor körkérdést intézünk a hosszúlépést iszogatókhoz, röviden elemezzék, mitől alakult ki a jelenlegi helyzet. Egy festékes nadrágos férfi csak annyit mond: "Hát nem a játékosoknak köllene megdögleniük a pályán? Mit tehet Varga, ha ügyetlenekkel van körülvéve.”
Mire a sarokban székéről majd ledőlő "kollégája” kifejti, ő bizony Varga Zoltán miatt nem jár (járt?) meccsre. Ekkor lép be az ajtón "Én megmondom a frankót!” kiáltással Jani, aki bele is kezd csuklásokkal tarkított monológjába. Elérzékenyülve meséli, hogy harminc éve kijár a stadionba ("jaj be milyen szép idők voltak azok”), rendre telt ház volt, és addig nem is problémázott senki, amíg Reszeli Soós Istvánt el nem hajtották. "Akkortájt alig-alig csúsztunk le a dobogóról, azóta sem volt olyan sikeres edzőnk!”

S persze megint a Mágus

Arra nem visz rá bennünket a lélek, hogy Tamási Zsolt érdemeiről elmélkedve szakítsuk félbe, mert eztán mindenki csak mondja és mondja, hogy milyen csapat volt itt Verebes József idejében.
Na, ekkor az egész korcsma felharsan, jönnek az anekdoták, de van, aki mit sem törődve ezzel mondja a magáét, "Komolyan, én csöndben kiültem a lelátóra, és azt vártam, mikor kapunk gólt. Már annak drukkoltam, kapjunk, mert annyira unalmas volt, hogy akkoriban mindenkit agyonverünk.”
Cimborája nem így emlékszik, "Ugyan már, sosem mi lőttük az elsőt, mégsem izgultunk egy percig sem”, aztán Jani Kovács László kapusra emlékszik, "Kovács Laci gólt is rúgott, de nem ám tizenegyesből, akcióból! Atyám, milyen csapatunk volt! Most is egy Verebes József kell nekünk!”
Mivel a Gól büfében már jó ideje nincsen televízió, a bárpult mögött álló hölgy elárulja, meccs idején a szurkolók egy sarokkal odébb, egy másik presszóban nézik és szidják a játékosokat. "Bezzeg régebben! Telt ház volt rendre! A volt férjem is, ha fújt, ha nem, hóban meg fagyban ment, ma már az istennek se menne. Megfogadta, hogy amíg Varga az edző…”
Átballagunk, hogy a "tévés kocsmában” is érdeklődjünk, ott ki mit gondol Varga Zoltánról.
Nincsenek sokan, de a kérdésre minden jelenlévőnek megvan a maga válasza.
"Már rég meg kellett volna válni ettől az öntörvényű edzőtől. Csakhogy nem lehetett egykönnyen elküldeni Vargát. Én biztosra veszem, nem csak a sport köti össze Tarsoly Csaba tulajdonossal, tuti, hogy üzlettársak is…”
Egy testes harmincas – aki nemrég tért vissza az ETO-stadionból, mert amúgy biztonsági őrként tevékenykedik a pályán, és a klub vezetősége kirendelt néhány embert az edzés idejére csak a rend kedvéért, a következőket mondja: "Az egész napom tönkre lett téve. Úgy volt, hogy lesz valami szurkolói tüntetés Varga Zoltán ellen, de mivel lemondott, nem kellett fáradniuk a drukkereknek. Azonban minket így is kirendeltek, de különösség nem történt.”

A különös bodajki csere

A tévéskocsma – amúgy: Sport vendéglő – előtt is a labdarúgásról beszélnek: "Mondja meg őszintén, milyen edző az, aki annyira nincs képben, hogy nem tudja, kik az eltiltottai? Márpedig ez nemegyszer megtörtént. Legutóbb a Bodajk elleni kupameccs előtt…”
"Azon a meccsen ott volt az egyik haverom – mondja emez. – Amikor elküldték a kispadtól tudja, ki cserélt állítólag? Fogadom, ki nem találja! Nem a pályaedző, nem ám, hanem a kommunikációsiroda-vezető asszony. Mi van itt, kérem?”
Most nyugalom. Ezt a kijelentés egyfelől az egyik játékos szavai támasztják alá, aki a szombat reggeli edzésről lejövet mondta: "Edzők jönnek és mennek! Mi ebben a különös?”; másrészt pedig annak a szurkolónak az észrevétele, aki olyat látott a kilenc órakor tartott gyakorláson, amilyet nagyon régóta nem. "Két játékos az edzés végén vigyorogva nekiesett Szabó Ottó megbízott edzőnek, és barátilag összebunyózott vele. Aranyos jelenet volt.”
"Nekünk csak előre szabad néznünk – mondta egy győri futballista. – Jó és erős a keretünk, szóval meg kell kezdenünk a felzárkózást.”
A szombatra tervezett Bácsfa elleni edzőmérkőzés elmaradt, így az ETO szurkolói csoportjainak nem kellett megtartaniuk a tüntetésüket. Az egyik szervező megkeresésünkkor kijelentette: kifejezetten örül, hogy megszabadultak Varga Zoltántól, s egyebekben azt hangoztatta: "Ha röhej, ha nem, én a Békéscsaba ellen szerencsével kivívott három pont miatt sem voltam maradéktalanul boldog. Azt gondoltam, e siker révén még sokáig húzza.”
Hát nem húzta.