Terjeszkedő angyalföldiek

S. G.S. G.
Vágólapra másolva!
2003.09.10. 21:23
Címkék
Angyalföldre visszaköltözött az évekkel ezelőtt elveszített jókedv és optimizmus. A másodosztályban és a Magyar Kupában eddig remekül menetelő Vasas szurkolói újra győzelmeknek örülhetnek, s ami még ennél is fontosabb, bizakodhatnak a még szebb, eredményesebb jövőben.
"Nagyszerű érzés, hogy sokan szeretik a Vasast, és hétről hétre akár otthon, akár idegenben játszunk, lelkes szurkolók segítik a csapatot – mondta Vancsa Miklós ügyvezető igazgató. – Ôk is megérdemelnék, hogy épüljön, szépüljön a Fáy utcai sporttelep és a stadion. Nem titok, hogy szeretnénk egy igazi miniarénát építeni, Jámbor János tulajdonos és cégcsoportjai magukra vállalnák az építési munkákat. Ehhez természetesen az állam segítsége és engedélye is szükséges. Mindenesetre a VIP-páholyban már vadonatúj székeket szereltünk fel. Hosszú távra tervezünk, éppen ezért szükségünk van egy edző- és utánpótlásközpontra, a kft. áldozna is erre. Már megkezdődtek a Fáy utcai sporttelep füves edzőpálya talajának felújításai, de ez kevés. Nemcsak a felnőttcsapatnak lenne szüksége edzőkomplexumra, hanem utánpótláscsapatainknak is, hiszen például az ifi I az első osztályban a Ferencvárossal holtversenyben áll az első helyen százszázalékos teljesítménnyel. Nemcsak a jelent, a jövőt is építjük a Vasasnál, ehhez pedig terjeszkednünk kell. No, és persze azt szeretnénk, ha a csapat jövő nyáron újra a legjobbak között szerepelne. Az már eldöntött tény, hogy a télen három meghatározó futballistát igazolunk. Ne a jövő nyáron kelljen kapkodnunk…”
Legfrissebb hírek

30 főre szűkült a vb-re készülő magyar férfi jégkorong-válogatott kerete

Jégkorong
31 perce

A cseréikben mindig bízhatnak a zöld-fehérek

Labdarúgó NB I
1 órája

Nem bírtuk tartani a lépést a görögökkel, ezüstérmes a magyar női vízilabda-válogatott a világkupán

Vízilabda
1 órája

NHL: a Colorado idegenben, a Winnipeg hazai pályán ütött öt gólt a rájátszás első körében

Amerikai sportok
1 órája

Az NB II-ben maradásért küzd a Békéscsaba, most a Szeged ellen

Labdarúgó NB II
1 órája

Kajak-kenu vk: a szegedi lesz az új olimpiai ciklus első nemzetközi versenye

Kajak-kenu
1 órája

Háfra Noémi és Tyiskov-Helembai Fanny a Mosonmagyaróvárnál folytatja – hivatalos

Kézilabda
2 órája

Tímár Krisztián: A Fehérvárral az NB I-ben akarunk maradni, de szívből szurkolok a Nyíregyházának is, hogy ne essen ki

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik