Már megint a mumus járt jól

Szóval, a horvát bajnok nyugodtabban várhatta a visszavágót, azonban nem szabad elfelejteni, hogy a közelmúltban a két klub párharca során mindig az a gárda búcsúzott a további küzdelmektől, amely az első találkozót követően előnyösebb pozícióba került. Ugye, emlékeznek, hogy 1997-ben ugyancsak az UEFA-kupában Lőrincz Emil találatának köszönhetően az MTK-nál volt az előny, majd két évvel később, 1999-ben a párharc első felvonásán, Zágrábban ért el gólnélküli döntetlent a kék-fehér tizenegy. Az már kevésbé szívderítő, hogy a visszavágón mindkétszer a Dinamo győzött 2–0-ra, azaz a zágrábiak a viszonylagos rossz rajt ellenére is képesek voltak a maguk javára fordítani a párharcot. Valami hasonlóban reménykedtek most az MTK szurkolói, ám azt is tudta mindenki a Hungária körúton, nagyon koncentráltan kell futballozni, hogy kapott gól nélkül, illetve két találatot szerezve végződjön magyar szempontból a találkozó.
A vendéggárda szempontjából rosszul indult a 90 perc, ugyanis Marco Sarlija, aki remekül védett Zágrábban, nem sokkal a kezdő sípszó után megsérült, így a Dinamo korán váltani kényszerült az egyik kulcspozícióban. Ami a két együttes szerkezetét illeti, eltérés nem volt a hadrendek között, ugyanis mindkét oldalon három védő, négy középpályás és két támadó szerepelt, valamint a vendégeknél Niko Kranjcar, a hazaiaknál pedig Illés Béla igyekezett mozgatni a csapatát a védelem és a középpálya közötti területről indulva. Sajna hosszú perceken keresztül nem tudott az ellenfele mögé kerülni a hazai alakulat, ez az időszak megmutatta, hogy a Dinamo miért kap kevés gólt hazája bajnokságában. Az is igaz, hogy a támadóharmadba mélységből alig-alig érkezett használható labda, ha pedig olykor esély kínálkozott a megugrásra, akkor a kiváló fizikumú zágrábi védők mindig közbe tudtak lépni. Valahogy az volt az ember érzése, hogy a vendégek picit gyorsabbak, erőszakosabbak, mint a házigazda, gyorsabban reagálnak a pályán történtekre, és mindez elég ahhoz, hogy magabiztosan őrizzék az előnyüket. Pozitívumként talán csak azt lehetett felhozni, hogy a Dinamo ebben a periódusban semmi veszélyt nem jelentett Végh Zoltán kapujára, bár korántsem biztos, hogy a hátrányban lévő horvát bajnok hasonlóan vérszegény támadófutballt mutatott volna be… Kevés valósult meg abból, amiben a hazaiak mestere, Egervári Sándor a mérkőzés előtt hitt, vagyis hogy csapata felvállalja majd az egészséges kockázatot. Az első 45 percben minden a vendégek akarata szerint történt a pályán, és úgy mehettek szünetre a csapatok, hogy magyar szempontból már-már beláthatatlan távolságba került az UEFA-kupa második fordulója.

A folytatásra Pusztai Olivér, a jobb oldali védő szerepkörébe került át, Füzi Ákos egy sorral hátrébb húzódott, a becserélt Szabó Ottó lett a baloldali középpályás, ám a játék addigi menete semmit sem változott. A vendégek birtokolták többet a labdát, csak náluk volt olyan labdarúgó, aki lendületből érkezve csellel "le tudta venni” az ellenfelét, csakis a zágrábi profik tudtak szabadrúgást kiharcolni a rivális kapujának az előterében. Bármennyire is fájó kimondani, az összecsapás minden pillanatában látható volt az a különbség, amely a két ország labdarúgása között megvan. Reménykedni ezt követően is lehet, sőt kell is, azonban tudomásul kell venni, a nemzetközi porondon édeskevés az, ami elegendő a hazai bajnokságban.
A Dinamo Zagreb 3–1-es összesítéssel teljesen megérdemelten jutott tovább.

Mestermérleg

Egervári Sándor: "A küzdelem volt jellemző erre a mérkőzésre, és ezen a téren nem sikerült az ellenfél fölé kerekednünk. Az ötletes, szellemes játékból a támadóharmadban többet kellett volna nyújtanunk, mert így nem sikerült feltörnünk a Dinamo védelmét."

Nikola Jurcevic: "Célunkat elértük, hiszen továbjutottunk. Ennek nagyon örülök. Zágrábban ugyan jobban játszottunk, de ott az MTK is jobb teljesítményt nyújtott. Ennek ellenére úgy érzem, ezt a meccset megnyerhettük volna."

Percről percre

4. perc: Az MTK térfelének közepéről végezhetett el szabadrúgást a Dinamo. A zágrábiak tehetsége, a 19 esztendősen stílszerűen a 19-es dresszben pályára lépő Kranjcar jobbal tekerte középre a labdát, csakhogy abba senki nem ért bele, és kis híján így lett ebből gól: úgy öt centi hiányzott ahhoz, hogy az akció befejeztével ne kirúgás, hanem középkezdés következzék, a labda tudniillik alig szállt el a bal kapufa mellett.
14. perc: Szintúgy veszélyes szabadrúgás a másik oldalon: Füzi Ákos 28 méterről, ballal lőtt kapura, fájdalom, a labda nem a bal felső sarokban, hanem Turina kapus kezében kötött ki.
24. perc: Nem fogják elhinni, de egy szabadrúgás okozott némi riadalmat a tribünön, Kranjcar ezúttal középről, 23 méterről próbálkozhatott, ám jobblábas kísérlete balul sült el, hiszen a labda méterekkel fölészállt.
44. perc: Az első komolyabb támadás: Tomic hozta játékba Kranjcart, aki 22 méterről, jobbal vette célba az MTK kapuját, ám Végh a helyén volt, és oldalra bokszolta a labdát.
48. perc: Krznar egy méterre járt az MTK Hungária tizenhatosától, amikor átesett Pusztai lábán: a szabadrúgásnak Mijatovic futott neki, csakhogy az irányzékkal neki is gondja támadt, mert jobb lábbal, két méterre a kapu fölé bombázta a labdát.
61. perc: Igen, igen, egy újabb szabadrúgás: Kranjcar ismerkedett meg közelebbről a Hungária körúti gyep minőségével, miután a házigazdák középpályása, Halmai lerántotta. A hazai kaputól 22 méterre középre letett labda mögé Zahora állt, hogy aztán pillanatokkal később Végh kezébe emeljen.
73. perc: Cesar szó szerint lekezelte a labdát, ezért ő sárga lapot, az MTK pedig – na mit? – szabadrúgást kapott. Szabó Ottó a jobb oldalról 24 méterről, ballal lőtt, Turinának nagy bravúrra volt ahhoz szüksége, hogy a bal felső sarok elől szögletre paskolja a labdát.