Rovatunkban, a Nemzeti Sport Ötösben az őszinte véleményeket olvashatják. Egykori klasszisok, edzők, szövetségi kapitányok, vezetők, sőt adott esetben más sportágak képviselői is szót kaphatnak itt, ha markáns véleményük van a magyar labdarúgás aktuális eseményeiről. A lényeg tehát az, hogy kommentáljuk a honi futball történéseit, a hét legvisszhangosabb híreiről kérdezzük vendégeinket, akik időnként komolyan, máskor tréfásan minősítik a mai magyar futballvalóságot.
"Ötven éve annak, hogy százötezer néző előtt 6:3-ra győzött az évszázad mérkőzésén a magyar válogatott a londoni Wembleyben. A még élő játékosok – Puskás Ferenc, Grosics Gyula és Buzánszky Jenő – részvételével több helyen ünnepségeket tartottak."
Szántó Imre: – Az európai futball bölcsőjében – a kínaiak is játszottak már valami hasonló játékot – legyőzni a kilencven éve veretlen angolokat, és nem ám egy góllal, véletlenül, hanem szinte megsemmisítve, hát erre méltán lehetünk büszkék. Engem is magával ragad minden évben az emlékezés, ám egyúttal elfog a szomorúság: már csak hárman élnek a legendás együttesből. Hajdú B. István: – Egy friss emléket idéznék fel ezzel kapcsolatban: voltam vasárnap a Budapest Sportcsarnokban az öregfiúkgálán, és láttam, kik kértek autogramot Öcsi bácsitól. Kisgyerekek, nagy gyerekek, René van de Kerkhof volt a sorrend. Csank János: – Örülök, hogy volt egy ilyen nagy meccsünk, és örülök, hogy még ma is ünnepelhetjük az egykori játékosokat. Bevallom, magára a 6:3-as közvetítésre már nem emlékszem, az ötvennégyes világbajnokság meccseit viszont hallgattam a rádióban. Nyilasi Tibor: – Ez az a meccs és ez az a csapat, amely sosem merül a feledés homályába. Ôk mindannyian népmesei hősökké lettek, a róluk szóló történetek szájról szájra terjednek. A vasárnapi futballgálán felállva tapsolták őket a nézők, és látva az Aranycsapat tagjait, meglett férfiemberek érzékenyültek el. Détári Lajos: – Azzal együtt, hogy örülök, azt is mondom, hogy a magyar labdarúgásnak előre is kell tekintenie, nem pedig állandóan a múltban élnie. Lehet, hogy a nyolcvanhatos, brazilok elleni 3–0-s sikerünket is hamarosan megünneplik?!
"Hét napja annak, hogy barátságos mérkőzésen négyszázötvenhét fizető néző előtt 1–0-ra kikapott a magyar válogatott Észtországtól. Ilyen kevesen még sosem voltak idehaza válogatott meccsen, az eddigi negatív csúcsot a száz évvel ezelőtti magyar–osztrák tartotta, hétszáz szurkolóval."
Csank: – Nem hiszem, hogy ilyen kevesen voltak, szerintem ez a szám csak a fizető nézőket jelentette. Talán a duplája is kiment a meccsre, bár ez sem jelent olyan sokat… Nem lepődtem meg a nézőszámon, hiszen egy érdektelen mérkőzésre senki sem megy ki. Szántó: – Manapság egy válogatott meccsre olyan sokat kóstálnak a belépők, hogy annyi pénzért jóval tartalmasabban, méltóbban tud szórakozni az ember. Bizonyára más lett volna a nézőszám, ha aznap tétmeccset játszik a csapat. Nyilasi: – Szomorú! Bár teljesen felesleges volt lekötni az észtek elleni mérkőzést: ha továbbjutunk a csoportból, azért, ha nem, akkor meg azért fullad érdektelenségbe ez a meccs. A barátságos találkozók ideje lejárt. Détári: – Ebben a történetben mindenki hibázott: az MLSZ, a kapitány és az, aki lekötötte a meccset. Egyáltalán: minek kellett lekötni? Nem értem, mire volt jó ez a meccs. Ha én vagyok a kapitány, biztosan nem avatok öt újoncot, ezt meghagyom másnak, inkább azokat hívom meg, akik korábban már szerepeltek nálam. Hajdú B.: – Aki mindkét mérkőzés jegyét be tudja mutatni, az igazán nyerhetne egy bérletet a válogatott jövő évi találkozóira… Teljesen fölöslegesen kötötték le ezt a találkozót, és világosan bebizonyosodott, hogy két szép idegenbeli döntetlen után még kimennek harmincezren egy fontos meccsre, a vereségek után viszont csak ilyen gyér az érdeklődés.
"A Magyar Labdarúgó-szövetség elnökségi ülésén lemondott Gellei Imre szövetségi kapitány és Szöllősi György sajtófőnök. Kettejükön kívül senki sem döntött úgy, hogy vállalnia kellene a felelősséget az elmúlt évek kudarcaiért. Bozóky Imre elnök kijelentette, mandátumának végéig, 2005 tavaszáig nem lesz változás a legfelsőbb futballvezetésben."
Détári: – Gratulálok Gellei Imrének és Szöllősi Györgynek. Ôk vállaltak valamit, és amint nem tudták azt véghezvinni, korrekt módon lemondtak. Csak azt nem értem, miként van az, hogy a tizenöt MLSZ elnökségi tag, elnököstül, főtitkárostul, nem érzi felelősnek magát?! Ôk nevezték ki a szövetségi kapitányt, ők döntenek az utódról, ők döntenek arról is, hogy ki szerezheti meg az UEFA A- meg B-licencét, és mégsem érzik felelősnek magukat abban, hogy ide jutottunk? Mindenkinek le kellene mondania! Csank: – Gelleinek decemberben úgyis lejárt volna a szerződése, nem értem, miért akarta mindenki lemondatni. Vegyük végre tudomásul, hogy nem tartozunk Európa elitjébe, ezért a következő selejtezősorozatokban nem a továbbjutást kell célként kitűzni. Máskülönben kétévente, minden kudarccal járó ciklus után kapitányt és elnököt válthatunk. Hajdú B.: – Gellei Imrének és Szöllősi Györgynek egyaránt sok sikert kívánok új csapatánál, könnyen lehet, hogy ők ketten dolgoznak még együtt: bár aligha Szöllősi lesz a kapitány és Gellei a sajtófőnök… Mindenkinek saját lelkiismeretével kellett számot vetnie, hogy kövessék-e kettejüket, de úgy tűnik, más nem érezte magát hibásnak. Pedig abban biztos vagyok, hogy lemondása után Gelleinek könnyebb lesz újra a labdarúgásban dolgozni, mint egynémely mostani MLSZ-vezetőnek… Szántó: – A sportszervezetek elöljárói többnyire társadalmi munkában látják el feladatukat, a csapatért nem ők felelnek, az a kapitány dolga – emiatt szerintem nem is szükséges lemondaniuk. Ha anyagilag támogatnák őket, néha körültekintőbben járnának el. Csak azt tudnám, miért vannak ennyire csendben? Talán többen azon gondolkodnak, megint bedobnak valami diszkós botrányt, hogy a játékosok éjszakáztak a meccs előtt, vagy hogy teliimportálják valamelyik élvonalbeli csapatot külföldiekkel, aztán tönkreteszik a klubot, vagy új ígéreteken törik a fejüket, mint anno Kovács Attila? Nyilasi: – A sajtófőnök vajon miért mondott le? Rosszul írta vajon a mecscsek eredményeit? Azt viszont tudomásul kell venni, hogy egy adott ciklus végén – amennyiben nem úgy teljesít – távozik posztjáról a kapitány.
Mint minden siófoki futballista, Daniel Usvat (középen) sem ismer elveszett labdát, így a jó iparosokból álló Balaton az élre került (Fotó: Meggyesi Bálint)
Mint minden siófoki futballista, Daniel Usvat (középen) sem ismer elveszett labdát, így a jó iparosokból álló Balaton az élre került (Fotó: Meggyesi Bálint)
"Sorozatban negyedik idegenbeli mérkőzését nyerte meg a Balaton FC, és a bevallottan nagyon kevés pénzből gazdálkodó csapat ezzel átvette a vezetést a tabellán. Sallói István klubigazgató elmondta, hogy a nem várt győzelmek ellenére becsületesen tudják fizetni a játékosokat, és nagyon bízik abban, hogy a télen újabb befektetők állnak a reményei szerint őszi első együttes mellé."
Hajdú B.: – Siófok a magyar foci nagy csodája: tisztességes emberek tisztességes munkával a mezőny élére kerültek. Számos, pénzügyi gondokkal küszködő klub számára példa lehet a Balaton FC, hogy olcsó játékosokkal is lehet eredményt elérni. Így nem érne meglepetésként egy Ronaldo, Csordás vagy Nesta, Kuttor csere… Persze, nem hiszem, hogy a siófokiaknak most még a stadion átépítésével kellene foglalkozniuk a BL-selejtezőkre, bár ha ugyanilyen önbecsüléssel játszanak, akkor a bajnokság végén is ott lehetnek az élmezőnyben. Én mindenesetre örülök, hogy bár tengerünk nincs, van egy Balatonunk. Szántó: – Egy vezető vagy tréner sportolói múltja visszatükröződik a munkáján. Csertői Aurél játékos-pályafutása során ugyanolyan csöndes, szerény és szorgalmas volt, mint amilyen most a csapata. Ezért ilyen eredményes a Balaton. Nem sziporkázó alakulat az övé, ellenben roppant stabil, kiegyensúlyozott. Az már más kérdés, hogy mindebből kiviláglik, manapság milyen a bajnokság színvonala… Nyilasi: – A Balaton már-már olyan, mint a Chievo az olasz bajnokságban: minden héten elmondjuk, nem tart tovább a gárda menetelése, aztán mégis csodát tesz. Bármi történjék a bajnokság végéig a Balatonnal, minden elismerést megérdemel. Csank: – Szimpatikus a siófokiak remeklése, de nagyon sokunknak komoly pénze van abban, hogy a Balaton FC ma még egyáltalán létezik… Détári: – Óriási pozitívumnak tartom a Balaton szereplését, kiváltképp annak fényében, hogy éppen el tudott indulni a bajnokságban. Elismerésem valamennyi ott dolgozó munkájának. Ugyanakkor halkan megjegyezném, azért akad egy-két olyan élvonalbeli csapat, amelynél kevesebb a prémium, mint Siófokon. Továbbá szeretnék választ kapni arra, igaz-e, amit mostanság hallani: valaki a ligából benne van a Balaton jó szereplésében…
"A pénteki edzésen a győri Jovo Aranitovics és Igor Nicsenko vitája tettlegességig fajult, a szerb légiós megütötte az ukrán Nicsenkót. Másnap az ETO kétgólos vereséget szenvedett Békéscsabán, Kiprich József edző nyilatkozatában azt mondta, szégyelli magát, és reméli, játékosai is így éreznek."
Détári: – Igor Nicsenko régóta Magyarországon futballozik, bizonyította, jó játékos, elismerem és tisztelem ezért. Aki őt megütötte, azonnal el kellene zavarni a csapattól. Mivel a békéscsabai meccset nem láttam, arról nem beszélek. Bízom benne, Kiprich József beszélget a fiúkkal, hogyan kell manapság hozzáállni a labdarúgáshoz… Csank: – Nem hiszem, hogy egy edzőnek szégyellnie kellene magát, ha kikap a csapata, én sem szégyenkezem a Haladás elleni vereség miatt. Ez benne van a futballban. Legfeljebb az adhat okot pironkodásra az asszony előtt, hogy így kevesebb pénzt vihet haza az ember, bár mifelénk sok helyen, mondjuk, a győzelmeket sem fizetik ki… A klubon belüli feszültség nem lep meg, sztárcsapatoknál is előfordul, hogy a játék hevében valaki pofon vágja társát – igaz, verekedések jobbára azoknál az együtteseknél vannak, amelyek roszszabbul szerepelnek, mint kellene… Nyilasi: – Az eset is jelzi, mennyire hiányzik a csapatból az összhang. Jó közösségben ilyen nem fordulhat elő, ráadásul a labdarúgás íratlan szabályai szerint nemhogy az ellenfelet nem szabad inzultálni, sokkal komolyabb bűn saját társsal ilyet tenni. Szántó: – Noha ritkaság, nem először fordul elő ilyesmi a sportban. Úgyhogy érthető, ha az ember a hír hallatán felkapja a fejét. Nemcsak a játékosok, a vezetők is hibásak, meg kell előzni, hogy ehhez hasonló előfordulhasson. Kiprich József nyilatkozata nagyon súlyos kritika a játékosokra nézve, ám ez nem oldja meg a problémákat. Hajdú B.: – Érdekes, a Győr az igazi futballhírekben valahogy nagyon ritkán szerepel… Nem lepődnék meg, ha Aranitovicsot legközelebb Kótai vagy a Csonttörő ellenfeleként látnánk a ringben. Megjegyzem a magam részéről nem szívesen lennék ott, ahol egy szerb és egy ukrán veszekedni kezd. Kiprichnek pedig nem kell szégyellnie magát, nem ő a felelős a gyenge szereplésért: sőt, ha így megy tovább, talán neki kellene beállni a csatársorba.
