Ahogy az ember sétálgat a siófoki stadionban, sok minden a régmúltra emlékezteti. Most kivételesen nem arra gondolunk, hogy több száz éves terméskövekből épült volna a lelátó, netán "Tempó, Siófoki Bányász! zengedelem virítana a klubházon, avagy Andreas Ritter ígéreteinek beváltására váró, mumifikálódott szurkolók köszöntenének bennünket a bejáratnál. Nem, mert a stadion a magyar viszonyokhoz képest talán még elfogadható állapotban van, a drukkerek pedig megszokták, hogy egyszer a bajnoki címért, másszor a fennmaradásért küzdenek.
Sallói Istvánnak jóval a terven felül kell prémiumot fizetnie novemberre
Sallói Istvánnak jóval a terven felül kell prémiumot fizetnie novemberre
Ahogy elindulunk a klubigazgató irodája felé, elénk tűnik egy tabló, rajta az 1929–1941-es csapattal. Az mondjuk, érdekes, hogy 12 éven keresztül arrafelé nem változott a keret, de ezen lépjünk túl, csemegézzünk kissé a fényképeken feszítő urak közül! Valóban, igazi urak ők, félrefésült hajjal és kackiás bajusszal: megtudhatjuk például, hogy Skerl Kelemen volt a pénztáros, Schweder János a háznagy, Kiss Ferenc az intéző és Stolle László a titkár. Egy lépcsőfordulóval (és ezzel együtt bő negyedszázaddal, valamint egy világrenddel) odébb már az 1967-es, az NB III-ban az élen végzett együttes tablóját nézegetjük. Keressük az akkoriban szokásban volt szakszervezeti bizalmikat, KB-titkárokat, sportpolitikai biztosokat, vöröscsillag-őrzőket, ám helyettük mosolygó futballistákat és vezetőket kapunk, köztük például Kiss Ferenc intézőt, valamint a rangsorban nagyot ugró Stolle László elnököt. Ám még csodálkozni sincs időnk, hogy miként tud valaki 30-40 éven keresztül ugyanazon a poszton maradni, amikor öt méterrel odébb már az 1981–82-es csapat tablója lóg a falon, amely megint csak az NB II-be jutott. A játékosok ekkor már a hosszú hajat favorzálják – az intézői szerepkört továbbra is becsülettel őrző Kiss Ferenc, valamint az újabb pozíciót kipróbáló, ezúttal éppen szakosztályvezető Stolle László már valamivel kopaszabbnak tűnik. Ezek után nem lepődtünk volna meg, ha találunk focistát, aki '29-ben és '82-ben is játszott…
Kuti István tulajdonos kényes a csapatnévre
Kétségtelen, fél éve Kuti István mentette meg a Siófokot – hoppá, a Balaton FC-t. „Ez nagyon kényes ügy nálam, szeretem, ha Balaton FC-nek hívják a csapatot, a klub ugyanis az egész régiót jelképezi – mondja a tulajdonos. – De mivel én is siófoki vagyok, az indulót azért úgy írattam meg, hogy Hajrá, Siófok, a Balaton FC a legjobb…” A szöveggel nem is lehet most vitatkozni, elvégre a csapat valóban szép reményekkel várhatja a tavaszi folytatást. „A Balaton-média-projektünk része a labdarúgás, mert szerintem a foci még mindig jó reklámhordozó. Hosszabb távra tervezünk, és nem titkolt vágyam, hogy egyszer nemzetközi kupaszereplést érô helyen végezzen a Balaton FC. Mostanában ugyanis ennek a régiónak igen sanyarú a megítélése, elvégre alacsony a tó szintje, és finoman fogalmazva az idegenforgalom sem volt a csúcson. Ezért is szeretném, ha a Balatont külföldön is népszerűsíthetnénk.” Pedig egy soron kívül elhalálozni kívánó kft.-be milliókat pumpálni nem tűnik a legjobb üzletnek, ám a Balaton FC esetében ez bejött. „Nagyon nagy dolognak tartom, hogy rendesen tudunk fizetni, és a prémiumot is megkapják a játékosok – vélekedik a tulajdonos. – Örülök, hogy a focisták azonosulnak a terveinkkel, és sorra nyerik a meccseket. Ettôl függetlenül viszont kijelenthetem: a Balaton FC az ország egyik legcsóróbb csapata…”
Persze ezek még csak kis sikerek voltak a későbbiekhez képest: két év múlva másodosztályú csapatként nyert MNK-t a Siófoki Bányász, majd rövidesen az NB I-be jutott, és azóta jobbára ott futballozhat a csapat. A csúcs az 1991–92-es bajnokság volt, amelyben a német kézbe került Siófok negyedikként zárt. A liftezés után két esztendeje, 2001 nyarán kerültek vissza az első osztályba a sárga-kék-zöldek, akik azonmód megszabadultak a színösszeállítás utolsó tagjától. Csank János irányítása alatt már hatalmas bravúrt mutatott be a klub a felsőházba kerüléssel, s lehet, hogy még nagyobb szenzációt ér most el a fillérekből élő csapat. Fillérekből? Ehhez képest olyan stadiontervet látunk Sallói István asztalán, amely idehaza alighanem a csúcs lenne. "Az a baj, hogy ez még terv, és csak remélhetjük, hogy kétezer-öt őszére lesz belőle valami – mondja a klubigazgató. – Körülbelül másfél milliárd forintot kellene előteremteni az építkezésre. A mostani helyzet aligha tartható, hiszen a városban összesen egy füves pálya van. Ja nem, van egy másik is, egy füves puszta öltözők nélkül, amit itt csak San Sirónak neveznek… Szerencsére az önkormányzat is stadiont akar, hiszen bár korábban kiábrándult a profifutballból, most kezd visszaszokni. A létesítmény költségeinek egy részét magára vállalja, és az utánpótlást nagymértékben segíti.” A Balaton FC-t még nem, ezért nem is gazdálkodik olyan sok pénzből a kft. – Sallói szerint 100-110 millió forint jelenti a büdzsét. Félünk, rosszul hallottuk, ezért háromszor is rákérdezünk, mindhiába: az bizony továbbra is 100-110 millió marad. A klubigazgató azt mondja, az NB I B-ben sok csapat él jóval nagyobb összegből, de ez van, nekik ennyi jutott erre a bajnokságra, viszont tisztességesen ki is fizetnek mindent. Felvetjük, a korábbi edző, Csank János éppen tavaly bentragadt pénze miatt morcos, Détári Lajos pedig a Balaton FC liga- és szövetségbéli támogatóiban látja az együttes sikerét. "Tavaly mindannyian veszítettünk, és ha az érintettek nem mondanak le a tartozás egy részéről, akkor talán semmit nem kaptak volna. Azt pedig nem értem, Döme mire célozhatott, hiszen nem az MLSZ-tagok játszanak a csapatban, és a ligától sem kértünk hitelt” – válaszolja a klubigazgató. Piszkálódásunknak persze még nincs vége, hiszen manapság kétféle vélemény ütközik a Balaton FC-vel kapcsolatban: az egyik, hogy le a kalappal a csapat előtt, mert megmutatják a nagyoknak, nyafogás helyett futballozni is lehet, a másik viszont, hogy az egész bajnokságra nézve szégyen a jobbára a "rúgd és fuss” elvet valló focistákból álló együttes remeklése. Sallói azt mondja, olyan játékosokat szerződtettek, akik elsősorban csapatként jók – Kuttor Attilát viszont kiemelné, hiszen nélküle a védelem nem lenne ilyen stabil –, mint azt a meccsenkénti fél kapott gól is jól mutatja… "Én Gellei Imre helyében meg is hívtam volna Kuttort a válogatottba, hiszen ha már úgyis a búcsúmeccsét játszotta a kapitány, talán azokhoz kellett volna ragaszkodnia, akiket korábban kedvelt” – véli Sallói István. Fájdalom, mindez elmaradt, ám azért nagy kesergés nincs Siófokon. A csapat jól szerepel – talán túl jól is, ami a premizálás szempontjából nem kifejezetten kellemes gond. "Bevallom, novemberre négy pontot terveztünk, erre négy meccs után tizenkettőnél jártunk… ” – jelzi a klubigazgató a pokoli nehézségeket. Könnyen lehet, hogy a győzelmek dacára a télen azért megerősítik a csapatot, ám nem kizárt, hogy az új, esetleg nagy pénzért igazolt játékosok megbontják az egységet. "Ezt már Csertői Aurél is felvetette, de manapság nincs egyenlősdi. Mindenkinek legyen az a célja, hogy fél év múlva még jobb szerződést köthessen.” Na, éppen ez a gond: a futballisták a nyáron szabadon igazolhatóvá válnak. Hasonló volt a helyzet tavaly is, de akkor nem kapkodtak értük. Most viszont előfordulhat, a klub ebben az évben legnagyobb sikerét éri el, és a júliusi tablókép már a bajnoki dobogóst ábrázolja. Hej, ha ezt Kiss Ferenc megérhette volna!