Eljött a generációváltás ideje

– Mikor tudta meg, hogy leváltják?
– Kedden. Felhívott Furulyás János, a klub elnöke, és azt mondta, a vezetés úgy döntött, hogy a jövőben nem én irányítom a Ferencvárost.
– Ez a hivatalos rész. Arra lennék inkább kíváncsi, mikor tudta meg igazából, hogy nem számítanak a munkájára az Üllői úton?
– Néhány nappal ezelőtt már sejtettem, mi fog történni. Akkor is Pécsett tartózkodtam, akkor is keresett Furulyás János, s a következőt mondta: "Nézd Józsikám, hamarosan döntenünk kell, és nem tagadom, az is benne van a kalapban, hogy téged leváltunk…"
– Mit szólt ehhez, meglepődött?
– Nézze, mindig is igyekeztem higgadtan, intelligensen kezelni a legkényesebb szituációkat is, de azt elismerem, hogy óriási indulatok dolgoznak bennem. Csalódott vagyok. Abban bíztam, hogy ezt a tavaszt még végigdolgozhatom a Fradinál, és a nyáron együtt ünnepelhetek a csapatommal.
– Haragszik valakire? Nem érzi úgy, hogy cserbenhagyták, becsapták?
– Nem haragszom senkire, nem kezdtem el nyomozni, kinek köszönhetem a leváltásomat. Számomra sokkal fontosabb most, hogy az elvégzett munkával, s az eredményeinkkel elégedettek lehetünk. Pedig úgy kezdtük a bajnokságot, hogy négyszer zárt kapuk mellett kellett pályára lépnünk, Tököli Attilát hosszú időre eltiltották, és Gyepes Gábor, valamint Sowunmi Thomas súlyos sérülés miatt nem állhatott rendelkezésre. Ehhez jött a pontlevonás, ám történt, ami történt, csapatom a legnehezebb pillanatokban is erősnek, egységesnek mutatkozott. Szűcs Lajos, Dragóner Attila, Lipcsei Péter és Gera Zoltán olyan vázat jelentett, amelyre bátran építhettem.

– Nem bánta meg, hogy a Fradi edzője lett?
– Nem. Két évig igazi fradista voltam. Amikor idekerültem, tisztában voltam azzal, hová jövök, tudtam, a Fradival mindig foglalkoznak, itt nem bújhat el az ember. De vállaltam mindent, és az első félévem egészen jól sikerült. A télen kilenc ponttal vezetett a Zalaegerszeg és mi hetet behoztunk, alig maradtunk le a bajnoki címről. A következő szezon gyakorlatilag arról szólt, hogy mi vagyunk az elsők, és csak elronthatjuk, elszalaszthatjuk a bajnoki címet. Az utolsó forduló sajnos ezt a drámát hozta, az emlékezetes Debrecen elleni találkozóval maradtunk le az aranyéremről.
– Ha már szóba hozta azt a meccset: nem érzi hibásnak magát a történtek miatt?
– Talán annyiban, hogy egész héten ünnepeltünk. Vártuk a meccset, készültünk rá, jöttek és jöttek a szurkolók, mindenki gratulált, a fiúk pedig fürödtek a népszerűségben. Ha akkor az asztalra csapok, és elviszem a csapatot két napra a világ végére vagy akár a pécsi szőlőskertembe, talán minden másként alakul. El kellett volna zárnom őket a világtól.
– Ön szerint miért váltották le éppen most?
– Egyértelmű, azért, mert tősgyökeres fradistát szerettek volna a kispadra ültetni. Értem én az új vezetés érveit, mindenki a saját emberével szeretne dolgozni. Különben, amikor hallottam, hogy Nyilasi Tibi nevét skandálja a közönség, nagyon örültem. Tudtam, hogy Nyíl nem edzőként jönne vissza, és az ő érkezése csak javíthat a hangulaton, az eredményeinken. Szinte már vártam, hogy együtt dolgozunk, ő a vezetésben én pedig kispadon. Sajnos, nem így történt, ő nem jött, nekem pedig mennem kell.
– Az imént azt mondta, hogy a nyáron együtt szeretett volna ünnepelni a csapatával. Ennyire biztos abban, hogy bajnok lesz a Fradi?
– Csak abból tudok kiindulni, amit átéltem és tapasztaltam az ősszel. A riválisainkra öt pontot rávertünk, sőt az Újpest előtt tízzel vezetünk. Tisztelem a Balaton eredményeit, de remélem, nem sértem meg a siófokiakat azzal, ha azt mondom, nem ők lesznek a Fradi igazi vetélytársai. Összeírtam itt egy-két dolgot, úgy is mondhatnám, készültem erre a beszélgetésre: ha szakmázunk egy kicsit, akkor meg kell említenem, hogy eleinte három, négy, hármas felállásban játszottunk, aztán áttértünk négy, négy, kettes szisztémára. Tudatos munka folyt nálunk, nyugodt szívvel kijelenthetem.
– Arra nem gondolt, hogy azért küldik el most, mert Várszegi Gábor embere?
– Hogy mondhat ilyet? Én nem vagyok senkinek az embere! Engem edzőnek szerződtettek, s megpróbáltam a legjobb tudásom szerint dolgozni. Két ezüstérem, egy Magyar Kupa-győzelem, emlékezetes hazai és nemzetközi találkozók. Ezt értem el a Ferencvárossal két év alatt.
– Cserébe most menesztették…
– Profi edző vagyok, ráadásul egyszerű alkalmazott. Tudomásul kell vennem, ha valahova új tulajdonos jön, akkor az változtathat a felálláson. Még egyszer mondom, nagyon készültem erre a tavaszra. Megvannak a jegyzeteim, a videokazettáim és már nekiláttam a munkának, így várva az ünnepeket, és még ennél is jobban várva a januári kezdést.
– Mi a véleménye Pintér Attiláról?
– Fiatal és tehetséges edző. Én is voltam fiatal és tehetséges edző.
– Leül-e még valaha a kispadra.
– Miért is ne? Harcra és munkára kész vagyok. Hatvannégy évesen sem érzem magam öregnek, és nem is akarok elszakadni a futballtól.
– Közös megegyezéssel bontanak szerződést?
– Én nem csináltam semmi olyat, amiért kirúghatnak, ezért gyanítom, január ötödikén tisztességesen kifizetnek. Ennyit mindenképpen megérdemlek a Ferencvárostól.


Már kétszer teljesült Pintér Attila álma. Apró futballistaként a Ferencváros játékosa szeretett volna lenni: 18 évesen szerződtette a klub. Miután edzőségre adta a fejét, a Fradi kispadjáról álmodott: az idén karácsonyra, az élettől, de sokkal inkább Furulyás János elnöktől megkapta ezt is. Január elsejétől három és fél éven át a 37 éves Pintér Attila a Ferencváros szakvezetője – sorrenben a 37. vezetőedzője.
– Hol, hogyan, mikor vetődött fel először, hogy a Ferencváros edzője lehet? Mikor tárgyalt először Furulyás Jánossal?
– Napra pontosan nem emlékszem, de azt tudom, a múlt hét végén telefonon érdeklődött az elnök úr. Már akkor jeleztem, bár megtisztelő az érdeklődés, de az egyezséghez barátom, főnököm, a Sopron tulajdonosa, Antók Zoltán engedélye is kell, és közöltem azt is, hogy amíg nem rendeződik a klub és Garami József viszonya, addig szó sem lehet tárgyalásról. A telefonhívás után felgyorsultak az események, és személyesen is találkoztam az elnök úrral, a megbeszélésen ott volt Antók Zoltán is. Most boldog vagyok, hiszen hazatértem. Egykor ebben a csapatban mutatkoztam be az első osztályban, és pályafutásom legszebb pillanatait is az Üllői úton töltöttem. Edzői pályafutásom elején reméltem, hogy egyszer majd a Fradi szakvezetője leszek, ám arra nem gondoltam, hogy mindez ilyen hamar bekövetkezik. Tudom, hatalmas kihívás előtt állok, ráadásul olyan, általam nagyra tartott szakembert váltok, mint Garami József. Szeretnék hasonló sikereket elérni, mint ő, s remélem, egyszer majd én is elmondhatom magamról, hogy négyszázkilencvennyolcszor ültem a kispadon az élvonalban. Igazán akkor lennék elégedett, ha a négyszázkilencvennyolcadik is a Fradién érne.
– Dicséretes elhatározás, de némi naivitásra vall, hiszen a Ferencvárosból ritkán mennek nyugdíjba az edzők. Érdemes felidézni, nincs tíz éve, hogy a szurkolók egy csoportja a klub akkori elnökétől követelte Novák Dezső menesztését, pedig a mester a Bajnokok Ligájába vezette az együttest. Nem sokkal utána az Üllői úton bálványként tisztelt Nyilasi Tibor távozását követelték hatalmas transzparensekkel a zöld-fehér szurkolók. Lám, elég egy vereség, és máris váltást akar a nagyérdemű. Ezek után mit gondol a négyszázkilencvennyolcról?

– Bár pályám elején tartok, természetesen tudom, milyen rögös útra léptem. Mindenesetre olyan csapatot szeretnék kialakítani, amelynek minden tagja a maximumot adja ki magából, és ha ezt látja a közönség, bizonyára értékeli az erőfeszítéseket. Aki hisz a munkánkban, az tudja, a befektetett energia előbb vagy utóbb eredménnyel is párosul.
– Nem lekicsinyelve eddigi együtteseit, a Celldömölköt, a Pápát, de még a Matáv Sopront sem lehet egy lapon említeni a Ferencvárossal. Mert míg korábbi csapataiban hazai szinten középszerű labdarúgók futballoztak, addig a Ferencváros – szintén honi mércével mérve – sztárokkal teletűzdelt egylet .
– Ez nem igaz, mert Celldömölkön, Pápán és Sopronban is profi, jó labdarúgókkal dolgoztam. Természetesen tudom, kik alkotják a keretet, ismerem a futballistákat. Szükség van az egyéniségekre, a kreatív labdarúgókra, ám mindenkinek meg kell értenie, akkor lehetünk eredményesek, ha nem tizenegy játékos játszik, hanem egységes csapat futballozik. Egyébiránt minden együttesnél partnereim voltak a játékosok, így lesz ez a Ferencvárosnál is. Már megvan a jelszó: a csapat szent és sérthetetlen!
– Ismert önről, naprakész az európai labdarúgásból, ha csak teheti, átveszi, alkalmazza az újdonságokat. Milyen változás várható a Fradi játékrendszerében?
– Megpróbálom megtalálni a leghatékonyabb szerkezetet, persze, azt vallom, lakva ismeri meg az ember a másikat, s ennek megfelelően alakul ki a taktika. Addig is minden játékos bizonyíthat, senki fölött nem török pálcát.
– Beszéljen a stábjáról is: milyen szempontok alapján választotta ki segítőit?
– Farkas Józseffel együtt dolgoztam Sopronban, és mert kitűnő kapcsolat alakult ki közöttünk, ezért egyértelmű volt, hogy együtt maradunk. Keller Józsefet játékoskora óta ismerem, és vallom, hogy Józsa Miklós kapusedzővel kiegészülve olyan fiatal, ambiciózus csapatot alkotunk, amely képes tüzet csiholni az öltözőben és a pályán egyaránt.
– A tűz magában kevés, az Üllői úton nemcsak melegedni szoktak a szurkolók, hanem szeretnének örülni a győzelmeknek. Milyen helyezéssel lenne elégedett a bajnokság végén?
– Nem arra a tűzre gondoltam, amely mellett melegedni lehet. Olyan csapatot szeretnék, amelyik mindig mindenhol a maximumot nyújtja, és ezzel hozza tűzbe a közönséget. Nem szabad elfelejteni, senkik vagyunk a szurkolóink nélkül, de a szurkolók is nélkülünk. Mindent meg kell tenni egymásért, hogy az egész Fradi-tábor büszke lehessen.
– Miként vált el a soproniaktól?
– Nem volt egyszerű a szakítás, mert sokat kaptam Antók Zoltántól. Partner volt, segítette munkámat, és ez rendkívüli dolog a mai magyar futballban, éppen ezért minél több hozzá hasonló vezetőre lenne szükség. Antók Zoltán a sárvári edzősködésem idején hívott Celldömölkre, biztatott, velem együtt örült a sikereknek. Szoros barátság szövődött közöttünk.
– Már korábban elkészült a Ferencváros felkészülési programja, változik-e a menetrend?
– Január ötödikén elkezdünk dolgozni. Egy biztos, sok-sok munkát, verejtéket ígérhetek, és aztán egy megalkuvást nem ismerő csapatot.