A sikeresség nem licencfüggő

Ráadásul egy találkozóval is kevesebbet jegyez közvetlen ellenlábasainál a Molnár László vezette együttes.
Tessék?
Hogy az edző neve ismerős?
Nos, igen, ő volt az, aki 2002 nyarán rövid ideig az Újpest gárdáját is irányította, mígnem lehetetlen helyzetbe került – de arről később…
Szóval, Beszterce(bánya) most ostromolja a csúcsokat, persze, messze még a vége – legalábbis így vélekedett megkeresésünkkor a kissé meglepett szakember.
– Gratulálok a remek őszi szerepléshez.
– Maradjunk annyiban, ha a tabella is úgy fest a szezon végén, mint most, akkor lesz igazán érdemes ezt a kérdést feszegetni. Azt kell mondjam, újoncként a szezon első negyede kimondottan nehéznek bizonyult számunkra. Mivel az első osztály iramához játékosaim nem voltak hozzászokva, és szerencsénk sem volt túlzottan, nehezebben indult be a gépezet. Aztán belelendültünk, és ennek meg is lett az eredménye, amint az a tabellából is kiolvasható.
– Nálunk nem fogadták el a Szlovákiában megszerzett licencét, így jobb híján hivatalosan csak pályaedző lehetett a liláknál, és papíron már akkor is Szabó András, az ön utódja volt a vezetőedző. Magyarországon ellehetetlenítették, míg Besztercebányán sikeres. Érez némi elégtételt?
– Bennem mindig egészséges bizonyítási vágy dolgozott, és persze dolgozik most is. A licenc, az, hogy az edzők képezzék magukat, a mai modern futballban fontos dolog, azonban úgy érzem, semmivel sem voltam rosszabb szakember Budapesten, mint Besztercebányán, a jogosítványom érvényességében találtak kivetnivalót… A beszterceiekhez úgymond visszatértem, a klubbal a kapcsolatom nem újkeletű, a 2000– 2001-es szezonban már edzősködtem itt, és akkor a tizedik helyet szereztük meg a szlovák első ligában. Dolgoztam a Spartak Trnava, a Koba Senec és az FK Dubova gárdájánál is. A Duklát januártól egy vállalkozó irányítja, és az első osztályban a minél jobb helyezés elérése a cél.
– Egy szlovák labdarúgó-havilapban néhány szó erejéig nyilatkozott a magyar labdarúgók mentalitásáról…
– Kimondottan a labdarúgóközegre szorítkozva értettem azt, amiről beszéltem, és ami az Újpestre vonatkoztatva a meglátásom szerint igaz volt. Egy-egy siker, mint például a lila-fehérek Szuperkupa-győzelme 2002 nyarán olyan eufóriát szült, mintha BL-t nyert volna az együttes. Ilyen esetekben a játékosok kiengednek, pedig éppen akkor kellene még keményebben dolgozni, mondván, meg kell mutatni a továbbiakban is, hogy mi vagyunk a legjobbak. Ezt nem bántásnak szántam, hanem olyan kritikának, ami szerintem nem sértett senkit.

Egy különös szakítás: az edző ne üvöltsön

A Szlovákiából érkezett szakember magyarországi története nem mindennapi… Molnár László úgy került Újpestre, hogy nem őt szánták vezetőedzőnek a Megyeri úti vezetők, ugyanis 2002 nyarán már majdnem megegyeztek Jozef Chovaneccel a lila-fehérek, Molnár kapusedző lett volna a csapat mellett, és nem utolsósorban tolmács. Éppen egy fordítási hiba miatt azonban nem jött a hajdani csehszlovák futballsztár, így maradt Molnár László, aki egy csapásra vezetőedző lehetett volna, ha van nálunk is érvényes edzői papírja. A Szlovákiában megszerzett licenc Magyarországon nem érvényes, így aztán papíron Szabó András lett a főnök, a szlovákiai szakember pedig a segítője. Mindez igaz volt a magyar bajnokikra, az UEFA-kupa-mérkőzésekre viszont nem, ott Molnár László lehetett a vezetőedző.
És ez lett a veszte.
A feröeri Klaksvík elleni UEFA-kupa-visszavágón – 1–0-ra nyert, és továbbjutott az Újpest – a vezetőedző minősíthetetlenül viselkedett a kispadon, belekötött mindenkibe, aki arra járt, az ellenfélbe és a játékvezetőkbe egyaránt, és emiatt a győzelem után felmondtak neki a Megyeri úton.