Az élvonalbeli csapatok közül a bajnok
MTK kezdi "későn" a felkészülést: a kék-fehérek január 7-én találkoznak először.
"Az ősszel komoly pályaproblémáink voltak, és bár ezek a gondok továbbra is megvannak, jobb híján a Hungária körúton edzünk majd – mondta Egervári Sándor vezetőedző. – A magyar edzők specializálódtak, hiszen – bár a csapatoknál meglévő feltételrendszer jócskán hagy kívánnivalót maga után – a körülményekhez többé-kevésbé alkalmazkodtak… Az első napokban az állóképesség javítására, valamint a labdás gyakorlatokra helyezzük a hangsúlyt, ám azt követően mi is belehúzunk majd.“
Az UEFA-kupában a tavaszi folytatásban is versenyben lévő
Debrecennél nagy várakozás előzi meg az előttünk álló idényt, hiszen a Loki ellenfélként csaphat össze a Bajnokok Ligájából csak nagy balszerencsével kiesett, és szereplését a második számú európai sorozatban folytató belga FC Bruges-zsel.
"Január ötödikén a szokásos erdei futás és erősítés szerepel a programban, és ha a talajviszonyok megengedik, akkor elkezdjük a rávezető jellegű edzéseket a futballpályán is – fogalmazott Szentes Lázár vezetőedző. – Ugyanakkor készülünk a kispályás bajnokságra, ezért párhuzamosan teremben is tréningezünk majd. Ezenkívül hamarosan utazunk Budapestre, hogy a játékosok részt vegyenek az év eleji terheléses vizsgálaton."
A
Ferencváros játékosai – immár Pintér Attila vezetőedző irányításával – hétfőn délelőtt 9 órakor találkoznak az Üllői úton. A bemutatkozásra, persze, sok időt nem kell pazarolni, hiszen a korábbi válogatott középhátvéd éveken át futballozott a Fradiban, így a program szerint fél tízkor már az Üllői úton izzadnak a játékosok.
Hosszú szabadságot kaptak a
Pécs játékosai, hiszen az elhúzódó tavaszi szezon miatt a nyáron aligha pihenhettek, így most a vezetők egy hónapig telelni küldték a csapatot. Hétfőn, persze, kezdődik a felkészülés, mégpedig az ilyenkor szokásos alapozással, ám az élvonalban jól szereplő együttesre napokon belül egy nagy feladat vár, hiszen a teremtorna selejtezőjében kell bizonyítaniuk. Nagy Tamás vezetőedző kombinálja majd a szabadtéri és teremben tartott edzéseket, elvégre a Pécs mindkét helyen szeretne szép eredményeket elérni.
Sopronban kényszerű okokból történt edzőváltás az ünnepek alatt, és a Ferencvároshoz távozó Pintér Attila megüresedett posztját az NB I B-s BKV Előre korábbi szakvezetője, Dajka László örökölte, aki hamarosan el is kezdi a munkát a Matáv FC-nél.
"Úgy tervezem, hat-nyolc kilométeres erdei futással kezdjük az esztendőt" – mondta Dajka László.