Szerződést hosszabbított egyszeres válogatott védőjével a Szeged-Csanád GA

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.01.09. 17:29
Tóth Bence szerződést hosszabbított (Fotó: szeged-grosicsakademia.hu)
Szerződést hosszabbított az egyszer válogatott védővel, Tóth Bencével a labdarúgó NB II-ben 10. helyezett Szeged-Csanád Grosics Akadémia.

A 26 éves védő 2022 nyarán igazolt Szegedre, azóta pedig a védelem oszlopos tagjává vált – a két és fél év alatt 77 tétmérkőzésen lépett pályára kék-feketében.

Örülök, hogy sikerült megegyezni – nyilatkozta Tóth Bence klubja honlapjának. – Boldog vagyok, mert egy igazi vidéki fellegvárban futballozhatok és a továbbiakban is segíthetem a csapatot a célok elérésében.”

Nagyon örülünk, hogy megtarthattunk egy korábbi válogatott játékost. Könnyen sikerült megállapodni, hiszen Bence is maradni akart. Az elmúlt években bizonyította, hogy lehet rá számítani, ezért az eddigi munkája elismeréseként hosszabbítottunk vele. Bízunk benne, hogy a jövőben sikereket érhetünk el közösen” – mondta a hosszabbítás kapcsán Germán Tamás, a Szeged-Csanád GA csapatmenedzsere.

Az egyszeres válogatott hátvéd további két és fél évre, 2027 nyaráig kötelezte el magát a szegedi klubhoz.

 

Legfrissebb hírek

A padlóról a felső polcra – Jakus Barnabás jegyzete

Kézilabda
20 órája

Három gól, tíz sárga lap: a Honvéd a Gyirmót ellen folytatta tavaszi menetelését

Labdarúgó NB II
21 órája

Révész Attila elnézést kért az első félidőben lecserélt játékosától

Labdarúgó NB II
Tegnap, 18:15

A kisvárdai edző a lecserélt játékosáról: A többieket is húzta lefelé ezzel a negatív hozzáállással

Labdarúgó NB II
Tegnap, 12:42

NB II: óriási Kisvárda-fordítás, sima Vasas-győzelem, vége a Budafok vereségsorozatának

Labdarúgó NB II
2025.04.13. 20:50

Felejthető meccsen nem bírt egymással a Tatabánya és a Soroksár

Labdarúgó NB II
2025.04.13. 20:49

A Vasas simán nyert a Csákvár ellen, de a második helyre ezúttal sem tudott fellépni

Labdarúgó NB II
2025.04.13. 18:55

Kirchner tizenegyesgóljával nyert a Kozármisleny, tapad a dobogósokra

Labdarúgó NB II
2025.04.13. 18:53
Ezek is érdekelhetik