Bilincsben távoztak

Vajon ökölbe szorult-e a keze idősebb Simon Tibornak péntek reggel, amikor ott ült néhány méterre azoktól, akik a gyanú szerint halálra verték a fiát? Vajon a fájdalom, avagy a bosszúvágy volt erősebb benne – jóllehet, mindkettő a tehetetlenség érzésével párosult. S egyáltalán mire gondolt az egykori válogatott labdarúgó édesapja, amikor arról beszéltek a közvetlen közelében, hogy – 2002 április 21-én – miként ütötték, rúgták, az ő egy szem fiát? Ami biztos: az elvesztett gyermeket már sem az igazságszolgáltatás, sem a Jóisten nem adja vissza neki; Simi elment két évvel ezelőtt (2002. április 23-án) pedig fiatal volt, és erős. A kiszolgáltatott ember a hétköznapok forgatagában egyre inkább azt látja, hogy a halál olykor rossz helyen kopogtat. S hiába ragaszkodna az életéhez ereje teljében lévő sportoló, nincs menekvés, s nincs irgalom: Simon Tibor tragédiája óta már eltemették Dárdai Balázst, Nagy Norbertet és a közelmúltban Fehér Miklóst. Megannyi dráma, koporsóba zárt ifjú élet.
De ezen a pénteken, a telet tavaszra festő napon mégsem a sírás, sokkal inkább a felháborodás és a düh kerülgette azokat, akik már fél kilenckor ott ültek a Fővárosi Bíróság második emeleti tárgyalótermében, hogy meghallgassák a vádiratot. Nem volt tömeg, nem volt hőzöngés, eszébe sem jutott senkinek, hogy balhézzon, Simi emlékét gyalázza. Eljött néhány szomorú Ferencváros-szurkoló, ott ült a hallgatásba burkolódzó idősebb Simon Tibor mellett a jó barát, a REAC menedzsere, Kutasi Róbert és Simi volt kedvese, Edina is. Helyet foglalt a padsorokban néhány keménykötésű férfi, akik nem titkoltan a vádlottak barátaiként, ismerőseiként jelentek meg. Azt rebesgették, a rendőrség is készült, igaz, nem lovasosztaggal, kommandósokkal vagy valami feltűnő akcióval, hanem a közeli utcákban parkoló, s várakozó egyenruhásokkal, akik aligha a Kovács kontra Kovácsné válóperes tárgyalásra érkeztek.

Amikor dr. Szebeni László bíró erőteljes hangjára csend telepedett a teremre, már csaknem kilenc óra volt. A fotósok s az operatőrök az egyik oldalsó ajtó felé fordultak, ahonnan az elsőrendű vádlott érkezett: G. János – akit az elmúlt időszakban csak ál-whiskysként emlegettek – két fegyőr társaságában sétált be a terembe. Arca nyugodtnak tűnt, haja rövid, divatos, öltözete egyszerű, ápolt (a négy vádlott közül ő ült egyedül előzetes letartóztatásban csaknem két éve). A zömök, erős testalkatú férfi nem sokkal később már a mikrofon mögött állt, s előbb meghallgatta a bíró által felolvasott vallomását, majd jöttek, sőt záporoztak hozzá a kérdések.
A teremben pisszenés sem hallatszott, pedig olykor kiabálni támadt volna kedve a hallgatóságnak, például akkor, amikor a vádlott azt mondta: ballal ütöttem, nézzék, így, a tenyércsontommal, mert egyszerűen ez esett kézre, csattant, nagyot csattant az arcán az ütés… Később ugyanez a férfi kissé megtört hangon kijelentette: a 2002. április 21-én hajnalban lezajlott verekedés után nyolc napig nem evett, nem ivott, s nem aludt, aztán feladta magát a rendőrségen.
A bírót nem hatotta meg a mondat.
Dr. Szebeni László alaposan kifaggatta az elsőrendű vádlottat. Sok mindent megtudtunk, amit eddig csak csupán találgatás vagy pletyka szinten hallhattunk. G. János elismerte, hogy ütött, azt sem tagadta, hogy rúgott, de az ellen bizony tiltakozik, hogy ő okozta volna Simon Tibor halálát. Elmesélése szerint azon a szörnyű éjszakán baráti társasággal pezsgőzött a II. kerületi Café Allure nevű szórakozóhelyen, amikor azt látta, hogy nem messze tőle az asztalon és székeken énekelnek, ugrálnak és isznak néhányan. Nem sokkal később felfigyelt rá, hogy Simon Tibor szóváltásba került egy vörös inges, "arab külsejű" férfival, akit aztán lefejelt. Ekkor G. János is belekerült a balhéba, ugyanis elmondása szerint Simon leköpte őt. Ettől aztán ahogy a bíróságon is fogalmazott: "borzasztóan ideges lettem".
Ekkor ütötte meg először jobb ököllel a volt futballistát, aki a földre zuhant, s innentől kezdve válik meglehetősen zavarossá, s ellentmondásossá a történet. A vádlott dulakodást látott, valamint azt, hogy Simont szinte tolják, taszigálják, lökdösik kifelé a szórakozóhelyről. De mint tudjuk, a tragédia az utcán teljesedett be, s erről az elsőrendű vádlott a következőképpen számolt be, mondván, ő kissé lenyugodva hazaindult, taxit akart fogni a Moszkva téren, ám menet közben a negyedrendű vádlott (H. Attila) a fülébe kiáltott valamit – hiába kérdezte a bíró legalább tizennégyszer, hogy mi volt az az ominózus mondat, G. János nem emlékezett arra… –, s ettől ismét dühbe gurult. Majd azzal a lendülettel odaszaladt az akkor már egyre inkább tehetetlen, védtelen áldozattá váló futballedzőhöz, és bal kézzel megütötte a fejét, Simon Tibor pedig ettől eldőlt, majd deréktájon belerúgott, s otthagyta a földön fekve.

Idősebb Simon Tibor arca végig rezzenéstelen maradt, csak nézte, nézte a vádlottak padján ülő vagy épp mikrofon mögött álló férfit, s talán arra gondolt, hogy Simi az ő gyereke, most a bajnokságra készülne, s még az is lehet, hogy a Ferencváros edzőjeként, ő pedig menne megint az Üllői útra, büszkén, izgatottan. Ehelyett most itt ül a bíróságon, s azt hallgatja, miként üldözték falkában a fiát, hogyan feküdt mozdulatlanul a betonon.
Szörnyű rémképek…
De az öreg volt az, aki minden bánata, haragja, kétségbeesése ellenére a bíróság folyosóján lecsendesítette azokat, akik szóváltásba keveredtek, akik majdhogynem összeugrottak; és ő volt az, aki kérlelte a szemben állókat arra, hogy tiszteljék Simi emlékét…

Az elsőrendű vádlott után jött a másod- (O. Roland), harmad- (H. János) és negyedrendű vádlott (ő ugyebár az előbb említett H. Attila). H. János és H. Attila biztonsági őrként szolgáltak abban a klubban, ahol a verekedés kezdődött. A kidobóemberek közül az egyik a készenléti rendőrség törzsőrmestere volt, igaz, nem sokkal az ügy kirobbanása után szolgálati viszonyát megszüntették.
A tanúvallomások meglehetősen ellentmondásosak voltak, felbukkantak különböző misztikus alakok, egy fehér inges, ugyancsak arab külsejű férfi, akinek a BMW-je ott parkolt a klub előtt, aztán a vörös inges másik arab és persze a tömeg, amely futott a verekedők és a menekülő Simon Tibor után.
Kutasi Róbert gondolatai foglalják össze talán legjobban a péntek délelőtt történéseit. Simi egyik legjobb barátja, a délután két órakor véget ért tárgyalás után a következőket mondta: "Egyre inkább úgy tűnik, hogy mindaz, amit én a barátom halála óta mondok, most beigazolódik. Az első pillanattól kezdve azt hangoztattam, hogy itt nem halált okozó testi sértésről, hanem igenis emberölésről van szó. Furcsa lesz az, amit mondok, de szeretnék köszönetet mondani a sajtónak, s a különböző médiumoknak, hiszen nélkülük ezt az ügyet már rég eltussolták, lezárták volna. Az első vádiratról nem tudok mást mondani csak azt, hogy minősíthetetlen volt. Ha az alapján ítélkeznek, az az igazságszolgáltatás megcsúfolása lett volna. Ám addig-addig harcoltunk, amíg újabb orvosi szakértői vélemény készült, s ez alapján már egy egészen más, sokkal körültekintőbb és súlyosabb vádirat íródott. Hogy nem a düh vagy a gyűlölet beszélt belőlünk, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a pénteki tárgyalás bírája is hajlik az emberölés, vagy az emberölés minősített esete vádpont felállítására. Innentől kezdve már szó sincs néhány évről, ha mindez beigazolódik, akkor a bűnösök tíz, tizenöt év körüli börtönre számíthatnak. Egyébként az is egy külön történet lehet, hogy honnan van a három, eddig szabadlábon védekezett vádlottnak fejenként kétmillió forintja az óvadékra…"
Fordulatot hozott tehát a per első tárgyalási napja (a következő február 18-án lesz).
Dr. Szebeni László bíró zárszavában arról beszélt, hogy a vádlottak kihallgatása, a szembesítések során az elhangzottakat alapul véve és az ügy iratait áttanulmányozva elképzelhetőnek tartja, hogy a halált okozó testi sértést emberöléssé minősítik át, éppen ezért a tárgyalás végén elrendelte a három szabadlábon védekező vádlott O. Roland, H. János és H. Attila előzetes letartóztatásba helyezését. A vádlottak ügyvédjeiken keresztül fellebbeztek és kétmillió forint óvadék letétbe helyezését ajánlották fel, de a bíró ezt elutasította.
A másod-, harmad- és negyedrendű vádlottat ezután bilincsbe verve vitték el.
Idősebb Simon Tibor ekkor sem szólt semmit…