A Lokiban új légiós robog

Á. L.Á. L.
Vágólapra másolva!
2004.03.08. 21:35
Címkék
Az MTKLombard FC Haladás mérkőzés (20) tudósításának azt a címet adtuk: "Március hatodika a Rolandok napja", így utalva arra, hogy a meccs két legjobbja e keresztnevet viseli, azaz a remekül védekező Juhász Roland, valamint a két gólt szerző, egyben a 17. forduló legjobbja, Lengyel Roland dicsérete volt e rövid mondat.
Akirôl most sokat beszélnek a Loki-drukkerek: a labdaművész Igor Bogdanovics
Akirôl most sokat beszélnek a Loki-drukkerek: a labdaművész Igor Bogdanovics
Akirôl most sokat beszélnek a Loki-drukkerek: a labdaművész Igor Bogdanovics
Akirôl most sokat beszélnek a Loki-drukkerek: a labdaművész Igor Bogdanovics
Akirôl most sokat beszélnek a Loki-drukkerek: a labdaművész Igor Bogdanovics
Akirôl most sokat beszélnek a Loki-drukkerek: a labdaművész Igor Bogdanovics
Március hetedike a Tamások napja volt, és nem csupán a kalendáriumokban jegyzett névnapok miatt – legalábbis Debrecenben nem. A 17. forduló vasárnap esti záró mérkőzésén ugyanis éppen két ünnepeltnek, illetve az általuk jegyzett gólnak és gólpassznak köszönhetően nőtt a DVSC-MegaForce a vendég Videoton fölé.
Szentes Lázár csapatából ezúttal két olyan játékos talált be a rivális kapujába, akiknek ezzel szemmel láthatóan mázsás teher szakadt le a válláról. Az első debreceni gólt szerző Szekeres Tamás a görög PAOK elleni UEFA-kupa-mérkőzésen szerzett sérüléséből felépült ugyan, ám a belgák elleni kupacsata tekintélyes részét a kispadról nézte végig (Bruges-ben csereként szóhoz jutott), míg a második találatot jegyző Bajzát Péter számos kritika mellett riválist is kapott az utóbbi időben, a szerb-montenegrói Igor Bogdanovics személyében, hozzáfűzhetjük – nem is akármilyen riválist.

Fotógaléria:
"Ez volt az első tétmeccsem Debrecenben, úgy érzem, a játékommal nem volt probléma, igaz, nem csupán az enyémmel, de a csapatéval sem – mondta a télen távozó Marius Sumudica 10-es mezét öröklő Igor Bogdanovics. – Egyetlen kritika érhet minket: a helyzeteinket jobb százalékban kellett volna kihasználnunk. Legalább hat ziccerünk volt, és ezekből csupán két gólt rúgtunk… Persze ha minden mérkőzésünkön két-három gólt szerzünk, és valamennyit megnyerjük ennyivel, szerintem senki sem búslakodik amiatt, hogy miért nem rúgtunk még további hármat vagy négyet. Az a célom, hogy a DVSC a lehető legjobban szerepeljen. Ehhez akarok jó futballal és persze gólokkal hozzájárulni. A mester a lefújás után azt mondta, a futballal minden rendben volt, de a góllövést illetően van hiányérzete. Hát nekem is. Kifutottam magam, én ugyanis gyakran visszalépek labdáért a középpályára. Nem szeretek várni rá, inkább érte megyek, szervezek… De azt hiszem, ez természetes, csak teszem a dolgomat."
Korántsem volt véletlen tehát, hogy a győzelemittas piros-fehér drukkerek elsősorban az új légiósról, no és az ezúttal is átlag fölötti teljesítményt nyújtó másik névnapos, Sándor Tamás produkciójáról, illetve a Bajzát Péternek adott gólpasszáról diskuráltak.
"Ritkán mondok ilyet, de a mozdulatom még nekem is tetszett, azaz jól paszszoltam – ecsetelte a 68. perc legfontosabb eseményét Sándor Tamás. – Tartottunk ettől a meccstől, mert nem kis győzelmi kényszer ült a csapaton. Jól jöttünk ki belőle. Szerettem volna gólt rúgni, de cseppet sem kesergek, hogy nem sikerült, egyszerűen örülök, hogy megvertük a Videotont. És még valami: több ismerősöm is azt mondta a találkozó után, látni lehetett, hogy mi a modern európai futballra és sebességre törekszünk, az ellenfelünk pedig hozza a szokásos magyar ritmust, és ezért nem volt idővel kétséges, melyik csapat győz."
Bár Csank János fehérvári szakvezető nem hallhatta Sándor Tamás szavait, más megközelítésből ugyan, de mondandóját tekintve egyetértett a középpályással. Hogy mikor dőlt el a találkozó? A korábbi szövetségi kapitány szerint az 54. percben, Kóczián Ferenc kiállításakor, ez ugyanis megtörte csapatát – és nem mellékesen a piros valamekkora összeggel bizonyosan csökkentette a fegyelmezetlenkedő futballista pénztárcájának tartalmát. Illetve… Csökkentette volna, mondjuk Ausztriában vagy Cipruson, de nem egy átlagos magyar klubnál. E magyar klubok közös ismérve ugyanis, hogy eladósodtak, tartoznak a játékosainak is, azaz – pusztán az erkölcsi szempontokat nézve… – igencsak aggályos lenne megbüntetni az egyébként valóban hibázó futballistát.
Erre utalt Csank János is, mondván: "Megbüntetném Kóczián Ferencet, ha lenne miből…", és így máris bepillanthatunk a kulisszák mögé, hogy miért is tart ott a Videoton, ahol…
Legfrissebb hírek

„Donnarummának elképesztő védései voltak” – a harmadik angol gólt szerző Ezri Konsa a PSG remeklő kapusáról

Bajnokok Ligája
42 perce

Szerdai sportműsor: Real Madrid–Arsenal, Inter–Bayern a BL-ben

Minden más foci
42 perce

Flick: Egy lépéssel közelebb, de a végétől még messze vagyunk

Bajnokok Ligája
58 perce

Olvasóink szerint a Fradi az NB I esélyese; Lévai Levente feljebb szeretne lépni

E-újság
1 órája

Nagyot küzdött az Aston Villa, ám nem tudta megfordítani a PSG elleni BL-párharcot

Bajnokok Ligája
2 órája

Guirassy triplázott a Barcelona ellen, de ez is kevés volt a Dortmund továbbjutásához

Bajnokok Ligája
2 órája

Női jégkorong: Svédország és az USA is hibátlanul nyerte meg a csoportját

Jégkorong
2 órája

Idegenben győztek a MÁV Előre és a Fino röpisei

Röplabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik