Rákospalotától a Balatonig vezethet az út

S. G.S. G.
Vágólapra másolva!
2004.04.23. 20:28
Címkék
Az eredmények parádésak – a gazdasági helyzet továbbra sem biztató a Balaton FC-nél. Közismert, hogy a játékosok talán a legkisebb költségvetésből élnek az elsőosztályú klubok közül, és bizony még az sem kizárt, hogy a nyáron egyszerűen nem jut pénz a folytatásra. Már többször írtunk arról, hogy a siófoki önkormányzat nem érzi magáénak a csapatot, és még a saját tulajdonában lévő stadionra sem áldoz pénzt. Ismert továbbá az is, hogy a siófoki futballisták a télen a nagy havazás után maguk lapátolták, kotorták le a havat, hogy egyáltalán játszani tudjanak a bajnokságban. Most viszont biztató hírekről hallani, a Balaton FC tulajdonosa, Kuti István tárgyalásokat kezdett a szebb jövő érdekében. Információink szerint már több puhatolózó megbeszélésen van túl az NB I B-s REAC-ot irányító Forgács József és Kutasi Róbert. Akkor máris kiderülhet, miről is van szó. A REAC évek óta az egyik legstabilabban működő hazai klub, ott percre pontosan fizetnek, és a vezetőség éppen annyit költ a futballra, amennyit az megérdemel. "Korai még bármiről is beszélni, a téma egyelőre nem aktuális…" – kommentálta hírünket Kutasi Róbert, aki most természetesen a REAC sikereiért dolgozik, hiszen a csapat könnyedén elcsípheti az osztályzós helyek egyikét. Azonban könnyen elképzelhető az is, hogy Kutasi Róbert a nyáron már nem csupán nyaralni megy a Balatonra…
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik