Az Arany Ászok Liga 27. fordulója zárómeccsére szigorú ellenőrzés után juthatnak csak be a szurkolók. Az Oláh Gábor utcai stadion kapuit két órával a találkozó kezdése előtt nyitják ki.
Dragóner Attila (balra) nemcsak fohászkodik a sikerért, tesz is érte – Halmosi Pétert állandóan szemmel tartja (Fotó: M. Németh Péter, Nmeth Ferenc)
Dragóner Attila (balra) nemcsak fohászkodik a sikerért, tesz is érte – Halmosi Pétert állandóan szemmel tartja (Fotó: M. Németh Péter, Nmeth Ferenc)
"Az MTK elleni mérkőzésen történtek okán visszaesőnek számítanánk, és így még súlyosabb büntetést kaphatna a DVSC – mondta Képíró János, a debreceniek főrendezője. – A városban és a stadion környékén a mérkőzés napján fokozott lesz a rendőri jelenlét, összehangoljuk a munkát, csakúgy, mint a vendégszurkolókkal érkező fővárosi rendezőkkel, velük, valamint a Ferencváros vezetőivel idejében felvettük a kapcsolatot."
Biztonsági kód került a jegyekre
Ami mind a két tábort érinti: a vendégek drukkerei (a DVSC 500 tikettet juttatott az FTC-nek) eleve nem juthatnának belépőhöz Debrecenben, és a hazai fanatikusok számára sem nyitnak ki a pénztárak, mivel elővételben gazdára talált minden jegy, melyeket speciális biztonsági kóddal is elláttak – ezeket valamennyi esetben ellenőrzik a biztonságiak, s ez is lelassítja a beléptetést. A stadionba autóval kilátogatók a közeli Főnix-csarnok parkolóit a létesítményben rendezett kiállítás miatt ezúttal nem vehetik igénybe. Persze nemcsak a biztonságiak, hanem a csapatok is készülnek az aranyérem szempontjából kulcsfontosságú meccsre. A hazaiaknál ott lesz a kezdőcsapatban az a Halmosi Péter, aki úgy érzi, a tavasszal nyújtott teljesítményére büszkébb lehet, mint az őszire, bár… ---- "…az osztályzatok alapján ezt aligha tudnám bebizonyítani – mondta Halmosi Péter. – Két gól mellett akadt néhány gólpasszom is. Igaz, időre volt szükségem, mire sikerült beilleszkednem a DVSC játékrendszerébe. Most már többé-kevésbé tudom, hogy adott helyzetben Sándor Tamás merre cselez vagy rúgja majd a labdát; amikor tavaly nyáron Debrecenbe kerültem, nem sok fogalmam volt erről. Talán ennek a beilleszkedésnek köszönhető, hogy az utóbbi időben jóval több labdát kapok a csapattársaimtól." Halmosi kölcsönadási szerződése június végéig szól, az utolsó forduló után vissza kell mennie Ausztriába, de hogy hol folytatja a pályafutását, még rejtély. "Magyarországon legszívesebben a Lokiban játszanék, de a döntés nem az én kezemben van – tette hozzá a középpályás, aki nem akart tippelni a rangadóra. – Nem lényeges, ki mit mond, hogy az FTC hullámvölgyben van vagy nincs. Tisztelem az ellenfelet, de nem foglalkozom vele. Amikor Grazba kerültem, az első mérkőzésemen, egy gálameccsen Luis Figót kellett fognom, akkor sem estem kétségbe. Csak egyetlen dologra koncentrálok: nyerni szeretnénk, mert annak, aki bajnok akar lenni, győznie kell." Halmosi vélhetően többször szembe kerül majd Dragóner Attilával. A bekk a Ferencváros meghatározó labdarúgója, s az állítás akkor is igaz, ha mostanság nem játszik bombaformában. Ráadásul meglehetősen sok mendemonda kering ez idő tájt az Üllői úton, de Dragóner Attila egyáltalán nem foglalkozik a pletykákkal. "Nem engedhetjük meg magunknak, hogy bármi is elterelje a figyelmünket a DVSC elleni öszszecsapásról – mondta Dragóner Attila. – Minden energiánkkal, idegszálunkkal a mérkőzésre készülünk. Mert mint mindig, ezúttal is győzelmi reményekkel lépünk pályára. Természetesen tudjuk, nem mindig sikerül nyerni. Sajnos, így volt ez a legutóbbi három bajnoki fordulóban, de a Magyar Kupa újbóli elhódítása erőt ad a rangadó előtt." ---- Legutóbb, az Üllői úti találkozón, mely döntetlenre végződött, Sándor Tamás volt a Debrecen legjobbja. Dragóner szerint nem kap külön őrzőt a hazaiak irányítója. "Sándor Tamás kiváló labdarúgó. Az egyik legjobb a hazai mezőnyben, igazi irányító, aki képes váratlan húzásokra, de ő sem kap külön őrzőt; megpróbálja a csapat semlegesíteni az irányítót. Ami Halmosi Pétert illeti, őt sem téveszthetjük szem elől, hiszen kiváló labdarúgó. Nem hagyjuk majd levegőhöz jutni, lezárjuk előtte a területet. Ismétlem, győzni szeretnénk, de természetesen számítunk közönségünk segítségére is." ---- DVSC-MegaForce
Tomic Nikolov Éger Flávio Pim Szatmári Dombi Habi Sándor T. Halmosi Bogdanovics Bajzát
Vezetőedző: Szentes Lázár Kispad: Balogh J. (cserekapus), Vincze G., Madar Cs., Andorka, Szekeres T., Bernáth, Kiss Z.
Sérült: Böőr (műtét után lábadozik) Eltiltva: –
Ferencváros
Szűcs L. Bognár Z. Dragóner Gyepes Leandro Rósa D. Kapic Lipcsei Sowunmi Gera Tököli