Eljött a legveszedelmesebb pillanat

Érdemes azonban az ünneplés pillanataiban is észben tartani a hadvezérzseni, Napóleon Bonaparte bölcsességét, aki azt mondotta volt, hogy "a legveszedelmesebb pillanat a győzelemmel jő el".Itt van mindjárt a létszám kérdése. A kétszeres vizsgán (klublicenc és bajnoki nevezés) a legutóbbinál néggyel több sportvállalkozásnak sikerült megfelelnie, miközben az előzetesen hallható hírek még arról szóltak, hogy a korábbi tizenkét csapatos mezőnyt sem lesz könnyű összetoborozni. Főként, mert közhiteles dokumentumokkal kellett igazolniuk a honi élvonal közreműködőinek, hogy gazdasági, pénzügyi, jogi, szervezési és sportszakmai szempontból egyaránt megfelelnek a versenykiírásban megszabott – valljuk meg, szigorú – követelményeknek. A papír – tudjuk jól – mindent elbír, így majd az idő eldönti, mennyi fedezetük volt az ígéretekhez csatolt iratoknak. Mindenesetre intő jel, hogy öt futballvállalkozáshoz rögvest ligai biztost kellett telepíteni, és alighanem dupla fenekű lelkiállapotban lehettek (másként: a sportpolitikai megfontolásokat is erősen szem előtt tartották) az MLSZ elnökségének tagjai akkor, amikor rábólintottak az elmosódó anyagi helyzetű Ferencváros indulására…Ám Fradi nélkül nem bajnokság a bajnokság, jogi kifogással pedig aligha illethető a szövetség vezérkarának döntése. Miképpen paragrafusokkal torpedózhatatlan a Lombard FC és a Balaton FC telephelyváltása is. Amit ráadásul erős gazdasági racionalitása támaszt meg, elvégre az említett két futballcég hosszú évek heves verbális dzsúdózásai után olyan településeknek intett búcsút, ahol az önkormányzat vezetői nem tekintették finanszírozásra érdemes várospolitikai ügynek az üzleti alapúnak mondott futballt, és ahol a stadionrekonstrukciós program kormányzati szétverése miatt remény sem maradt a pusztuló pályák gyors modernizálására. A vándorlás nyomán pedig a futballbázisokat illetően túlzsúfolt Dunántúl mellett immár a tiszántúli terület is markánsan jelen lehet a honi futball térképén.Afféle paranoiás reakciónak tűnhet tehát a felvetés, hogy ha minden részlet logikus és a helyén van, miért tűnik a nagy egész mégis amolyan kis magyar abszurdnak. Meglehet, kopottas romantika a szurkolókra és a hagyományos klubkötődésekre hivatkozni – elvégre a sport mégiscsak jelen idejű műfaj –, ám félő: ha azokat a spirituális gyökereket, amelyek hosszú évtizedek óta összekötnek szurkolótáborokat meg csapatokat, jéghideg logikájú üzleti megfontolásokból sorra elvágják, abba előbb-utóbb a sportág is menthetetlenül belezüllik. S mindennek az sem mond ellen, hogy Diósgyőrben meg Pápán bizonnyal sokak ünneplik majd az ajándékba kapott élvonalbeli előadásokat. A színház világában jártasak ugyanis pontosan tudják: az öntudatos színház azért végül mégiscsak ellenáll a vendégrendezőnek…