Gyáván játszó diósgyőriek a Fáy utcában

A mérkőzésről tudósított: LIPCSEI ÁRPÁD, PAJOR-GYULAI LÁSZLÓA mérkőzésről tudósított: LIPCSEI ÁRPÁD, PAJOR-GYULAI LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2004.11.10. 21:48
Címkék


"Szevasz, Pista!" - kurjantott két Vasas-drukker a kezdőkörben várakozó Ferenczi István felé. A hazai támadó a hang irányába nézett, majd kiintett a lelátóra.

Fertályóra lepergésével újból "kijelzett" a csatár, ám ezúttal immár nem csupán a két "belsős" szurkolónak, hanem a teljes Vasas-tábornak. Az őt egészen addig turhetően semlegesítő Máté Péter, Horváth Tibor tandemből az éppen soros Máté késett egy csöppet, és a csatár két-három másodperccel később már azt konstatálhatta: gólpasszt jegyez.
No igen, ami itt Horváth Péternek rutinmunkát jelenthet (mármint ziccerben a kapuba stukkolni a labdát), az ott Tisza Tibornak, a vendégek "egyszemélyes csatársorának" túl nagy feladatnak bizonyult. Nem érdemtelenül jutott vezetéshez a Vasas, mindazonáltal azt leszámítva, hogy játékosai némiképp többször találták meg a labdával a csapattársat, mint a diósgyőrieket, a piros-kékekkel kapcsolatosan sem sorolhatunk fel sok említésre méltó eseményt. Sőt. Később aztán némiképp javult a helyzet (már ha az egy félidő négy-öt kombinációja jelentős fejlődésre utal…), alapjában véve az összkép mégis úgy festett: két szerény képességu társaság átlagos honi produkciójának vagyunk szemtanúi. Lagymatag tempó, a megszokottnál (meg lehet ezt szokni?) is több rossz passz, és olykor érthetetlen, megmagyarázhatatlan agresszió a pályán. Például: Molnár Zoltán és Hornyák Vendel a játékrész hajrájában egy hétköznapi szabálytalanságot követően próbálta - elégtétel gyanánt - a másikat lefejelni.

Kattintson a képre, tekintse meg galériánkat! (Fotó: M. Németh Péter)
Kattintson a képre, tekintse meg galériánkat! (Fotó: M. Németh Péter)
Kattintson a képre, tekintse meg galériánkat! (Fotó: M. Németh Péter)
Apropó, agresszió, a miskolci drukkerek hét végi, kőzáporos "városrendező" akciója miatt ezúttal jóval több rendőr teljesített szolgálatot az átlagosnál az Illovszky-stadionban. "Első a biztonság" - mondta egyikük érdeklődésünkre még a találkozót megelőzően. Tekintettel arra, hogy így nagyjából minden piros-fehér drukkerre jutott egy egyenruhás, a nagyjából 80 tagú vendégtábor békésen, az első félidőt szinte végigénekelve szemlélte az eseményeket. A 0-1 ellenére is találtak okot a nótázásra, s ezt egy transzparensen keresztül közkinccsé is tették. A drapérián az állt: minden meccs ajándék. Jó, hogy legalább ők így érezték.
A folytatásban továbbra is az történt a pályán, amit a Vasas akart, azaz védekezésre kényszerült a Diósgyőr. A betömörülő ellenféllel szemben átlövésekkel kísérleteztek Egervári Sándor játékosai, és bár Kövesfalvi Istvánt egyszer-kétszer sikerült is megtornáztatniuk, egyről a kettőre egészen addig nem jutottak, amíg Weitner Ádám - új megoldást találva - át nem kígyózott szinte a teljes miskolci védősoron. Horváth Tibor már csak felrúgni tudta ellenfelét a 16-oson belül, amiért büntető járt a házigazdának. A legnagyobb sansszal Ferenczi immár élni tudott. Kétgólnyi és egyembernyi előnyben folytathattta a meccset a Vasas, azaz eldőlni látszott a találkozó. Molnár Zoltán találatakor immár kiütést követelt kedvenceitől néhány angyalföldi drukker, ám a végső pofon elmaradt, sőt Vitelki Zoltán révén a DBFC fricskázta meg a Vasast, amely összességében megérdemelten tartotta otthonában a három pontot - megerőltetés nélkül. ---- 18. perc: Rósa Henrik balról, az oldalvonal mellől a balösszekötő helyére érkező Ferenczi fejére varázsolta a labdát, ő a mögötte futó Horváth Péterhez csúsztatta azt, aki középről, tíz méterről a kapu jobb oldalába fejelte a labdát.
1-0
34. perc: Szép hazai támadás végén Rósa Henrik balról középre lőtt labdájáról Ferenczi és Weitner is csak egy gondolattal maradt le a diósgyőri kapu torkában.
62. perc: Weitner nagy lendülettel húzott a kapu felé középen, a 16-oson belül eltolta a labdát Horváth Tibor mellett is, amikor a védő buktatta. A játékvezető büntetőt ítélt, majd a diósgyőri játékos orra alá dugta előbb a sárga, majd a piros lapot is, mivel Horváthnak ez már a második sárga lapos figyelmeztetése volt. A 11-est Ferenczi végezte el, és higgadtan, jobbal rúgta a labdát a bal alsó sarokba.
2-0
69. perc: Molnár Zoltán kényszerítőzött a jobb oldalon a 16-os előtt Horváth Péterrel. A remek ütemben visszahúzott labdát befelé megtolta, ezzel becsapta a rárontó Mátét, majd középről, 15 méterről, ballal a bal alsó sarokba lőtt.
3-0
75. perc: Virágh ívelt jobbról, szabadrúgásból a Vasas kapuja elé, a teljes hazai védelem földbe gyökerezett lábbal figyelte, ahogy Vitelki hat méterről a kapu jobb oldalába fejelte a labdát.
3-1
87. perc: Rósa Henrik balról, lágyan küldte a labdát az ötös túlsó sarkán őrizetlenül érkező Ferenczi fejére, ő azonban hatalmas helyzetből a bal kapufa mellé fejelte azt. ---- Egervári Sándor, a Vasas vezetőedzője: "Helyenként jó játékkal sikerült itthon tartanunk a három bajnoki pontot. Ez pozitívum, ennek örülhetünk."

Gálhidi György, a Diósgyőr vezetőedzője: "Sajnálom azokat a szurkolóinkat, akik több száz kilométert utaztak. Ők senkitől sem félnek, nem értem, mi miért játszottunk ilyen gyáván."

Fény és árnyék

Barátságos hangulatban zajlott a mérkőzés. Igaz, a lelátókon, és főleg a stadion mögött csaknem annyi rendőr állt készenlétben, amennyi diósgyőri szurkoló érkezett a Fáy utcába. Ám szerencsére ezúttal munka nélkül maradtak.

A pályán kívül nem történt semmi, amit negatívumként kiemelhetnénk, sajnos a játéktéren annál több… Különösen a diósgyőriek szerény teljesítménye volt igazán lesújtó ezen az estén, habár ez legyen a legkevesebb, ami egy magyar meccs kapcsán negatívum.…

Játékvezető: Sápi Csaba (8): A bíró jól követte a játékot, néhány elhanyagolható tévedést leszámítva jól vezette a mérkőzést, amelyen nem volt nehéz dolga, hiszen a csapatok sportszerűen küzdöttek egymással.
Asszisztensek: Szabó II J., Tóth I.

Szavazás

Minek köszönheti a Debrecen bajnoki címét?

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik