Már nem haragszik <br>a Fradira

- Hogyan telt a karácsony?
- Csendesen, családi körben - mondta Pintér Attila. - Ellenben mozgalmasan alakultak az ünnepek előtti napjaim, hiszen a balassagyarmati lakásunkat, ahol az utóbbi időben nem sok időt tölthettünk, felújíttattuk, úgyhogy volt mit kipihennünk a feleségemmel.
- Hordta a maltert vagy festőecsettel a kézben vitézkedett?
- Inkább a partvonal mellől figyeltem a fejleményeket, az igazat megvallva nem vagyok egy építésztálentum.
- A sárvári lakásával mi történt?
- Megvan az is.
- Közben meg az év nagy részét Sopronban tölti…
- Ilyen az edző élete…

- Megvannak még a régi salgótarjáni barátai?
- Fiatalon elkerültem a városból, még nem voltam tizennyolc éves, amikor szerződtetett a Ferencváros. De előtte is sokat voltam távol, megesett, hogy az ifiválogatottal hetente két-három napot is együtt dolgoztunk, amikor a korosztályos Európa-bajnokságra készültünk. A gyerekkori barátokat mostanság ritkán látom, de azért tartjuk a kapcsolatot, tudunk egymásról, és ha úgy hozza a sors, nagy öröm találkozni velük. Miképpen az is sokat jelentett, hogy amikor a nyáron igazságtalanul és jogellenesen kirúgtak a Ferencvárostól, és Balassagyarmatra vonultunk vissza a nejemmel, a helyi öregfiúk rögvest megkerestek, és felajánlották, futballozzak velük. Így old boyként két csapatom is van, az FTC mellett - a régi fradistáknak szintén hálás vagyok, hogy a nehéz napokban nem engedték el a kezemet -, ha az időm engedi, szívesen megyek játszani a Balassagyarmattal is.

A középhátvédből gólerős csatár lett

- Legyen szigorú önmagával: hogyan futballozik manapság Pintér Attila?
- A korához képest jól…
- Vannak, akik öregfiúkként fedezik fel magukban, hogy posztot tévesztettek. Különösen a kapusok hajlamosak arra, hogy a mezőnyben kalandozzanak, sőt akad, akit parancsszóval sem lehetne a háló elé állítani. Ön megmaradt a kaptafánál?
- A csapat összetételétől függ, mikor milyen poszton játszom. A Ferencvárosban általában hátvéd vagyok, a gyarmatiaknál ellenben gyakran szerepelek a csatársorban.
- És?
- Gólerős vagyok.

- No igen, a legendás Pintér-féle szabadrúgások…
- Nemcsak rögzített helyzetből találok a kapuba, de ha már a szabadrúgás szóba került: szorgosan nézem a külföldi meccsközvetítéseket, és az utóbbi időben egészen príma variá-ciókat láttam. Lejegyeztem őket, egy-kettővel majd Sopronban is megpróbálkozunk.

- Eszerint a szabadidejében is javíthatatlanul megmarad edzőnek?
- Alapvetően a futball körül járnak a gondolataim, de azért tudok lazítani is. A horgászás például remekül kikapcsol, imádok a barátokkal a vízparton ülni, és lógatni a zsinórt a vízbe.
- Mi volt a legnagyobb fogása?
- Egy tizenkét kilós ponty.
- S mi lett a sorsa?
- Mint általában a többi halnak, amit kipecázunk: megfőzzük őket. A halászlevet gyakran én készítem el, és még sosem volt panasz a főztömre, igaz, nagyszerű recepteket kaptam. ---- - A közös programokon gyakran téma a futball?
- Én bárkivel szívesen beszélgetek, aki kíváncsi rám vagy érdekli a véleményem. Az sem zavar, ha az utcán állítanak meg ismeretlenek. Legutóbb, Budapesten, egy portással elegyedtem szóba, aki rögvest leszögezte, hogy nem Fradi-drukker, ennek ellenére roppant kedves volt. S azt fejtegette, hogy biztosan nem dolgozhattam rosszul a Ferencvárosnál sem, ha utána visszahívtak Sopronba, ahol korábban fél évet már eltöltöttem. Az eredmények - tette hozzá - engem igazolnak.
- A kritikákat is ilyen jól tűri?
- Ugyanaz a srác vagyok, aki voltam, és aki nem felejtette el, honnan indult. Miért ne lehetne bírálni engem is? Nem kell elfogadni mindenkinek a véleményét, de a részigazságokból is gyakran lehet okulni. Egyébként alapvetően pozitívan közelítenek hozzám az emberek. Azt hiszem, értékelik, hogy edzőként is ugyanazt vallom a futballról, mint egykor játékosként, s hogy tudják rólam: őszinte, egyenes ember vagyok, aki szemtől szembe ugyanazt mondja a másiknak, mint a háta mögött.
- Mégis: mennyit változtatott önön az és ahogy elküldték az Üllői útról?
- Semennyit! Ha nem így történt volna, akkor már nem is Pintér Attila lennék. Félreértés ne essék, természetesen én is hibáztam már nem egyszer a pályafutásom során, a tévedéseimből tanultam, a Ferencvárosnál azonban semmi olyat nem tettem, amivel ártottam volna a klubnak vagy a játékosoknak, sőt…
- A hangja indulatosnak tűnik. Még mindig ennyire haragos a történtek miatt?
- Nem haragszom én, a Ferencváros nekem mindig a Ferencváros marad.
- A kettős állampolgárságról szóló népszavazás eredménye hallatán Erdélyben az ottani magyarok csalódottságukban több helyen levették a piros-fehér-zöld zászlókat. Ön hol tartja a tavasszal nyert bajnoki aranyérmét?
- Nem tettem a sufni aljára, ha erre gondol. Most is büszke vagyok a bajnokságnyerésre meg a kupasikerre is. Még egyszer mondom, nekem a Fradi ugyanazt jelenti manapság is, mint jelentette bármikor az életemben. Az más kérdés, hogy volt a klubnál egy ember, nevezetesen Furulyás János elnök, aki jogtalanul eltávolított a munkakörömből. Nem a leváltás fáj, de meneszthettek volna gerincesebben is. Ha odaáll az elnök úr elém, és azt mondja, új befektető jön, aki hozná magával a neki tetsző edzőt, biztos nem állok a Ferencváros boldogulása útjába. Megegyezhettünk volna tisztességes feltételekkel. Furulyás Jánossal azonban már a szakmáról sem igen tudtam érdemben szót váltani.
- Nem érdekelte volna őt a vezetőedző véleménye?
- Amikor már sokadszorra fordult elő, hogy a beszélgetésünkre szánt húszból tizennyolc percen át az elnök úr Kádár-kori vadászélményeit hallgattam, feladtam. Persze jobban odafigyelhettem volna azokra az apró megjegyzéseire, mint például, hogy "…nem is olyan fontos nekünk bajnokságot nyerni". Talán már ekkor az járt a fejében, hogy így könnyebb lenne eltávolítania?… Igaz, a játékosok egy része is megdumálhatta őt, amikor kiderült, szívesen megfiatalítanám a keretet. A futballisták egy része már nem ütötte meg azt a szintet, amely a nemzetközi porondon is produkálni óhajtó Ferencvárosnál elvárható lenne. Ezzel együtt az eredményeket közösen értük el a labdarúgókkal, tehát büszke vagyok arra, amit ők teljesítettek. Jónéhányuk egyébként manapság is rendszeresen felhív, de neveket inkább nem említek, mert nem szeretnék senkinek kellemetlenséget okozni.
- Azt viszont csak elárulhatja, hogy a soproni futballistái milyen arcot vágtak, amikor majd’egyéves távollét után újra belépett az öltözőajtón?
- Ha most azt mondom, lelkesek voltak és csillogott a szemük, sokan azt gondolhatják: minek dicséri magát ez a pali? Meg aztán biztos volt olyan labdarúgó is, aki nem csapkodta a térdét a boldogságtól. Nekem azonban az a célom, minél több futballista örüljön annak, hogy együtt dolgozhatunk. Persze mondhatok bármit, úgyis az idő dönti el majd, jó lépés volt-e a vezetők részéről, hogy újra rám bízták az együttest.
- Amikor fel-felbukkant az ősz folyamán a soproni stadion lelátóján, sokan már biztosra vették a visszatérését…
- Pedig nem voltak ilyen terveim. Nem mondom, vártam, hogy újra az első osztályban dolgozhassam, és a Békéscsabával például nagyon komolyan tárgyaltam is. Hadd mondjam el: Kerekes I. Györgyné személyében egy roppant korrekt ügyvezetőt ismertem meg. Azt kértem az igazgató asszonytól, fizessék ki a játékosok járandóságát, és ha ez a feltételem rögvest teljesül, alighanem kezet is adunk egymásnak. De az Előre FC-nél időre volt szükség, hogy a pénzt előteremtsék, engem meg közben felhívtak a Matávtól. S ha egyszer attól a klubtól keresnek, s kérnek, hogy "…gyere »Pinyő«, segíts", amely roppant korrekt volt velem, újonc edzőként alkalmazott, aztán zokszó nélkül beleegyezett, hogy átszerződjek a Ferencvárostól, ugyan mi mást tehettem volna, mint fogtam a bőröndömet, és mentem.

Újra bizonyítani akar Sopronban

- Nem éppen szokványos, így aztán nem is kockázatmentes, ha valaki egy évvel a távozása után máris visszatér ugyanahhoz a csapathoz.
- Öt meccsen ültem a kispadon az ősszel, és nem lehet panaszom a társaságra. A Magyar Kupában úgy várhatjuk a tavaszt, hogy az egyik legerősebb, legjobb magyar csapatot, a Debrecent győztük le. A hazai bajnokikon kiszolgáltuk a közönséget, az viszont már nem öröm, hogy idegenben pont nélkül maradtunk. Bár megjegyzem, csak a Honvéddal vívott meccs első félidejével voltam elégedetlen, amúgy Kispesten és Diósgyőrött is volt esélyünk a pontszerzésre, mi több, a győzelemre is. Persze, még sok munka vár ránk, folyamatos csapatépítéssel.
- Konkrétan mit remél a 2005-ös esztendőtől?
- Szeretném, ha olyan örömben lenne része a soproni szurkolóknak, mint még eddig soha… ---- Pintér Attila társa, Katalin asszony néhány futballista-feleséggel ellentétben nincs reflektorfényben, pedig mindig ott van a háttérben, hűségesen követi férjét valamennyi állomáshelyre: "Sohasem próbáltam befolyásolni Attila klubválasztását, már csak azért sem, mert tudom, hogy ezekben a kérdésekben neki kell döntenie. Elfogadom, ha költöznünk kell az ország egyik sarkából a másikba, nekem ott jó, ahol ő is jól érzi magát, ahol szívesen dolgozik. Sopronba úgy tértünk vissza, mintha el sem mentünk volna. Ugyanabba a lakásba költöztünk be és ugyanazt a kocsit használhatjuk, mint tavaly ősszel. Sok kedves embert ismertünk meg a férjem első Matáv-edzősködése idején, velük a kapcsolat a távozásunk után sem szakadt meg. Ôk úgy fogadtak, mintha csupán egy napot lettünk volna távol."