Monsieur Futball Budapesten

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2005.01.13. 22:02
Címkék
"Merci, monsieur president" - köszönte meg Bozóky Imre szavait a 24 órát Magyarországon töltő, a Las Vegast idéző pesti kaszinó kényelmes székében hátradőlő Michel Platini.
Bozóky Imre (balra) és Michel Platini ott folytatták a beszélgetést, ahol fél éve abbahagyták
Bozóky Imre (balra) és Michel Platini ott folytatták a beszélgetést, ahol fél éve abbahagyták
Bozóky Imre (balra) és Michel Platini ott folytatták a beszélgetést, ahol fél éve abbahagyták
Bozóky Imre (balra) és Michel Platini ott folytatták a beszélgetést, ahol fél éve abbahagyták
Bozóky Imre (balra) és Michel Platini ott folytatták a beszélgetést, ahol fél éve abbahagyták
Bozóky Imre (balra) és Michel Platini ott folytatták a beszélgetést, ahol fél éve abbahagyták
Majd még udvariasabban folytatta: "Miután kezet ráztunk, az első kérdésem az volt az elnök úrhoz, hogy van Puskás Ferenc. Nekem nagyon fontos az önök Puskása, az olyan egyéniségek, mint a legendás Aranycsapat kapitánya, nagyban befolyásolták a pályafutásomat. Mondhatom azt is, miatta lettem futballista."
De még mekkora, tehetnénk hozzá. Engedelmükkel, ezeken a hasábokon mégsem a háromszoros aranylabdás csodálatos karrierjét méltatnánk, hiszen ahhoz a mai szám teljes terjedelme sem volna elegendő, hanem felidéznénk azt a kérdezz-feleleket, amely csütörtök este hangzott el.
- Platini úr, ha már kaszinóban ülünk, mire fogadna: kijut a magyar válogatott a 2006-os vb-re?
- Ugye nem azt várják el tőlem mindjárt az elején, hogy véleményt formáljak a nemzeti tizenegyükről. Mert az, kérem szépen, lehetetlen. Ahhoz látnom kellett volna az utóbbi időben megvívott meccseiket, de meg kell vallanom, bár nagy tisztelője vagyok a magyar labdarúgásnak, ezekről lemaradtam. Azzal tisztában vagyok, hogy melyik selejtezőcsoportban mely válogatottak társaságában szerepelnek, s ez alapján kijelenthetem: a helyzetük nehéz, ám nem reménytelen.
- Az 1992-es svédországi kontinenstornára veretlenül vezette ki Franciaország együttesét - egy-két jó tippel csak tudna szolgálni Lothar Matthäusnak.
- Nem hiszem, hogy ez az én feladatom lenne. Azt viszont kívánom, hogy nyerjék meg önök is az összes mérkőzésüket, amelyek hátravannak a kvalifikációs küzdelmekből. De ha már Matthäus szóba került: ha csütörtökön nem is futottunk össze, sosem feledem el azt a napot, amikor először találkoztam vele. 1977-et írtunk, az én csapatom, a St. Étienne az ő csapatához, a Borussia Mönchengladbachhoz látogatott, én a tízes dresszt viseltem, ő a hatost. Ô fogott engem, és ők győztek 4-1-re… Később örömmel tapasztaltam, hogy Lothar is tízesben játszik.
- Ha a német szakemberrel nem is, az MLSZ vezérkarával volt módja beszélgetni. Miről, ha szabad tudnunk?
- Részint a köztünk lévő barátság miatt kerestem fel Bozóky Imrét, részint pedig azért, mert azon tanakodtunk, miként tudna együttműködni a magyar, illetve a francia szövetség. A kooperáció mindkét félnek gyümölcsöző lenne.
- Nekünk bizonyára, de önöknek…?
- Mi sem járnánk rosszul. Ami a francia vonalat illeti, szövetségünk már bizonyította, érti a dolgát, eljött hát az idő, hogy a tudásunkat átadjuk másoknak. És mielőtt azzal reflektálnának, hogy itt kevés a pénz, ott meg sok, leszögezném: nem az a fontos, ki hogyan áll anyagilag, hanem az emberi kapcsolatok. Persze nem önzetlen a segítségünk: cserébe azt kérjük, ha újra a régi hírnevükhöz méltón teljesítenek majd, egyedül Franciaországot ne verjék meg…

Michel Platini
Született: 1955. június 21., Jouef, Franciaország
Klubjai: As Jouef (1966–1972), Nancy-Lorraine (1973–1979), St. Étienne (1979–1982), Juventus (1982–1987)
Válogatott mérkôzései száma/gól: 72/41
Legnagyobb sikerei játékosként: Európa-bajnok (1984), világbajnoki bronzérmes (1986), BEK-gyôztes (1985), KEK-gyôztes (1983), Szuperkupa-gyôztes (1985), 2x-szeres olasz bajnok (1984, 1986), francia bajnok (1981), olasz kupagyôztes (1983), francia kupagyôztes (1978), Európa-bajnoki gólkirály (1984), 3-szoros olasz gólkirály (1983, 1984, 1985), 3-szoros aranylabdás (1983, 1984, 1985), többszörös világ- és Európa-válogatott
Legnagyobb sikerei edzôként: szövetségi kapitányként úgy juttatta ki a francia válogatottat az 1992-es Európa-bajnokságra, hogy – a sorozat történetében elôször – csapatával az összes selejtezômérkôzést megnyerte.
Legnagyobb sikerei sportdiplomataként: az 1998-as franciaországi világbajnokság szervezôbizottságának társelnöke, a Francia Labdarúgó-szövetség alelnöke (2001), a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség végrehajtó bizottságának tagja (2002), az
Európai Labdarúgó-szövetség végrehajtó bizottságának tagja (2002)
- Kihasználva, hogy az európai szövetség végrehajtó bizottságának tagja foglal helyet velünk szemben: hogyan látja, az Európa-bajnokság házigazda szerepére ezúttal a horvátokkal karöltve pályázó Magyarországnak van esélye a célba érésre?
- Jómagam nem vagyok a kettős rendezés ellen, ugyanakkor hallottam olyanokról, akik nem pártolják ezt a megoldást. Lám, a nemzetközi szövetség szabályzata tiltja, hogy két nemzet adjon otthont egy tornának. Kész szerencse, hogy az Eb-helyszínekről az UEFA dönt… Megjegyzem, amikor korábban Magyarország egyedül jelentkezett, kétkedve fogadtam, képes lesz-e kilenc új stadiont felhúzni, ám most, hogy akadt társa, egyáltalán nem tartom sansztalannak. A receptem ez: készítsenek egy kiváló pályázatot, majd bízzanak Bozóky úr meggyőzőképességében…


- Ha választhatna, mely területen dolgozna legszívesebben: az ifi tehetségekkel, esetleg egy felnőttcsapat, netán válogatott irányítójaként, vagy úgy jó, ahogy most van, öltönyben, nyakkendőben?
- Tíz-, húsz-, harmincévesen a pályán volt a helyem, negyvenesztendősen a kispadon, az ötvenhez közel pedig a tribünön… Amúgy köszönöm, jól érzem magam a vezetői szerepkörben, hiszen sportdiplomataként is tehetek annyit az utánpótlásért és persze az idősebb generációkért, mintha én vezényelném a fiatalok vagy a felnőttek edzéseit.
- Ha már szóba hozta, még öt hónap, és túl lesz élete első öt évtizedén. Nagy partit tervez?
- Lassan harminc esztendeje, hogy reflektorfényben élek, újságírók és fotósok kísérnek szinte mindenhova. Jó lenne szolidan, a barátokkal ünnepelni, mondjuk egy véresen komoly sörmeccs keretében. Tudom, ez még odébb van, azonban azt nem hallgathatom el: éppen a születésnapomra, június 21-re esik a Zene ünnepe, a szervezőknek ezúton is köszönöm, hogy a tiszteletemre ekkora felhajtást csapnak.
A poén kétségkívül remek, de nem ez a vége. Michel Platini befejezésül szolgált még egy jó tanáccsal: "Ha már kaszinóban járnak, játsszák meg a mezszámomat, a tízest, meglátják, az mindig bejön."
Nos mint oly sokan, mi is hallgattunk rá, és nem fogják elhinni, vesztettünk… ---- Rövid baráti látogatásra Magyarországra érkezett Michel Platini. A francia futball legendás alakját hazánkba repítő gép csütörtökön, nem sokkal dél előtt landolt Ferihegyen, így nem meglepő, hogy az 50. életévében járó korábbi klasszis első programja az ebéd volt, méghozzá a vele remek viszonyt ápoló Bozóky Imre társaságában. Ezt követte a sajtó munkatársaival való találkozás. A napot vacsorával zárta Platini, aki ma már repül is tovább Moszkvába. És hogy mi szolgáltatja a vizit apropóját? Nos, a hírek szerint a sportdiplomata kampánykörúton van, nem titok ugyanis, hogy pályázik az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnöki tisztségére… Bozóky Imre és Michel Platini kapcsolata évekkel ezelőttre nyúlik vissza. A magyar szövetség elnökét egy nemzetközi konferencián mutatták be először Michel Platininek, a két, labdarúgásért rajongó ember kapcsolata azóta egyre szorosabbra fűződött, mára pedig barátként tisztelik egymást.
"Óriási öröm számomra, hogy elfogadta meghívásomat Michel Platini - mondta Bozóky Imre. - Utoljára fél éve járt Magyarországon, a mostani villámlátogatása félig hivatalos, félig pedig baráti, és most volt alkalmunk ismét néhány lényeges dolgot szóba hozni. A legfontosabb feladatnak azt tűztük ki magunk elé, hogy a jövőben a magyar és a francia szövetség együttműködését szorosabbra fűzzük. Szó esett a magyar utánpótlás helyzetéről, és mivel Franciaországban nagyon értenek a fiatalok képzéséhez, a gyerekek oktatásához, így a jövőben e téren is sokat segíthetnek nekünk; gondolok itt az egyes utánpótlásbázisok szervezeti felépítésére vagy éppen a fiatalok taktikai és technikai felkészítésére. Emellett megállapodtunk abban is, hogy a jövőben az MLSZ által létrehozott felnőttképzésbe is besegítenek, emellett pedig lehetővé tesszük a magyar edzőknek, hogy részt vegyenek egy-egy francia klubnál tanulmányúton. Összességében tehát sikeresnek és hasznosnak ítélem meg a találkozót, és bízom benne, hogy hamarosan ismét egy asztalnál ülünk majd." ---- Noha az 1975. március 26-án lejátszott Franciaország-Magyarország barátságos mérkőzésen (2-0) Michel rúgta a házigazdák első gólját, a Platini család akkor még nem ünnepelhetett, hiszen az egy másik Michel volt… Az ő Michelük egy évre rá, május 22-én lépett először pályára a magyarok ellen, és aminek mi örültünk, annak ők nem: a meccs egyetlen találatát Fekete László szerezte (az akkori viszonyokra jellemző: a beszámolók szerint "…a francia csapat támadásépítése lassú, körülményes, mondhatni, öreguras volt", ráadásul Fekete is inkább azon boszszankodott, hogy a második helyzetét kihagyta…). Hanem aztán 1978-ban már nem volt kegyelem: igaz, csupán csereként jutott szóhoz az "öreguras" Papi helyén, ám Platini így is győztes együttes tagja volt a magyarok elleni világbajnoki csoporttalálkozón. A négy esztendővel később rendezett párizsi összecsapásnak különösebb tétje nem akadt, a Parc des Princes 15 ezres közönsége persze így is mosolyogva fogadta Platiniék 1-0-s sikerét. És az utolsó - fájdalmas - randevúnk a gallok egyik legjobbjával: León, 1986, vb-csoportmeccs, Franciaország-Magyarország 3-0.
Vagy ha úgy nézzük: Platini-Magyarország 3-1.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik