Nyilasi: a lendület a régi

- Amikor a múlt héten Budapesten járt Michel Platini, a francia futballsztár, akkor ő többek között arról mesélt, hogy szíve szerint csöndben ülné meg a közelgő ötvenedik születésnapját…
- Mit mondjak: A szívemből beszélt - vágta rá kapásból Nyilasi Tibor.
- …de ezt aligha teheti meg.
- Én viszont tényleg csöndes ünneplésre készülök. Igaz, abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a közeli ismerősök az év eleje óta többször felköszöntöttek. Január első hétvégéjén a salgótarjáni teremtornán játszottunk az öregfiúkkal, ahol megható szeretettel fogadtak. Egy héttel később a Sport televízió rendezvényén leptek meg a tv vezetői és a kollégáim, akik tortával és kupával kedveskedtek nekem. Most majd következnek a barátok, illetve a család. Hálás vagyok a jó kívánságokért, ugyanakkor a gratulációk napról napra emlékeztetnek rá: fél évszázad a hátam mögött van.

Kapitány úr, van itt néhány tehetség!

- Nehéz megbarátkoznia a gondolattal?
- Nem könnyű. Főként, mert magamat fiatalosabbnak, dinamikusabbnak érzem és gondolom, mint amit az ötvenes szám sugall.
- Semmi derékfájás, sehol egy sajgó ízület?
- Hála Istennek, sok kortársammal ellentétben, nincs okom panaszra. Persze teszek is érte, hogy így legyen. Naponta négy-öt kilométert futok, kondizom, rendszeresen teniszezek és focizom a barátaimmal. Nem mondom, olykor mókás látvány lehet, amint enyhén pocakos úriemberek csapnak össze a labdáért. De a meccseket mindenki halálosan komolyan veszi, úgy küzdünk, mintha Lothar Matthäus figyelmét akarnánk felhívni magunkra, mondván, "…kapitány úr, itt kérem csupa csiszolatlan gyémánt szaladgál a pályán". De az a jó, amíg ég bennünk a tűz. Bár ebben a korban már óvatosan kell bánni a testtel, azt vallom, az izmokat muszáj használni, nehogy cserélni kelljen egy-két "alkatrészt".

- Nem lehet a fittségének az az egyik titka, hogy még éppen időben szállt ki a magyar futballnak nevezett őrületből?
- De, megeshet… Annyit azonban hadd pontosítsak, hogy nem fordítottam hátat a sportágnak, csak oldalra léptem a reflektorfényből. A szövetségben az utánpótlás-válogatottak koordinátoraként dolgozom, és ebben a közegben igazán jól érzem magam. Mert noha a pénztelenség, a szakmai féltékenység meg olykor a durvaság itt is jellemző, a gyerekek alapvetően tiszták, jóindulatúak. A Sport televíziónál pedig megbecsülnek, az ottani munkám olyan stabil hátteret jelent, amely garantálja, hogy ne kelljen mindenáron őrlődnöm a napi futballcsatározásokban.
- Engem meglepett a televíziós szerepvállalása, még akkor is, ha korábban rendszeresen publikált napilapokban.
- Legyek őszinte? Öntörvényű palinak gondoltam magamat, én sem igen hittem volna, hogy kibírom hosszú órákon át egy széken ücsörögve, egy szobába bezárva. De nagyon élvezem, hogy televíziózhatok. A napilapírói karrierem viszont alighanem lezárult. Annak idején jobbára a régi történeteket elevenítettem volt, ám időközben kifogytam a sztorikból, meg aztán a pennám is megkopott… ---- - Mit szól azon kritikákhoz, miszerint a Sport-csatorna az európai elitbajnokságok meccseinek rendszeres műsorra tűzésével be-bever egy szöget a magyar futball koporsójába?
- Annak idején a szupernyolcas filmekről áhítattal néztük a Bayern vagy az Ajax meccsét. Emlékszem, milyen boldog voltam, amikor egy napon lejött a kelenföldi grundra Sebes Gusztáv, akivel egy házban laktunk, és magával vitt minket, hogy levetítse nekünk az angolok elleni 6:3 és 7:1 filmjét. Engem már az is boldoggá tett, amikor a Barcelonával a Vasas vendégeként Budapesten járt Johan Cruyffot a Népstadion játékoskijárójában megérinthettem. Ehhez képest manapság a világ legjobbjai mindennapos látogatók az otthonunkban. Mégsem hiszem, hogy az, aki szereti a magyar futballt, a közvetítések miatt hátat fordítana a stadionoknak. Én például biztosan nem cserélném el a Fradi-Újpestet még egy Milan- Internazionale rangadóra sem. Egyébként meg ott a távkapcsoló, nem kötelező a tv előtt ülni. Azt viszont sajnálom, hogy nem most vagyok húszéves. Azt mondom, akinek megadatik, hogy szerződést kap az angol élvonalba, tegye össze a kezét, és mondja el naponta tízszer a Miatyánkot, hogy így alakult az élete.
- Azért ön is eljutott a profivilágba. És úgy tartja a fáma, ha kissé vállalkozóbb szellemű, az Austria Wienből egy igazi sztárcsapatba is eljuthatott volna.
- Tudja, annyi mindent beszélnek… Ami viszont tény: akkoriban szó sem volt tudatos menedzselésről, Bécsbe is úgy kerültem ki, hogy az Austria elnöke, Joschi Walter szerette a magyarokat, engem pedig látott a nemzetközi kupameccseken meg a válogatottban. Való igaz, 1985-ben bejelentkezett értem a Bordeaux. Az elnök úr azt mondta, pénzben nem versenyezhet a franciákkal, viszont szüksége van rám. Maradtam, és milyen az élet: egy évvel később gerincsérvem lett, majd jött a mexikói vb-t megelőző tortúra, a műtét, az Austriánál viszont a felépülésem után - a sors ajándékaként - újabb egy évet eltölthettem. Odakint máig megismernek. Az Austriánál amúgy az év elején az a Toni Polster lett az általános menedzser, aki hajdanán a szobatársam volt az edzőtáborozások idején.
- Talán újra Bécs felé kacsingat?
- Tonival még nem tudtam szót váltani a hivatalba lépése óta, ám erről nincs szó. Igaz, amikor tavaly Budapesten járt az öregfiúkgálán, rengeteget beszélgettünk, s kikérte a véleményemet erről-arról.

Vágyik a kispadra, de mindig visszariad

- Itthon viszont mintha ritkábban lehetne hallani a hangját. Pedig a magyar futballban igencsak gyakran zeng az ég…
- Sajnos - teszem hozzá gyorsan… De tényleg nemigen beszélek, mert ritkán kérdeznek, bár jobb is így. Nem szívesen beszélek a futball olyan szeleteiről, amelyekhez nem értek, ráadásul zavar, hogy már-már háborús állapotok uralkodnak a sportágban. Persze nincs miért csodálkozni, hiszen az egész országban ilyen hangulat. Ugyan miért éppen a labdarúgásban lennének békések a viszonyok?
- Ôszintén: kielégíti a jelenlegi edzői munkája?
- Sokat járom az országot, mindenhol szeretettel fogadnak, öröm a fiatalokat istápolni, még akkor is, ha ezen korosztályokra a felnőttválogatott és a Bozsik-programhoz tartozó srácok mellett riasztóan kevés figyelem jut.
- Nem erre gondoltam…
- Tudom… Minek tagadjam, van igényem és kedvem is arra, hogy újra leüljek valahol a kispadra. A magyar futball közállapotait látva viszont rögvest viszszariadok: tényleg szükségem van nekem erre ötvenéves fejjel? Hiszen oly kevés a tréner mifelénk manapság, aki olyan körülmények között dolgozhat, mint amit a szerződése ígért… Tornyi Barnabás, aki szintén szakkommentátor a Sport-tv-ben, kapacitált a minap, hogy térjek vissza, mire megkérdeztem tőle: "Éppen te akarnál beküldeni a lövészárokba, akinek a legtöbb nyilatkozata arról szól, mennyi pénzt perelsz a szerződésszegő kluboktól…?" Erre ő azt felelte: igazam van… ---- Ebedli Zoltán, aki 12-szer játszott a nemzeti együttesben, és a mai napig Nyilasi Tibor egyik legjobb barátja:
"»Nyíllal« kapcsolatban rengeteg élményem van, őszintén mondom, büszke vagyok arra, hogy a barátaim között tarthatom számon. A barátságunk akkor kezdődött, amikor Tibor még ifijátékosként az Úttörőstadion nevű csapattól a Ferencvároshoz igazolt, és a kettőnk kapcsolata az idő múlásával sem kopott meg. Köztudomású, hogy Nyilasi Tibor remekül érezte a kaput, és mivel jómagam elsősorban az előkészítésben jeleskedtem, viccesen azt is mondhatnám, a »Nyíl« belőlem élt. Ez, persze, így nem igaz, hiszen mindig annak adtam gólpasszt, aki helyzetben volt, és ő bizony nagyon sokszor volt jó időben jó helyen. Rászolgált arra, hogy labdarúgóként példakép legyen, de jó látni azt is, hogy most is mennyien szeretik őt. Hogy már ötvenéves? Engem nem foglalkoztatnak az évek, de gondolom, őt se különösebben. Egészség legyen, és akkor nincs probléma."

Nagy László, az Újpesti Dózsa korábbi 25-szörös válogatott balszélsője:
"Számomra egyértelmű, hogy Törőcsik Andrással együtt »Nyíl« volt a korosztályának a legnagyobb egyénisége. Pályafutása során mindig tudatosan készült, nem véletlenül futott be nagyon komoly karriert Magyarország után Ausztriában is. Még most is sajnálom, hogy az argentínai világbajnokságon »Törővel« együtt kiállították a házigazdák elleni találkozón, ugyanis velük egész biztosan jobban szerepeltünk volna. Noha én az Újpestben futballoztam, ő pedig a Fradiban, mindig jó kapcsolatban voltunk, de hát ez így volt természetes annak idején. Most olyan területen dolgozik, az MLSZ-ben az utánpótláscsapatok koordinátora, ahol sokat lehet tenni a labdarúgásért, éppen ezért nem bánnám, ha néha keményen elmondaná a véleményét az előrelépés érdekében."

Kereki Zoltán 37-szeres válogatott, a Haladás játékosa, aki 1978-ban csapatkapitányként futballozott az argentínai világbajnokságon:
"Nyilasi Tibor volt az utóbbi évtizedek egyik legjobb labdarúgója, edzőegyénisége. Talán azzal emelkedett ki a társai közül, hogy technikailag kivételes képzettséggel rendelkezett, ragyogóan fejelt, és középpályásként rendkívül gólerős volt. Biztos vagyok abban, hogy Törőcsik Andrással együtt Barcelona-szintű csapatban kellett volna futballoznia. Amennyiben annak idején előbb kiengedték volna a játékosokat Nyugatra, akkor szakmailag és anyagilag is meg lehetett volna teremteni a magyar futball hátországát. Egyáltalán nem bánnám, ha a jelenleginél is nagyobb szerepet vállalna a labdarúgásunkban, a kvalitásai alkalmassá tennék mondjuk egy klubigazgatói állás betöltésére." ---- Az első gól a válogatottban:
1975. szeptember 24. Magyarország-Ausztria 2-1. Nyilasi Tibor már a 4. percben feliratkozott a gólszerzők közé az Eb-selejtezőn. Amúgy ez volt a második fellépése a nemzeti együttesben.

Csúcs a nemzetközi porondon:
1975. október 19. Magyarország- Luxemburg 8-1. Nyilasi Tibor ötször talált be a vendégek kapujába, hasonlóan eredményes utoljára 67 évvel ezelőtt Zsengellér Gyula volt a válogatottban…

Világbajnokságon szerzett találatok:
Az 1982-es spanyolországi világbajnokságon a 10-1-re megnyert Salvador elleni találkozón Nyilasi Tibor szerezte a magyar válogatott első és utolsó gólját.

Az utolsó gól a legjobbak között:
1985. április 3. Magyarország-Ciprus 2-0. A 67. válogatott mérkőzésén a 32. gólját szerezte - ez volt az utolsó találata a nemzeti csapatban.