Indulatos keleti rangadó

Tudósítóinktól TudósítóinktólTudósítóinktól Tudósítóinktól
Vágólapra másolva!
2005.01.22. 23:57
Címkék
Lejátszotta idei első felkészülési mérkőzését az Újpest FC. Az ellenfél a negyedosztályú Enying volt, amelynek kispadján a lila-fehérek korábbi kapusa, Bíró Imre ült.
A találkozó magabiztos újpesti győzelemmel zárult, Mészöly Géza vezetőedző mégis boszszankodott, elsősorban a két kapott gól miatt. A találkozón nem léphetett pályára a síelés közben megsérült Juhár Tamás, akinek a válláról hétfőn veszik le a kötést. Ezt követően óvatosan már mozoghat a hátvéd, és reményei szerint a februári, törökországi edzőtáborozásra már egészséges lesz. Húzódás miatt hiányzott Bükszegi Zoltán és Tóth Norbert, de ők a jövő héten már bevethetőek lesznek, sőt ha minden jól alakul, a szerdai, Paks elleni mérkőzésen a fél éve sérült Kiss Zoltán is pályára léphet.

Adósság és merész tervek Diósgyőrött

Kovács Zoltán (balra) szinte szárnyalt, sôt gólt is szerzett az Enying elleni találkozón Fotó: Mirkó István (Fotó: Mirkó István)
Kovács Zoltán (balra) szinte szárnyalt, sôt gólt is szerzett az Enying elleni találkozón Fotó: Mirkó István (Fotó: Mirkó István)
Kovács Zoltán (balra) szinte szárnyalt, sôt gólt is szerzett az Enying elleni találkozón Fotó: Mirkó István (Fotó: Mirkó István)
Székesfehérvárott mostanság nem a futballról szólnak a hírek. Ám hiába volt három jelentkező is a végzetesen eladósodott Fehérvár FC Kft. megvásárlására, mostanra mintha elfogytak volna a vevőjelöltek, és fenyegető veszéllyé vált a futballcég csődje. Erről is beszéltek a dermesztő hidegben a műfüves pálya körül fagyoskodó drukkerek, akik hétfőn tüntetésre készülnek, mert úgy érzik, a színfalak mögötti politikai, gazdasági, pénzügyi csatározások közepette megsemmisülhet a székesfehérvári profifutball. Az egyik szurkoló meg is jegyezte a meccs lefújása után: "Legalább láttunk egy kis focit, mert lehet, hogy tavasszal már csak az üres pályát nézhetjük…" A keret széthullása elkezdődött, Horváth Ferenc, Kriston Attila és Tóth Balázs már távozott, Hercegfalvi Zoltán a német Cottbushoz igazolna. De sokan mások is hiányoztak a Kaposvárral vívott edzőmeccsről. Koller Ákos tüdőembóliával kórházban fekszik, Schwarcz Zoltán térdműtétje után két hét múlva kapcsolódhat be teljes intenzitással a munkába. Kovács Henrik is könnyített edzést végez válloperációját követően, Lattenstein Norbert és Halgas Tibor lázas beteg, Csizmadia Csaba lábujja begyulladt, Csordás Csaba a lábujját törte el, Szalai Tamásnak a térde fáj.

Hercegfalvi Zoltán (jobbra) hamarosan Cottbusban indíthat támadást (Fotó: Danis Barna)
Hercegfalvi Zoltán (jobbra) hamarosan Cottbusban indíthat támadást (Fotó: Danis Barna)
Hercegfalvi Zoltán (jobbra) hamarosan Cottbusban indíthat támadást (Fotó: Danis Barna)
Ami a Kaposvárt illeti, a Rákóczit sem kerülték el a sérülések. Mező Tamás, Bank István, Farkas Norbert, valamint az U21-es válogatott Jovánczai Zoltán sem léphetett pályára Székesfehérvárott, de a kapus Szűcs László is külön edzett a héten. Voltak viszont új játékosok a zöld-fehéreknél. Kőrösi Tamásnak nem ismeretlen a Sóstói stadion, mivel a nyáron még úgy tűnt, hogy Fehérvárott folytatja a pályafutását, de a szakvezetőség nem tartott rá igényt, Horváth Róbert Hévízről, Hegedűs Tibor pedig Nyíregyházáról érkezett.
A diósgyőrieknek, legalábbis egyelőre, nincs olyan gondjuk, kit szerződtessenek, hiszen a csapatot működtető, Siófokról Miskolcra települt futballvállalkozást kizárták az átigazolásból, mert még a siófoki időszakból másfél millió forinttal tartozik két labdarúgónak, Csordás Csabának és Györök Tamásnak. A kft. adósságát növeli az őszi idény közben menesztett Kiprich József járandósága; a volt vezetőedző a tavaly októberi fizetésére vár… Ebedli Ferenc klubigazgató szerint keresik a megoldást, és mivel az iratok alapján jogosnak tűnnek a követelések, igyekeznek mindenkit kifizetni. Mindezek ellenére a csapat háza táján nagy volt a nyüzsgés az utóbbi napokban: szlovák, román, szerb, horvát és magyar játékosokat is tesztelt a szakmai stáb. A védelem bal oldalára a kiszemelt Ciprian Dianu, a kapusposztra Uray Andrást várják, aki legutóbb a Dabasban védett, s korábban Temesvárott is szerepelt. Egyre valószínűbbnek tűnik Halgas Tibor visszatérése. A tavaly még piros-fehér szerelésben játszó jobb oldali középpályás a nyáron Székesfehérvárra igazolt, ám ezt a döntését azóta többször megbánta, hiszen a futball-kft. több hónapi pénzével adós. Ha sikerül megerősíteni a társulatot, akkor négy-öt játékostól elköszönnek. A vezetők nem gördítenének akadályt Kövesfalvi István, Hompoth Balázs, Hornyák Vendel, Krajnc Balázs, Papp Gergely és Varga Balázs távozása elé, igaz, tegnap közülük többen még szóhoz jutottak.

Szavazás

Minek köszönheti a Debrecen bajnoki címét?

---- A Nyíregyháza Spartacus vezetői maratoni hosszúságú elfoglaltságról gondoskodtak a szurkolóknak szombatra: egymás után két előkészületi mérkőzést is vívtak a piros-kékek csapatai. Az első öszszecsapáson a DVSC volt a vendég. Edzőmeccsen igen ritkán villan a színes lap, ezúttal viszont akadt több sárga lapos figyelmeztetés is, sőt a reklamáló Éger László a kiállítás (pontosabban a csere) sorsára jutott, a helyére Igor Bogdanovics tért vissza. A 2-2-re végződött második összecsapáson, a Karcag ellen több próbajátékost bevetett Détári Lajos, közülük az egykor Dabason futballozó, azóta Németországban is megfordult Schrancz Balázs lehet a Spartacus futballistája.
Visszatérve a debreceniekre, a szerb Milan Mrdakovics alighanem szerződést kap, ugyanakkor már túl van az aláírási procedúrán a szintén az OFK Beogradtól érkezett háromszoros szerb-montenegrói válogatott, Milos Kolakovics. A 30 éves, a német Arminia Bielefeldben is megfordult csatárt három évre szerződtette a Loki.

A görögök is alakítják a Pécsiek keretét

Pécsett befejeződött több futballista tesztelése. A próbajátékra érkezett labdarúgók közül az újpesti Bergmann Balázs tette a legjobb benyomást a PMFC vezetőire, ám a lilák csak kölcsönbe adnák a védőt. Ez ügyben még folytatódnak a tárgyalások, a többieknek viszont megköszönték a munkát. Ami a további kiszemelteket illeti, a békéscsabai Schindler Szabolccsal és a fehérvári Csordás Csabával már tárgyaltak a pécsiek, a labdarúgók vasárnap estére ígértek választ. A fehérvári Koller Ákos is a kiszemeltek között volt, de a bekk tüdőembóliával kórházba került, s egyelőre bizonytalan, mikorra épül fel. Kérdéses Horváth Gyula és Bajúsz Endre sorsa, ők a hét végén érkeznek vissza Görögországból, ahol egy második ligás csapat vendégei voltak - az új igazolások attól is függenek, hogy Horváthék szerződést kapnak-e. ---- Újpest FC-Enying 7-2 (4-1)
Megyeri út, 400 néző. V: Jármer
ÚJPEST: Vlaszák (Illyés) - Simek, Tamási (Lettrich), Vermes, Vanczák - Kőhalmi, Erős K. (Bánka), Farkas B. (Hullám), Polonkai - Kovács Z. (Bozori), Rajczi (Feczesin)
G: Rajczi (2), Kőhalmai (2), Feczesin (2), Kovács Z., ill. Soós, Paluska K.

FC Fehérvár-Kaposvári Rákóczi 2-1 (2-0)
Székesfehérvár, 100 néző. V: Herke
FEHÉRVÁR: Tudor (Sebők) - Tereánszki-Tóth (Fehér Zs.), Kuttor, Horváth G., Vincze Z. - Bozsics, Zöld, Györök, Szabó T. - Magasföldi (Nagy D.), Hercegfalvi (Harth)
KAPOSVÁR. 1. félidő: Balajcza - Kovácsevics, Petrók, Zahorecz, Kőrösi - Máté, Andruskó, Hegedűs, Tóth B. - Radisics, Horváth R. 2. félidő: Balajcza - Finta, Petrók (Galgóczi), Kőrösi, Huzmi - Hegedűs, Nagy P., OIáh, Kardos - Radisics, Zsolnai
G: Szabó T. (11-esből), Tereánszki-Tóth, ill. Kőrösi

Diósgyőri bfc-Füzesabony 8-0 (1-0)
Diósgyőr, 800 néző. Vezette: Molnár M.
DVTK. 1. félidő: Uray - Radovics, Hompoth, Horváth T., Dianu - Belényesi, Katona, Sipeki, Virágh - Tisza, Egressy. 2. félidő: Kövesfalvi - Miskolczi, Hompoth, Máté, Dianu - Müller, Katona, Lipusz, Krajnc - Polyák, Gajda
G: Tisza (2), Gajda (2), Müller, Polyák, Lipusz, Katona

Nyíregyháza Spartacus-DVSC-MegaForce 3-1 (1-1)
Nyíregyháza, 700 néző. V: Veres L.
NYÍREGYHÁZA: Németh V. - Lakatos, Szatke, Geri, Sipos T. - Laskai, Márton, Némedi, Sipos N. - Kenesei Z., Nikolic
DVSC: Tomic (Csernyánszki) - Nikolov, Éger (Bogdanovics), Komlósi (Hegedűs Gy.), Szatmári (László A.) - Dombi (Madar Cs.), Sándor T. (Dzsudzsák), Kiss Z., Halmosi - Bogdanovics (Sitku), Mrdakovics
G: Márton (11-esből), Némedi, Nikolic, ill. Bogdanovics

PÉCSI MFC-KOMLÓI BÁNYÁSZ 3-1 (1-0)
Pécs, 100 néző. V: Kozári
PMFC: Németh G. (Herbert) - Notheisz (Sipos), Bergmann (Lőrinc), Lantos (Horváth Á.), Szekeres - Berdó (Kordé), Pavicsevics (Erős G.), Szabados (Horváth P.), Dávid (Kovács P.) - Pest K. (Montvai), Lengyel (Sztipánovics)
G: Pest K., Montvai, Horváth P., ill. Madar
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik