Selymes Tibor: a profik mindig tudnak küzdeni

-
Manapság nem számít öregnek a harmincöt esztendős futballista, példa erre Paolo Maldini vagy Alan Shearer is. Ön mégis befejezi, miért?
- Azért, mert elfáradtam, és a szervezetem jelezte, nem bírja a terhelést - mondta Selymes Tibor. - Természetesen mondhatnék példákat magam is, de fölösleges, hiszen minden pályafutás különbözik, így az enyémet sem lehet másokéhoz hasonlítani. Azonban hálás vagyok a sorsnak, hogy egyáltalán eddig futballozhattam. Amikor a meseszép Balánbányáról Kézdivásárhelyre költöztünk, és ott a helyi csapatban futballoztam, nem hittem, hogy harmincöt évesen még a labdát rúgom. Miként arra sem gondoltam, hogy majd Belgiumban profiskodhatok, az Európa-hírű Anderlecht labdarúgója lehetek. Hálával tartozom családomnak, hiszen nélkülük semmire sem jutottam volna, és miattuk is megmásíthatatlan a döntésem: az utóbbi időben ugyanis alig-alig láttam lányaimat, s feleségemmel is csak ritkán találkoztam. Mostanság azonban a család az első, ha csak lehet, minden percet szeretteimmel töltök.
- Úgy tudom, Romániában edzői képesítést szerzett, ez pedig azt sejteti, nem szakad el végleg a labdarúgástól.
- Papírokból nincs hiány, és remélem egyszer edzősködhetek is. Persze, mint mindenben, igényes és válogatós vagyok, csak olyan helyen dolgoznék, ahol megvannak a minőségi munka feltételei. Ha körbenézek, akkor megfelelő csapatot nehéz találni Közép-Kelet-Európában. Kezdettől fogva profiként éltem és dolgoztam, ennek köszönhetően kerültem a Dinamo Bucuresti együtteséhez, a Cercle Bruges-höz, az Anderlechthez és a Standard Liège csapatához. Az elveimből a székely makacsságom miatt nem engedek, azaz, ahogyan játékosként, úgy edzőként is ott tudnék alkotni, ahol ennek megvannak a feltételei.

- Ha már itt tartunk… Három évvel ezelőtt mégis sokak meglepetésére Magyarországra, a Haladás csapatához szerződött.
- Anyósomék a romániai forradalom idején költöztek Szombathelyre, és így, mert itt él a feleségem és itt élnek a lányaim is, ezt a várost tartom az igazi otthonomnak, annak ellenére, hogy szívesen látnak Romániában és Belgiumban is. A futballban a szombathelyi viszonyokat persze össze sem szabad hasonlítani, mondjuk, az Anderlechtével. A belgáknál nem volt arra példa, hogy hónapokon át nem kaptunk fizetést, hogy nincs meleg víz az öltözőben, hogy omlik a vakolat, hogy rosszak a pályaviszonyok. Sokat tudtam a magyar futballról, hiszen erdélyi magyarként nagy érdeklődéssel figyeltem az itteni eseményeket, figyeltem Nyilasi Tibor és Törőcsik András játékát, ám azt nem gondoltam, hogy balkáni viszonyok között futballoznak a magyar csapatok. Imádtam Nyilasi Tibort, remélem megbocsájtja, hogy mégsem őt választottam példaképnek. Számomra ugyanis a szintén Erdélyből származó Bölöni László az etalon. Nem véletlenül, hiszen ő magyarként száznyolcszor szerepelt a román válogatottban, BEK-et nyert a Steaua Bucurestivel. És ami miatt számomra Bölöni László a csúcs: ő soha nem felejtette el honnan indult, s azt sem, hogy hova tartozik.
- Önnek megadatott, hogy Gheorghe Hagival játszhasson egy csapatban. Mitől volt olyan nagyszerű a kilencvenes évek román futballja?
- A sok munkától, attól, hogy barátok voltunk, és meg akartuk mutatni magunkat Európának. Az 1992-es svédországi Európa-bajnokságot kivéve a világ- és Európa minden nagy futballeseményén részt vettünk. Gheorghe Hagi, Gheorghe Popescu, Miodrag Belodedici, Viorel Moldovan, Cristian Chivu, Dan Petrescu Európa legjobb csapataiban futballozott - mert ők a futballra tették az életüket. Egyébiránt a magyar futballista sem tehetségtelenebb a románnál, csak az a baj, hogy míg Romániában és Európa más tájain nem csupán tehetségesek a fiatalok, de pszichésen is alkalmasak a mai modern futballra.
- Azért idehaza jó csapatban is játszott: Debrecenben vannak sikerre éhes futballisták, és tehetségek is.
- Debrecenben jól éreztem magam, befogadott a csapat és a csodás szurkolótábor. Debrecenben nem volt gond a fizetésekkel, amit vállalt a klub vezetősége, azt teljesítette. A város, a csapat, a szurkolótábor és a tulajdonos megérdemelné, hogy valóra váljanak a bajnoki aranyról szőtt álmok, de sajnos erre már nélkülem kerülhet sor. Sok mindent elértem a futballban, így hát emelt fővel fejezem be a pályafutásomat. Ez a döntésem megmásíthatatlan…