A kampányarc: Sándor Tamás

- Hogy meg tudok-e felelni a feladatnak? Sokszor gondoltam erre - emlegeti fel immár a drogprevenciós kampány fővédnökeként a felkéréssel együtt érkező bizonytalanságot Sándor Tamás, a DVSC-AVE Ásványvíz csapatkapitánya.
- Végül ki győzte meg?
- A szervezők, amikor azzal biztattak: nagyon sok embert megkérdeztek, és valamennyiüktől pozitív visszajelzést kaptak. Én sem hezitáltam többet. Amikor tudok, ott vagyok az iskolákban, a fórumokon, de inkább csak reprezentálok, a témához nem tudok hozzászólni, arra ott vannak a szakemberek. Azt hiszem, jó úton járunk, több városból is érdeklődtek már a program iránt. Ôszintén mondom: nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy egy ilyen komoly és fontos kampány szereplője lehetek.
- Futballistaként, ami - tetszik vagy sem - manapság ritkaságnak számít. Szűkebb pátriájában respektálják önt, ám ezt a megbecsülést a labdarúgásban talán jobban ki lehetne aknázni.
- Ezt nem tudom, azzal ellenben tisztában vagyok, mi a célom és a feladatom: az, hogy a gyerekeket mozgásra, sportolásra sarkalljam. Ha focizni szeretnének, tegyék azt, ha máshoz van kedvük, például a kézilabdázáshoz, kézilabdázzanak, mindegy. Habár, ha a nyolcéves fiamra, Tomira gondolok, aki focizik, eszembe jut az is: a mi sportágunkhoz sajnos semmilyen szinten nincsenek meg a megfelelő körülmények.
- Ha az első csapatnak nincsen télidőben rendszeresen használható edzőpályája, a gyerekek hová mehetnének? Bár a kérdést fordítva is fel lehetne tenni.
- A felkészülés elején még úgy-ahogy megvoltunk, salakon gyakoroltunk, bár az az igazság: a helyzet rosszabb, mint tavaly volt. Egy éve a Hortobágyon műfüvön is edzhettünk… Az idén arra is volt példa, hogy egy nap három helyen is megfordultunk. Salakpálya, futófolyosó, majd az atlétikai pálya hótól letakarított kalapácsvető szektora, egy tölcsér alakú terület - ez volt. Az edzőpályákat illetően talán mi állunk a legrosszabbul, egész Kelet-Magyarországon nincs például egyetlen műfüves pálya sem.

- És a török edzőtábor?
- Tizenkét nap a hetvenből.
- Sok. Mármint a hetven, megspékelve a szabadságos napokkal. Vagy nem?
- A szünet túl hosszú. Van egy bajnoki kiírás, amelyet, nem tudom, menet közben át lehet-e írni. Ha az idő engedné, decemberben egy-két fordulót le lehetne bonyolítani, igaz, akkor tavaszra nem maradna több tizenháromnál, ami éppenséggel kevés.
- Izraelben végigjátszották a telet.
- Persze, és ismeretlen volt a szerdai bajnoki fogalma. Kupa- vagy Totó-kupa-meccset játszottunk hét közben, de az más.
- Itthon nem lehet játszani majd három hónapig, rosszak a pályák.
- Katasztrofálisak, és nem csak az élvonalbeli csapatok centerpályái, sőt. A gyerekek köves, tarackos borzalmakon tanuljanak meg focizni? Esélyük sincs rá!
- Mit szól a nagy felbuzduláshoz? A potentátok műfüves pályák építéséről, alácsövezésről beszélnek nap mint nap.
- Ez mindig csak akkor kerül terítékre, ha már itt a baj. Miért nem gondolkodnak egyszer előre? Ez furcsa, illetve mégsem. Úgysem változik semmi, ha beszélnek az alácsövezésről, ha nem.
- A ma is meccsre járókat ez nem igazán érdekli.
- Nem is azért kezdtem bele, hogy utóbb takaróként szolgáljon.
- Tizenhárom fordulójuk van arra, hogy a debreceni publikum, és a maguk álmát valóra váltsák.
- Az említett pályagondokat leszámítva Debrecenben ma minden adott, hogy az első osztályban is bajnokok legyünk. Az én generációm sem fiatalodik már, nem tologathatjuk sokáig… Komolyra fordítva a szót: tavaly is megvolt a lehetőség, sajnos nem sikerült élnünk vele. Remélem, az idén fordul a kocka. Sokszor elmondtam már, én ezért is jöttem haza Izraelből, hogy a Lokival bajnoki aranyat szerezzek.