Az ősszel még a Debrecent irányító szakember az elmúlt forduló előtt ült le az újonc kispadjára, igaz, akkor még csak egyetlen edzéssel a háta mögött. Ezúttal a bajnoki szünet miatt volt ideje dolgozni a labdarúgókkal, és a munkája máris meglátszott. Jól jellemzi a megváltozott pápai hangulatot a vendégek második találata: miután Kincses Péter a hálóba rúgta a labdát, elhárította a gratulálni igyekvő társak ölelő kezét, helyette a kispadhoz futott, és Szentes Lázár nyakába ugrott. Úgy tűnik, az edző és a játékosok egymásra találtak, és meg kell vallani, megérdemelt győzelmet arattak Kaposvárott.
- Mennyiben volt más a szombati Pápa, mint amelyik az előző fordulóban, hazai pályán egy nullás vereséget szenvedett az MTK-tól?
- Annyiban feltétlenül, hogy ezúttal nem egy napot dolgozhattam a labdarúgókkal - mondta Szentes Lázár. - Annak örülök, a csapaton végig látszott a szervezettség, a középpályások rengeteget futottak, többször a hazai védelem mögé tudtunk kerülni, és hatvan percen keresztül úgy futballoztunk, ahogy azt előzetesen elképzeltem. Nem tagadom, a mérkőzés utolsó félórájában voltak nehéz pillanataink, ugyanakkor végig bíztam abban, hogy megszerezzük a három pontot.
- A Kaposvár mennyiben játszott más futballt, mint amire előzetesen számított?
- A hazaiak semmi meglepőt nem húztak, viszont a mi játékunk okozhatott némi meglepetést nekik. Sikerült felkészülnünk az ellenfélből, többnyire meg tudtuk valósítani az elképzeléseinket, megérdemelten győztünk.
- Amikor a találkozó hajrájában játékosai kétszer is helyzetben hibáztak, nem tartott attól, hogy a kétgólos előny ellenére meg kell elégedniük az egy ponttal?
- Az igaz, hogy a Kaposvár egyenlíthetett volna, azonban úgy látom, hogy nagyobb helyzeteink nekünk voltak. Ha valamelyik adódó helyzetünket sikerült értékesíteni, akkor nem kellett volna a kilencvenedik percig idegeskednünk. Persze, a lényeg az, hogy megvan a három pont.
- Következik hazai pályán az első tavaszi győzelem?
- A Nyíregyháza jön hozzánk, az a csapat, amelyik hazai pályán kis híján legyőzte a bajnokesélyesnek tartott Újpestet. Ettől függetlenül azt mondom, nekünk saját pályánkon a következő játéknapon ismét három pontot kell szereznünk.