A Zalaegerszeg elleni találkozó előtt a Vasas futballistáira mindent lehetett mondani, csak azt nem, hogy az elmúlt hetek mérkőzéseiből merített önbizalommal várhatták volna a szombati összecsapást.
Vasas Posza- Molnár Z., Janjics, Győri, Tóth A.- Füzi K., Kovrig (Ködöböcz a 78.), Schultz (Rósa H. az 56.), Gaál L.- Horváth P. (Waltner a 71.), Gyánó. Vezetőedző: Egervári Sándor. ZTE Varga Z.- Kocsárdi, Sebők V., Kozmér, Gaál M.- Kaj (Andorka az 52.), Balog Cs., Józsi, Selei (Torma a 62.)- Sebők J., Koplárovics. Vezetőedző: Gellei Imre.
Gólszerző: Gyánó (46.).
Sárga lap: Sebők V. (24.), Józsi (32.), Molnár Z. (51.), Kovrig (70.).
Egervári Sándor együttesének ugyanis a sorozatban elvesztett hat mérkőzés után nem volt más választása, mint legyőzni a Gellei Imre által irányított Zalaegerszeget, és a begyűjtött három ponttal eltávolodni a kiesést jelentő utolsó két helytől. A hazai futballisták úgy is futottak ki a pályára, hogy ha törik, ha szakad, de megszakítják a hat mérkőzés óta tartó csúfos sorozatukat.
A hazaiak kapusa, Posza Zsolt az első húsz percben talán még egy napozóágyat is felállíthatott volna magának, a zalai támadók ugyanis semmi veszélyt sem jelentettek kapujára. A szünet után a gólra sem kellett sokat várni, hiszen a 46. percben Gyánó Szabolcs - a vendégkispad szerint lesről indulva - higgadtan használta ki az előtte adódó lehetőséget.
A zalaiak ezután össze is kapták kicsit magukat, a végén a csereként beálló Torma Gábor révén még egyenlíthettek is volna, ám Saskőy Szabolcs hármas sípszavát követően a Vasas játékosai megkönnyebbülve ölelgethették egymást: egy rossz sorozat véget ért.
Percről percre
Amikor két hátvéd csatázik: Molnár Zoltán (jobbra) nem kímélte az egerszegi Gaál Miklóst (Fotó: Farkas József)
46. perc: Egy felívelést követően Horváth Péter a kaputól mintegy 30 méterre helyezkedve ügyesen csúsztatta a labdát a mélységből beinduló Gyánó elé - sokan lest reklamáltak, de nem volt az -, ő pedig egy átvétel után jobbal, 14 méterről az elvetődő Varga Zoltán hasa alatt a kapu bal alsó sarkába lőtt. 1-0
Mestermérleg Egervári Sándor, a Vasas vezetőedzője: - Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz, de most végre sokat tettünk a győzelemért, és ha nehezen is, de úgy érzem, megérdemelten tartottuk itthon a három pontot. Gellei Imre, a Zalaegerszeg vezetőedzője: - Az első félidőben szinte semmi veszélyt sem jelentettünk a hazaiak kapujára. A vitatott körülmények között elért Vasas-találat után veszélyesebben támadtunk, gólt azonban nem sikerült rúgnunk.
A játékvezető értékelése Saskőy Szabolcs (8): a játékvezetőnek nem volt túlzottan nehéz dolga, akcióközelből követte az eseményeket, legtöbb problémája a szinte minden eseményhez kommentárt fűző Sebők Vilmossal volt, ám dicséretére szóljon, még vele is megpróbált szót érteni.
Fény és árnyék +++ Érdekes játékkal ütötték el a bemelegítés utolsó perceit a Vasas cserejátékosai. A játék lényege, hogy amíg a cserekapus, Molnár Máté a magasba tartotta a labdatartó zsákot, addig a többiek távolról próbálták beleívelni a labdákat. Molnárnak néhányszor kisebb mozdulattal be kellett segítenie, ám a végére csak összegyűlt az összes labda a hálóban. --- A hazai B-közép talán az utóbbi idők gyenge szereplése miatt vagy csak véletlenül, de fordítva feszített ki egy Ultra-Vasas és egy másik - kissé meglepő -, Pápa feliratú transzparenst. A Pápa felirat üzenete azonban megfejthető, hiszen a Lombard néhány fordulóval ezelőtt hat góllal verte meg a Fáy utcában az angyalföldieket.