Tóth Mihály kivásárolható

W. F.W. F.
Vágólapra másolva!
2005.07.05. 21:39
Címkék
Kedd reggel szemerkélő esőben edzett a Káposztás utcai stadionban az FC Sopron. A csapat a múlt szombaton Dunaszerdahelyen játszott, és 2-1-re nyert a szlovák NB II-es DAC ellen.
Tóth Mihály a búcsúzásra készül
Tóth Mihály a búcsúzásra készül
Tóth Mihály a búcsúzásra készül
Tóth Mihály a búcsúzásra készül
Tóth Mihály a búcsúzásra készül
Tóth Mihály a búcsúzásra készül

Szekeres Tamás és Bojan Lazics nem léphetett pályára: a szerb középpályás útiokmányok híján nem utazhatott Szlovákiába, míg Szekeres Tamás lágyéksérüléssel bajlódik. Nem tréningezett tegnap Tóth Mihály, akit több klub hív. Információink szerint az FC Sopron nem gördít akadályokat a támadó távozása elé, ha valamely kérő kivásárolja őt a még egy évig érvényes szerződéséből. Nem lett a bordó-szürkék játékosa a két hete a Ferencvárostól érkező Bognár Zsolt, aki úgy döntött, inkább visszamegy az Üllői útra.

Sopronban van viszont Fülöp Zoltán, a Ferencváros és a Siófok korábbi centere, aki az elmúlt két évet Ausztriában, Mattersburgban töltötte. Noha az osztrák televízió teletexe hétfőn azt jelentette, hogy a magyar futballista Ritzingbe távozik, ám Fülöp Zoltán mindössze annyit mondott: minden előfordulhat.

Újság még, hogy a mára tervezett felkészülési mérkőzés a Zilina ellen elmarad, mert a szlovákok három játékosa útlevélproblémák miatt nem léphetné át a határt. Így aztán a soproniak legközelebb szombaton 20 órakor lépnek pályára, akkor az Ausztriában portyázó lengyel első osztályú Lublin lesz az ellenfelük.
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: kialakul az elődöntő mezőnye az Európa-ligában és a Konferencialigában is

Minden más foci
47 perce

Courtois: Most nincs olyan tipikus csatárunk, mint Joselu

Bajnokok Ligája
51 perce

Lautaro Martínez: Megmutattuk, hogy nagy dolgokra vagyunk képesek

Bajnokok Ligája
1 órája

40 éve vettük be Bécset, vb-szereplést ért a 3–0; A McLaren favoritként készülhet a Szaúdi Nagydíjra

E-újság
1 órája

Tripla: álomból cél – Moncz Attila publicisztikája

Bajnokok Ligája
1 órája

Az idő ára – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

A csoda most elmaradt – az Arsenal idegenben is legyőzte a Real Madridot

Bajnokok Ligája
2 órája

Négy gól a San Siróban: az Inter megőrizte előnyét és bejutott a BL-elődöntőbe

Bajnokok Ligája
2 órája
Ezek is érdekelhetik