A fegyelmezetten játszó MTK nyert a helyzeteit kihagyó Honvéd ellen

Vágólapra másolva!
2008.04.27. 20:06
Alig 24 órával a kezdés előtt még valamivel több mint négyezren foglaltak helyet a Bozsik-stadion lelátóin, amikor a Honvéd bajnokaiból összeállított csapat a ’94-es világbajnok brazil válogatottra épülő gárdával játszott gálameccset. Arra, ahogy Pisont, Détári és Illés mai utódai a listavezető MTK-t fogadják bő harmadannyian voltak kíváncsiak – persze valamelyest ez érthető is, hiszen a kék-fehérek az előzetes esélyeknek megfelelően végül elhozták a három bajnoki pontot.
Fotó: Németh Péter
Fotó: Németh Péter

Az első tíz perc alapján még úgy tűnt, hogy a két csapatot talán megfogta az elődök küzdelmének hangulata és lendülete, hiszen valósággal egymásnak esett a két fél. Főleg a hazaiak voltak elemükben, Hercegfalvi két helyzetet is elhibázott. Ekkor a vendégek – bár mezőnyben felvették a kesztyűt – Tóth Iván kapujáig nem igazán jutottak el.

Negyedóra után aztán átvette az irányítást az MTK és igyekezett lassítani a játékot, ami remekül sikerült, hiszen bő 10 percig alig akadt említésre méltó momentum. Az utolsó negyedórában viszont már egyértelműen a kék-fehérek előtt alakult ki a több lehetőség, és a 43. percben a 100. bajnokiját játszó Kanta József pazar passza után Pátkai góljával előnybe is kerültek.

A vendégek a második félidő elején remekül használták ki a szünet előtti percekben szerzett gól nyújtotta lélektani előnyt, és magabiztos védekezésre építve próbáltak támadni. A Honvéd kispadján ülő Supka Attila jól vette észre, hogy csapata bő negyedórán keresztül alig tudott a kék-fehérek védelme mögé kerülni, ezért kockáztatott és Abraham személyében egy harmadik csatárt is a pályára vezényelt.

Hiába volt azonban több hazai csatár a pályán, a vendégek hátsó alakzatát csak nagyon ritkán lehetett zavarba hozni, és amikor olykor helyzetbe került egy-egy kispesti támadó, gondok voltak az irányzékkal.

Ahogy közeledett aztán a találkozó vége, úgy akadt lehetősége a kék-fehéreknek is: a jubiláló Kanta Józsefet körülbelül három és fél centi választotta el a gólszerzéstől, ennyivel lőtt a léc fölé. Az utolsó percekben aztán a helyzetek tömkelegét elhibázó Hercegfalvi a kapufát találta el, majd a végén Kanta második gólpasszát is feljegyezte: Szabó Ádám állította be a 2-0-s végeredményt.

Az MTK listavezetőhöz méltó taktikus futballt mutatott be és megérdemelten gyűjtötte be a három bajnoki pontot, a több helyzetet kialakító, de a kapu előtt rendkívül határozatlan Honvéd ellen. Ezzel a győzelemmel Garami József fiatal csapata három pont előnnyel vezeti a tabellát a DVSC és az Újpest előtt.

SOPRONI LIGA


Helyszín: Bozsik-stadion
Nézőszám: 1500
Játékvezető: Bede
Asszisztensek: Kispál, Vígh T.

A KEZDŐCSAPATOK
A KEZDŐCSAPATOK
HONVÉD MTK
1 Tóth I. 1 Végh
29 Takács Á. 15 Horváth L.
20 Szmiljanics 20 Lambulics
5 Benjamin 27 Pintér Á.
23 Vincze Z. 24 Pollák
9 Dobos 17 Zsidai
79 Genito 2 Pátkai
22 Bárányos 7 Kulcsár T.
71 Gebro 19 Kanta J.
13 Abass 13 Hrepka
21 Hercegfalvi 28 Urbán
Vezetőedző: Vezetőedző:
Supka Attila Garami József

Gólszerzők: Pátkai (43.), Szabó Á. (93.)
Csere: Dobos helyett Berdó (30.), Gebro helyett Ivancsics (46.), Vincze Z. helyett Abraham (63.), ill. Kulcsár helyett Szabó Á. (69.), Hrepka helyett Ladóczki (85.), Urbán helyett Rodenbücher (89.)
Sárga lap: Vincze Z. (56.), Szmiljanics (60.), Hercegfalvi (86.), ill. Hrepka (28.), Ivancsics (76.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

1. MTK Budapest 25 16 6 3 54-20 +34 54
2. DVSC-TEVA 25 15 6 4 52-26 +26 51
3. Újpest FC 25 15 6 4 53-30 +23 51
4. Győri ETO 25 13 9 3 53-28 +25 48
5. Fehérvár FC 25 14 3 8 41-26 +15 45
6. Budapest Honvéd 25 11 6 8 39-28 +11 39
7. ZTE FC 25 11 5 9 46-33 +13 38
8. Gabona Trans - Kaposvár 25 10 8 7 35-34 +1 38
9. Nyíregyháza 25 10 5 10 29-31 -2 35
10. Vasas 25 9 5 11 33-40 -7 32
11. Paksi FC 25 7 7 11 41-44 -3 28
12. REAC 25 6 8 11 35-45 -10 26
13. Diósgyőri VTK 25 4 11 10 33-52 -19 23
14. BFC Siófok 25 4 8 13 24-40 -16 20
15. Tatabánya FC 25 2 4 19 30-73 -43 10
16. FC Sopron 25 2 5 18 10-58 -48 8
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik