Igazságosnak mondható döntetlen a Kaposvár zalai vendégjátékán

Vágólapra másolva!
2008.08.16. 22:02
Élvezhető iramú mérkőzésen Petrók öngólja jutatta előnyhöz a Zalaegerszeget, de a Kaposvár tovább küzdött, és Bozovics révén egyenlített. Bár előzetesen mindkét csapat a győzelem megszerzését tűzte ki célul, a látottak alapján talán egyik fél sem elégedetlen a megszerzett egy ponttal.
Nem bírt egymással a ZTE és a Kaposvár: pontosztozkodás lett a vége
Fotó: Unger Tamás
Nem bírt egymással a ZTE és a Kaposvár: pontosztozkodás lett a vége
Nem bírt egymással a ZTE és a Kaposvár: pontosztozkodás lett a vége
Fotó: Unger Tamás
Nem bírt egymással a ZTE és a Kaposvár: pontosztozkodás lett a vége

A Soproni Liga negyedik fordulójában a Kaposvár együttese látogatott Zalaegerszegre, méghozzá azzal a céllal, hogy megszerezzék a csapat második győzelmét az új szezonban. Az első és eddigi egyetlen siker a nyitó fordulóban született, ahol a bajnok MTK-t intézte el simán, 3–1-re a Prukner-legénység.

Ugyanakkor Zalában eddig nem sok babér termett a somogyiaknak: a Rákóczi eddig egyetlen alkalommal távozott három ponttal a tarsolyában Zalaegerszegről, 2006 tavaszán 1–0-ra nyertek a kaposváriak a ZTE ellen.

Az ígéreteknek megfelelően a vendégek kezdtek nagyobb lendülettel: mind Farkas Krisztián, mind Nemanja Obrics távolról próbálta mattolni a ZTE kapusát, Vlaszák Gézát, de nem jártak sikerrel.

Csakúgy, mint Szamosi sem, akinek nevéhez az első hazai próbálkozás fűződött: ő is távolról küldte kapura a labdát, lövése azonban öt méterrel célt tévesztett és a jobb kapufa mellett hagyta el a játékteret.

Az első félidő második felében sem láthattunk gólt, csak cserét, illetve újabb zalai próbálkozásokat jegyezhettünk fel, a játék képe összességében kiegyenlített volt, egyik csapat sem tudott felülkerekedni ellenfelén.

A második negyvenöt perc végre már gólokat is hozott, a 71. percben a hazai csapat szerezte meg a vezetést, bár némiképp szerencsés körülmények között. Davidov húzott el a jobb oldalon, beadására Hajdú érkezett, akinek hat méterről leadott lövése a bal kapufáról kipattant, azonban az ott álló Petrók térde mégis a hálóba segítette, 1–0.

A szerencsétlen találat azonban nem vette el a Kaposvár harci kedvét, és hamarosan sikerült is az egyenlítés: a 80. percben egy kisszöglet után Vlaszákról kipattant a labda, az érkező Bozovics pedig Botist megelőzve, három méterről a hálóba helyezett.

A hátralévő időben már nem változott a mérkőzés állása, a végeredmény így 1–1, a játék képe alapján igazságosnak mondható a döntetlen.

TEKINTSE MEG A MÉRKŐZÉSRŐL SZÓLÓ ONLINE KÖZVETÍTÉSÜNKET!


SOPRONI LIGA


Helyszín: Zalaegerszeg
Nézőszám: 4000
Játékvezető: Mészáros István
Asszisztensek: Viszokai, Iványi

A KEZDŐCSAPATOK
ZALAEGERSZEG KAPOSVÁR
1 Vlaszák 29 Kovács Z.
8 Tóth Z. 21 Graszl K.
18 Kovács G. 17 Petrók
6 Botis 28 Zahorecz
4 Szamosi 25 Bogdán G.
26 Zsömlye 4 Gujic
16 Máté P. 26 Grúz
15 Sluka 5 Obrics
10 Hajdú N. 24 Szakály D.
9 Waltner 9 Farkas K.
21 Meyé 11 Bozsovics
Vezetőedző: Menedzser:
Supka Attila Prukner László


Gólszerző:Petrók (öngól, 71.), illetve Bozovics (78.)
Csere: Zsömlye helyett Davidov (39.), Meyé helyett Délceg (61.), Bozovics helyett Jovánczai (80.), Farkas helyett Ato (86.), Szakály helyett Farkas Zoltán (90.)
Sárga lap: Waltner (51.), Tóth (83.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik