Vezetett az Újpest, de végül döntetlennel távozott Debrecenből

Vágólapra másolva!
2008.08.23. 21:58
A Debrecen hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott az Újpesttel a Soproni Liga ötödik fordulójának rangadóján. Az eseménytelen első félidőt követően a vendégek szerezték meg a vezetést Simon Attlia révén a 71. percben, a Loki viszont a 77. minutumban Oláh Lóránt góljával egyenlített, így a Vasas maradt a tabella élén.
Leandróéknak be kellett érniük az egy ponttal
Leandróéknak be kellett érniük az egy ponttal
Leandróéknak be kellett érniük az egy ponttal
Leandróéknak be kellett érniük az egy ponttal

Péntek este belázasodott Kabát Péter, így az Újpest támadószekcióját az előretolt Simon Attila és a kicsit visszavonva játszó Foxi Kethevoama alkotta, míg a Debrecen csatársorában ezúttal Kerekes Zsombor és Oláh Lóránt kapott helyet.

Az már a mérkőzés elején látszott, hogy Szentes Lázár jól megszervezte a vendégek védekezését, a Loki nem nagyon tudott helyzetbe kerülni. A másik oldalon sem záporoztak Vukasin Polekszics kapujára a lövések, bár egy ízben, Sándor György lövésénél nem sokon múlt, hogy a labda a bal felső sarokban kössön ki.

A debreceniek rövid passzokkal próbáltak eljutni az Újpest tizenhatosáig, ami többször sikerült is nekik, de ennél tovább nem nagyon jutottak, míg a fővárosiak a megszerzett labdákkal megpróbálták egyből Simont és Foxit játékba hozni.

Helyzetet azonban nem nagyon láthattak a nézők az első félidőben, egy-két távoli lövést és hazai szögletet leszámítva nem forogtak veszélyben a kapuk.

A második játékrész hasonlóképpen folytatódott, egyik csapat sem akart kinyílni és alkalmat adni ellenfelének a kontrára.

Az 56. percben aztán a mérkőzésen először kellett igazán nagy bravúrt bemutatnia Balajczának. Varga Zoltán húzott befelé a jobb oldalról, egy kényszerítőt követően Leandróhoz játszott, aki lefordult védőjéről, így tiszta helyzetből lőhetett, de a lilák kapusa kiütötte a labdát.

A vérszegény támadójátékot látva mindkét edző cserékkel próbálta felpörgetni csapatát, de a vendégek igen szerencsétlenül jártak, mivel a pályára lépő Rajczi Péter tíz perc játék után húzódás miatt cserét kért.

Helyette Széki Attila állt be, akinek hamarosan főszerep jutott, méghozzá a vendégek vezető góljában. A leshatárról lépett ki a csatár a 71. percben a bal oldalon, tolt egyet a labdán, de lövés helyett a középre passzolt. Jól tette, mert ott érkezett Simon, aki pár lépésről az üres kapuba passzolt. 0–1.

Nem sokáig tartott a vendégek öröme. A 77. percben Oláh ívelt a jobb oldalon előre törő Dombi Tiborhoz, a rutinos szélső bevezette a labdát a kapu elé, ahol egy védő közbelépése után a földre esett. A játékvezető sípja néma maradt, de a labda épp a középen érkező Oláh elé került, aki 15 méterről a kapu bal oldalába helyezett. 1–1.

A maradék időben a Loki próbálta megszerezni a győztes gólt is, aminek következtében kinyílt, és az Újpest több veszélyes kontrát is vezethetett, de többször már nem jutott a hálókba a labda, így döntetlennel zárult az ötödik forduló rangadója.

SOPRONI LIGA


Helyszín: Debrecen
Nézőszám: 7500
Játékvezető: Mészáros I.
Asszisztensek: Viszokai, Vígh T.

A KEZDŐCSAPATOK
DVSC ÚJPEST
1 Polekszics 1 Balajcza
22 Bernáth 2 Dudics
17 Mészáros N. 21 Korcsmár
2 Szűcs I. 4 Lipták
6 Takács Z. 19 Vaskó
83 Varga Z. 18 Mijadinoszki
30 Kiss Z. 5 Sándor Gy.
4 Leandro 7 Bozsics
77 Czvitkovics 27 Remili
41 Oláh 20 Foxi
8 Kerekes 9 Simon A.
Klubmenedzser: Herczeg András Vezetőedző:Szentes Lázár

Gólszerző: Simon (71.), ill. Oláh (77.)
Csere: Czvitkovics helyett Dombi (57.), Varga h. Szakály (67.), ill. Foxi h. Rajczi (54.), Rajczi h. Széki (64.), Bozsics h. Jucemar (82.)
Sárga lap: Kerekes (59.), Szűcs (63.)

AZ ÁLLÁS

1. Vasas 5 4 - 1 9 - 8 +1 12
2. DVSC-TEVA 5 3 2 - 8 - 3 +5 11
3. MTK Budapest 5 3 1 1 12 - 8 +4 10
4. Újpest FC 5 3 1 1 6 - 5 +1 10
5. Szombathelyi Haladás 5 3 - 2 10 - 3 +7 9
6. ZTE FC 4 2 1 1 6 - 5 +1 7
7. Paksi FC 5 2 1 2 11 - 11 0 7
8. Győri ETO 4 2 - 2 6 - 7 -1 6
9. Fehérvár FC 5 2 - 3 4 - 5 -1 6
10. Budapest Honvéd 4 1 2 1 5 - 4 +1 5
11. Nyíregyháza 5 1 2 2 3 - 6 -3 5
12. Kecskeméti TE 4 1 1 2 4 - 5 -1 4
13. REAC 5 1 1 3 9 - 11 -2 4
14. Gabona Trans - Kaposvár 5 1 1 3 7 - 9 -2 4
15. Diósgyőri VTK 5 1 1 3 7 - 10 -3 4
16. BFC Siófok 5 1 - 4 1 - 8 -7 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik