Két pontot a Zalaegerszeg otthonában hagyott az Újpest

Vágólapra másolva!
2008.10.31. 21:03
Korcsmár Zsolt révén már a 3. percben megszerezték a vezetést a vendégek, Waltner Róbert egalizált, ám még a szünet előtt Rajczi Péter ismét az Újpestet jutatta előnyhöz. A második félidőben Liptákot kiállította Kassai játékvezető, majd Cutuk kezelt a 16-oson belül, Waltner pedig másodszor is egyenlített. A végeredmény: 2–2.
Waltner Róbert két gólt is szerzett
Fotó: Németh Ferenc (NS-archív)
Waltner Róbert két gólt is szerzett
Waltner Róbert két gólt is szerzett
Fotó: Németh Ferenc (NS-archív)
Waltner Róbert két gólt is szerzett
Nehéz feladat elé nézett a Csank János és csapata a Soproni Liga 13. fordulójának nyitó mérkőzésén pénteken. A zalai gárda ugyanis az élen álló Újpestet fogadta. A vendégek minden kétséget kizáróan három pontért utaztak egészen Zalaegerszegig.

A lila-fehérek erről hamar tanúbizonyságot is tettek, hiszen Kabát Péter szabadrúgása után Korcsmár Zsolt a 3. percben vezetéshez juttatta csapatát. Hozzá kell tennünk, hogy nagyot hibáztak a hazai védők. Az Újpest a gólt követően is kézben tartotta a mérkőzést, de ez nagyobb helyzetekben nem mutatkozott meg.

A 24. percben aztán a gólszerző is elrontott egy fejest, ami után Meyéhez került a labda, aki 16 méterről tüzelt is, Balajcza meg csak öklözni tudott, az érkező Waltner Róbert pedig 6 méterről a kapu közepébe lőtt.

A félidő vége előtt azonban ismét az újpestiek kerültek előnybe, Bozsics ívelt fel egy labdát, a védők benn ragadtak, Mijadinoszki meg kilépett, és középre passzolt Rajczinak, aki ugyan nem találta el jól a labdát, de Vlaszák mellett sikerült eltennie a hosszú sarokba.

A szünet után nem pörögtek az események a pályán, nagyobb helyzet nem alakult ki, és egyik csapatnak sem sikerült akaratát rákényszeríteni a másikra. Aztán a 66. percben Lipták szabálytalankodott Waltnerrel szemben, ami sárgát ért, de az Újpest védője korábban már szerzett ilyet, így idő előtt mehetett zuhanyozni.

Szentes Lázár gyorsan reagált a dologra, és Rajczi helyett Cutukot hozta be a pályára. A nyilvánvalóan az előny megőrzése céljából becserélt védő azonban rögtön nagyot hibázott, Meyé csele után kézzel ért a labdába, ráadásul a 16-oson belül, az így megítélt büntetőt pedig Waltner Róbert belőtte.

A hátralévő percekben már egyértelműen a zalai csapat irányította a játékot, a listavezető csak a védekezéssel foglalkozott, de nem született újabb gól, így mindkét csapat egy ponttal gazdagodott.

SOPRONI LIGA


Helyszín: Zalaegerszeg
Nézőszám: 5000
Játékvezető: Kassai
Asszisztensek: Erős, Vámos

A KEZDŐCSAPATOK
ZALAEGERSZEG ÚJPEST
1 Vlaszák 1 Balajcza
2 Kocsárdi 2 Dudics
22 Mijatovic 4 Lipták
3 Varga 21 Korcsmár
4 Szamosi 18 Mijadinoszki
20 Sluka 7 Bozsics
16 Máté 13 Bori
13 Davidov 5 Sándor Gy.
10 Hajdú N. 24 Pollák
9 Waltner 8 Rajczi
21 Meyé 22 Kabát
Vezetőedző: Vezetőedző:
Csank János Szentes Lázár

Gólszerző(k): Waltner (24., 71.- büntetőből) ill. Korcsmár (3.), Rajczi (42.)
Csere: Davidov helyett Petneházi (60.), Szamosi helyett Horváth (69.), Hajdú N. helyett Alomerovics (84.), ill. Rajczi helyett Cutuk (69.), Sándor helyett Foxi (76.), Bori helyett Jucemar (77.)
Sárga lap: Waltner (27.), Szamosi (63.), ill. Dudics (21.), Lipták (27.) , Bozsics (73.)
Kiállítva: Lipták (66.)


A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

1. Újpest FC 13 8 4 1 25–15 +10 28
2. DVSC-TEVA 12 8 3 1 29–12 +17 27
3. Vasas 12 8 4 22–17 +5 24
4. Szombathelyi Haladás 12 7 3 2 20–8 +12 24
5. Kecskeméti TE-ERECO 12 6 1 5 21–16 +5 19
6. FC Fehérvár 12 6 1 5 15–14 +1 19
7. Nyíregyháza Spartacus 12 5 4 3 17–12 +5 19
8. MTK Budapest 12 5 3 4 20–19 +1 18
9. Győri ETO FC 12 5 1 6 22–17 +5 16
10. ZTE FC 13 4 4 5 17–18 –1 16
11. Gabona Trans-Kaposvár 12 4 3 5 17–18 –1 15
12. Budapest Honvéd 12 3 3 6 13–20 –7 12
13. Paksi FC 12 3 3 6 18–28 –10 12
14. Diósgyőri VTK 12 2 4 6 13–25 –12 10
15. BFC Siófok 12 2 1 9 7–21 –14 7
16. REAC 12 1 2 9 14–30 –16 5
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik