A Diósgyőr kisiklatta a mezőnyfölényben játszó Lokit a „keleti rangadón”

Vágólapra másolva!
2008.11.08. 20:03
A Diósgyőr látogatott Debrecenbe a Soproni Liga 14. fordulójában. A Loki Rudolf Gergely révén szerezte meg a vezetést, de a kiesés elől menekülő vendégek a második félidőben öt perc alatt megfordították a találkozó állását. A végeredmény 2–1, a Diósgyőr ezzel nyolc hónap után az első együttes, amelyik bajnokin begyűjtötte a három pontot a Debrecen vendégeként.
Fotó: NS-archív
Fotó: NS-archív
„Keleti rangadót” rendeztek Debrecenben a Soproni Liga 14. fordulójában, hiszen a Diósgyőr látogatott az Oláh Gábor utcai stadionba. A rangadó kifejezés annak ellenére helytálló, hogy a hazaiak az első, a vendégek csupán a 14. helyen álltak a bajnokságban a mérkőzés előtt – hiszen a két szurkolótábor számára mindig igazi presztízscsata a két együttes összecsapása.

Az esélyeknek megfelelően a hazai gárda kezdett aktívabban, és az agilisan játszó Rudolf Gergely vezetésével többször is veszélyeztették Vojnovics kapuját. A Diósgyőr kapusa azonban az első fél órában győztesen került ki a párharcokból, egészen a 33. percig – ekkor (ki más?) Rudolf volt eredményes.

A válogatott támadó a 16-os bal oldaláról, jobb lábbal lőtte a labdát a kapu bal sarkába, és ezzel a találattal 1–0-ra vezetett a Debrecen. A játék képe alapján is megérdemelt volt a hazaiak vezetése, és a statisztika sem ígért mást: a Loki ugyanis nyolc hónapja nem kapott ki bajnokin saját stadionjában.

Elnézve a Diósgyőr játékát, komolyabban nem fenyegetett a veszély, hogy éppen a mai találkozón szakad meg ez a sorozat, ugyanis a vendégektől már a félpálya átlépése is ritkaságszámba ment.

Ennek ellenére a második félidőben összejött az egyenlítés, sőt nagy meglepetésre a vezetést is megszerezte a Diósgyőr! Először Takács P. volt eredményes a Bernáth szabálytalansága miatt megítélt tizenegyesből, majd öt perccel később Tóth Mihály lőtt egy lecsorgó labdát a Loki kapujába. Hideg zuhany a hazai szurkolóknak!

A bekapott gólok után is a Debrecen irányította a játékot, de hiába játszottak mezőnyfölényben, az átütő erőt már nem lehetett felfedezni támadásaikban. A Diósgyőr okosan védekezett, és ha megszerezte a labdát, ügyesen tartotta azt.

A mérkőzés 2–1-es vendéggyőzelemmel ért véget – a Loki tulajdonképpen egy már megnyert meccset engedett ki a kezéből.

A bravúros győzelemmel a Diósgyőr 2008. március 22. óta az első együttes, amelyik bajnokin begyűjtötte a három pontot a Debrecen vendégeként. Mint tudjuk, minden sorozatnak vége szakad egyszer, de a hazaiaknak talán az különösen fáj, hogy ennek épp a Diósgyőr vetett véget…

SOPRONI LIGA


Helyszín: Debrecen
Nézőszám: 6500
Játékvezető: Németh Á.
Asszisztensek: Vámos, Tóth I.

A KEZDŐCSAPATOK
DVSC-TEVA DVTK
1 Polekszics 30 Vojinovics
22 Bernáth 17 Bokros
16 Komlósi 5 Sebők V.
17 Mészáros N. 33 Szabó V.
33 Varga J. 9 Gohér
27 Demjén 15 Búrány
30 Kiss Z. 10 Takács P.
4 Leandro 18 Ahodikpe
55 Szakály P. 14 Kamber
14 Oláh L. 27 Szélpál
41 Rudolf 21 Tóth M.
Klubmenedzser: Vezetőedző:
Herczeg András Sisa Tibor

Gólszerző:Rudolf (33.) illetve Takács P.(65.), Tóth M. (70.)
Csere: Demjén helyett Dombi (61.), Oláh helyett Kerekes (66.), Varga J. helyett Czvitkovics (75.) illetve Szabó V. helyett Honma (53.), Szélpál helyett Lipusz (60.), Tóth M. helyett Tchana (83.)
Sárga lap: Leandro (11.) illetve Tóth M. (13.)

AZ ÁLLÁS

1. DVSC-TEVA 14 9 3 2 31–14 +17 30
2. Újpest FC 14 8 5 1 27–17 +10 29
3. Vasas 14 9 5 26–22 +4 27
4. Szombathelyi Haladás 14 7 3 4 20–10 +10 24
5. Nyíregyháza Spartacus 14 6 5 3 19–13 +6 23
6. Gabona Trans-Kaposvár 14 6 3 5 25–19 +6 21
7. Kecskeméti TE-ERECO 14 6 3 5 23–18 +5 21
8. FC Fehérvár 14 6 2 6 17–19 –2 20
9. MTK Budapest 14 5 4 5 20–20 0 19
10. Paksi FC 14 5 3 6 21–29 –8 18
11. Győri ETO FC 14 5 2 7 23–19 +4 17
12. ZTE FC 13 4 4 5 18–19 –1 16
13. Budapest Honvéd 14 4 4 6 20–24 –4 16
14. Diósgyőri VTK 14 4 4 6 16–26 –10 16
15. BFC Siófok 13 2 1 10 8–23 –15 7
16. REAC 14 1 2 11 17–39 –22 5
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik