A Pápa pontot mentett Győrben

Vágólapra másolva!
2010.03.27. 18:04
null
A Pápa folytatja jó szereplését, ezúttal Győrből hozott el egy pontot (Fotó: Fuszek Gábor)
Címkék
Sorozatban hetedik bajnokiján maradt veretlen a Győr, amely hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a Lombard Pápával. A találkozó első gólját Tarmo Kink szerezte a 41. percben, Orosz Péter a 82. percben egalizált.

A Győr és a Lombard Pápa is győztes meccs után érkezett az ETO Parkba: előbbi a Diósgyőr otthonában, utóbbi pedig hazai pályán, az Újpest ellen nyert 1–0-ra.

Az első félidőben kevés lehetőséget jegyezhettünk fel. A hetedik percben Szűcs Lajos kétszer is védeni tudott, harmadjára Eugene Fomumbod a hálóba lőtt, de a játékvezető les miatt nem adta meg a találatot.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri a Soproni Liga 2009–2010-es szezonját?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A Pápa nem volt veszélyes a Szasa Sztevanovicsot helyettesítő Sánta András kapujára, az idényben bajnokin először lehetőséget kapó hálóőr kevés feladatát magabiztosan oldotta meg. A játékrész vége előtt egy szép góllal a hazaiak jutottak előnyhöz: Linas Pilibaitis beadását Tokody Tibor fejelte el, az érkező Tarmo Kink pedig 18 méterről a felső sarokba lőtt.

Szünet után szinte azonnal növelhette volna előnyét a győri csapat: ám Onisor-Mihai Nicorec nagy lövését a keresztléc mentette. A folytatásban kevés lehetőséget jegyezhettünk fel, inkább a szabálytalanságok voltak többségben.

A hajrában a pápaiak aktívabbak lettek, előbb Sántának kellett bravúrral védenie Bárányos Zsolt szabadrúgását, de a 82. percben már ő is tehetetlen volt: egy védő fején megpattanó labdát Orosz Péter lőtt közelről a kapuba, pontot mentve ezzel a vendégcsapatnak.

A győriek nem tudták megszerezni a három pontot, de veretlenségi sorozatuk hétmérkőzésesre nőtt.

 

xml_url=http://tudositas.nso.hu/tablebox.php?t=lab,nbi,2009/,,f&xml|
nso_dms_cikkbe
nso_dms_cikkbe
mceBlockPasteEnd

 

Legfrissebb hírek

Meghosszabbította Reijnders szerződését a Milan – hivatalos

Olasz labdarúgás
16 perce

NB II: HR-Rent Kozármisleny–Kisvárda Master Good

Labdarúgó NB II
40 perce

„Nem hiszem, hogy nagy előnyre tudnánk szert tenni” – Carlo Ancelotti az Atlético elleni meccs előtt

Bajnokok Ligája
1 órája

Los Angeles 2028: cél a 2.5 milliárd dolláros szponzorbevétel

Egyéb egyéni
1 órája

Németh Hunor: Nyár után jöhet el az én időm Koppenhágában

Légiósok
1 órája

Gyeplabda: megvédte bajnoki címét a Soroksár, visszatért a trónra az AHC

Egyéb csapat
1 órája

Manipulált dokumentumokat nyújtott be a CAS-hoz a HUNADO – ezt állítja Kenderesi ügyvédje

Úszás
2 órája

Párizs 2024: kétszázhúsz érem cseréjét kérték eddig

Párizs 2024
2 órája
Ezek is érdekelhetik