Soproni Liga: 13 perc alatt megalázóvá tettük a vereséget - Prukner

Vágólapra másolva!
2010.04.23. 21:19
Ahogy arról beszámoltunk, a DVSC-TEVA gólfesztivált rendezett a Kaposvár ellen a Soproni Liga 24. fordulójának nyitó mérkőzésén. A találkozót követően a két csapat szakvezetője értékelte a látottakat a meccset közvetítő Duna Televíziónak.

„Azt gondolom, az első félidőben minden dicséretet megérdemelt a csapat. De ilyen rutinos játékosoknak nem lett volna szabad összezuhanniuk 13 perc alatt. Egyáltalán nem volt benne a játékban, ráadásul korábban a vezetést is megszereztük. 13 perc alatt megalázóvá tettük a vereséget, nagyon nehéz lesz innen felállni" – vélekedett az érthetően csalódott Prukner László, a Kaposvár vezetőedzője.Prukner László, a Kaposvár vezetőedzője.

„14 nap alatt ötödik meccsünket játszottuk pihent ellenfelek ellen, talán ezért is kezdtük lassabban a mérkőzést. A második játékrészben már szervezettek voltunk, és Rudolf Gergő is nagyon jól szállt be. Miután egyenlítettünk, elszállt a görcs, felszabadultan játszottunk. A Kaposvár egységes, szervezett csapat, ezért is dicséretes a győzelmünk" – nyugtázta csapata sikerét Herczeg András, a Debrecen klubmenedzsere.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: eredményes fiatalok a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében

Utánpótlássport
11 órája

A Corinthian FC, avagy Viktória királynő amatőr futballművészei

Népsport
2025.04.16. 09:16

Labdarúgás: „Kemény munka, együttműködés…”

Utánpótlássport
2025.04.16. 09:03

Labdarúgás: egy híján 1200 fiatalperc az NB I 27. fordulójában

Utánpótlássport
2025.04.15. 09:00

Hétvégén lesz a döntő – elfogadták a Magyar Kupa versenykiírásának változásait

Labdarúgó NB I
2025.04.08. 10:31

Labdarúgás: csaknem 1400 fiatalperc az NB I 26. fordulójában

Utánpótlássport
2025.04.08. 09:00

Csoportban jobb – Bács Zoltán publicisztikája

Minden más foci
2025.04.06. 23:13

Népsport: csak majdnem lettek Puskások

Népsport
2025.04.05. 09:10
Ezek is érdekelhetik