Zalaegerszeg: ugrás a tiranai ismeretlenbe, Rudnevs nélkül

Vágólapra másolva!
2010.06.30. 12:10
Bár nem tudták kellőképpen elemezni az ellenfél játékát, Csank János vezetőedző bízik abban, hogy a ZTE labdarúgócsapata is szolgál néhány meglepetéssel a KF Tiranának a csütörtöki Európa-liga-találkozón.

„Egy kicsit az ismeretlenbe ugrunk – nyilatkozta Csank János a Zalai Hírlapnak. – Az tény, hogy a tiranaiak költségvetése sokszorosa a miénknek. Ezt figyelembe véve biztos jó csapatuk lehet. Az a legnagyobb gondunk, hogy nem igazán tudtuk elemezni a játékukat, de azt hiszem, nagy vonalakban tudom, milyen elképzelések alapján futballoznak. Nekik nem jelent hátrányt, hogy a mi együttesünk nem sokat változott, de azért megpróbálunk egy-két meglepetéssel szolgálni.”

Csank hozzátette: bár Máté Péter, Horváth András és Kovács Gergő több edzést kihagyott kisebb sérülés miatt, mindhárman tagjai a szerdán útra kelő keretnek – szemben a klubváltásra készülő gólerős csatárral, Artjoms Rudnevsszel.

Legfrissebb hírek

Elek Ákos szerint nem kell kishitűen hozzáállni a törökök elleni meccsekhez

Magyar válogatott
2025.03.18. 09:54

A Newcastle kupagyőzelmével akár a PL 11. helyezettje is indulhat az európai kupákban

Angol labdarúgás
2025.03.17. 21:03

Ha nem is könnyen, de legyőzte a Puskás Akadémia a Zalaegerszeget

Labdarúgó NB I
2025.03.16. 21:25

Az MTK a második félidőben lőtt gólokkal múlta felül a Nyíregyházát

Labdarúgó NB I
2025.03.16. 19:10

Tóth Barna négy gólt lőtt, a Paks kiütötte a széteső Újpestet

Labdarúgó NB I
2025.03.14. 22:20

Ranieri egy cédulát rejtett Valverde zsebébe a Roma kiesése után – kiderült, mi volt rajta

Európa-liga
2025.03.14. 10:42

„Nem hiszem, hogy ez volt a játékvezető legjobb napja” – Oyarzabal a Manchester United elleni kiesés után

Európa-liga
2025.03.14. 08:41

Mourinho: Remélem, hogy csak véletlenszerű, ami velem történik a budapesti döntő óta

Európa-liga
2025.03.14. 07:53
Ezek is érdekelhetik