FTC: helybenhagyták Sztanics eltiltását, a Győr ellen sem játszhat

Vágólapra másolva!
2010.08.24. 17:40
Címkék
Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága (FB) helybenhagyta korábbi döntését, mely szerint az élvonalbeli bajnokságban szereplő Ferencváros középpályását, Szrdjan Sztanicsot visszaesőként két soron következő bajnoki labdarúgó-mérkőzés részvételétől eltiltotta (ebből egyet már letöltött a Videoton ellen), így a Győr ellen sem számíthat rá Prukner László – adta hírül az ftc.hu.

Mint ismert, a játékost a Honvéd ellen állították ki, és mivel július végén a Konyaspor elleni edzőmérkőzésen is piros lapot kapott, a szabályok értelmében visszaesőnek minősül.
Sztanics kérte a személyes meghallgatását az ügyben, amelyre ma került sor. A játékost elkísérte Haáz Ferenc technikai vezető is, aki magával vitte az ominózus kiállítás felvételét.
Sztanics kérte a személyes meghallgatását az ügyben, amelyre ma került sor. A játékost elkísérte Haáz Ferenc technikai vezető is, aki magával vitte az ominózus kiállítás felvételét.

Miután az FB tagjai ezt megtekintették, elismerték, hogy nem történt meg az a szabálytalanság, amit a mérkőzés játékvezetője a találkozó jegyzőkönyvébe írt. Rövid tanácskozás után azonban az FB helybenhagyta a két meccsről szóló eltiltást. Mindezt azzal indokolták, hogy a szabályok értelmében nem áll módjukban változtatni a büntetés mértékén, mivel a kiállítás megtörtént, a játékos pedig visszaesőnek minősül, ezért a két meccsről szóló eltiltás a minimális büntetési tétel ilyen esetekben.

Legfrissebb hírek

Férfi kézi El: pont nélkül zárta a második csoportkört a Tatabánya

Kézilabda
10 perce

ICEHL: odahaza is kikapott a Volán a Salzburgtól, és már kétmeccses hátrányban

Jégkorong
58 perce

Jégkorong: másodszor is nyert Debrecenben, bajnok lett a BJA HC

Jégkorong
1 órája

Öngól, tizenegyes: az Aston Villa előnyből várhatja az FC Bruges elleni visszavágót

Bajnokok Ligája
1 órája

Bajnokok Ligája: PSV Eindhoven–Arsenal nyolcaddöntő

Bajnokok Ligája
1 órája

Bajnokok Ligája: Real Madrid–Atlético Madrid

Bajnokok Ligája
1 órája

Olaszország: elítélték a Davide Astori haláláért felelősnek tartott orvost

Olasz labdarúgás
2 órája

Sportlövészet: újabb hatodik hely csapatban a junior Eb-n

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik