Ferencváros: Nagy Patrik távozott, Fitos László is csapatot keres

Vágólapra másolva!
2010.12.23. 13:42
A Nemzeti Sport már korábban beszámolt róla, hogy Nagy Patrik és Fitos László távozik az Üllői útról, és ezt a két labdarúgó menedzsere, Vörösbaranyi József is megerősítette.
Az utánpótlás-válogatott Nagy Patrik a Rapid kölcsönjátékosaként szerepelt az Üllői úton, de az első csapatnál egyetlen bajnokin sem jutott szóhoz, így az már biztos, hogy nem tér vissza a Ferencvároshoz.

„Egyeztettünk a Rapid vezetőivel Patrik ügyében, akit a tavasszal ismét szeretnének kölcsönadni. Magyarország és Ausztria is szóba jöhet, de mindenképp olyan csapatot keresünk, ahol játéklehetőséghez juthat, mert a várakozásokkal ellentétben a Ferencvárosnál nem kapott bizalmat" – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online megkeresésére a játékos menedzsere, Vörösbaranyi József.

A játékosügynök elmondta, a sokáig sérült Fitos László is új csapatot keres, őt a Ferencváros adná kölcsön.

Legfrissebb hírek

Női vízilabda BL: a nyolcszoros győztest kapta a Fradi a negyeddöntőben

Vízilabda
13 órája

A bombagólt szerző győri játékos: Úgy érzem, amikor együtt vagyunk, senki sem győzhet le minket

Labdarúgó NB I
16 órája

Tomori a Bajnokok Ligájában is Ferencváros–Győr döntőt remél

Kézilabda
18 órája

Bődületes távoli góllal szerzett vezetést az ETO a Groupama Arénában!

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 18:35

Utálom ezt! – Sandra Toft az újabb Fradi ellen elvesztett MK-döntő után

Kézilabda
2025.03.02. 18:33

„Nem olyan vészes” Varga Barnabás sérülése Robbie Keane szerint

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 18:26

A hangulat, az ETO bal oldala és a Fradi kerete is döntő lehet

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 09:21

Férfi vízi ob I: a Honvéd ellen is győzött a Ferencváros

Vízilabda
2025.03.01. 20:29
Ezek is érdekelhetik