MLSZ: Michel Platini a magyar szövetség vezetőivel tárgyalt

www.mlsz.hu www.mlsz.huwww.mlsz.hu www.mlsz.hu
Vágólapra másolva!
2010.12.08. 13:40
Michel Platini, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnöke mai második programpontjaként a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) vezetőivel tárgyalt, a megbeszélésen Csányi Sándor elnök, Berzi Sándor alelnök és Vági Márton főtitkár képviselte az MLSZ-t.  

A tárgyalások során az MLSZ vezetői bemutatták az elnökség új elképzeléseit, köztük a szövetségi struktúraváltás lépéseit; a felvázolt programot az UEFA elnöke és munkatársai nagy figyelemmel és megértéssel hallgatták végig. A találkozón szóba került, hogy az UEFA 2014. július 1-jétől a Bajnokok Ligájában meghonosodott rendszerhez hasonlóan a nemzeti válogatottak hivatalos meccseinek közvetítési jogait is központilag értékesíti.

A magyar fejlesztési programok szintén napirendre kerültek, és a felek egyeztették ezek UEFA általi támogatásának lehetőségeit. A megbeszélésen foglalkoztak a fiatal labdarúgók nevelésének és védelmének kérdéséről is, miután ez a téma a jövőben kiemelt fontosságú lehet a hazai klubok számára, lévén a labdarúgó-akadémiák egyre több tehetséges futballistát nevelnek ki, és gondoskodni kell érdekeik védelméről.

Legfrissebb hírek

Legutóbb a Manchester Unitednél dolgozott az új kenyai kapitány

Minden más foci
55 perce

Labdarúgás: több mint 1400 fiatalperc az NB I 22. fordulójában

Utánpótlássport
6 órája

Labdarúgás: folytatódnak a korosztályos bajnokságok

Utánpótlássport
2025.02.28. 09:03

Labdarúgás: legyőzte az U18-as válogatott az olaszokat idegenben

Utánpótlássport
2025.02.27. 10:56

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 21. fordulójában

Utánpótlássport
2025.02.25. 09:01

Labdarúgás: mindhárom korosztályban elődöntős a Vasas a kupában

Utánpótlássport
2025.02.22. 18:54

Labdarúgás: minden csapatban játszott fiatal az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2025.02.18. 09:00

A kilencven éve elhunyt Manno Miltiadesra emlékeztek

Egyéb egyéni
2025.02.17. 13:57
Ezek is érdekelhetik