DVSC: Nagy kockázatot vállaltam a debreceni szerződéssel - Illés

Vágólapra másolva!
2011.01.11. 12:39
A DVSC első téli igazolása, Illés Gyula új klubja honlapjának nyilatkozott új csapatáról, miután aláírta hároméves szerződését a Debrecenhez.

Illés Gyula elismeri, rizikót vállalt azzal, hogy távozott Zalaegerszegről, ahol biztos helye volt a csapatban, és Debrecenbe szerződött, ahol egy olyan edzővel dolgozik majd a cseh Zdenek Scasny személyében, aki még nem ismeri őt.

„Biztos, hogy nagy a kockázat, de a Debrecen mellett szólt, hogy itt mindig komoly célokért küzdenek és állandóan harcban vannak a bajnoki címért. Nem mindenki mondhatja el magáról, hogy a DVSC-TEVA hívja. Megtisztelőnek tartottam, úgy éreztem, nem mondhattam nemet. Való igaz, hogy új edzője van a Lokinak, ám éppen ezért mindenki tiszta lappal indul, és ugyanannyi esélyem lesz, mint a többieknek" – nyilatkozta a dvsc.hu-nak Illés, miután aláírta hároméves szerződését a Debrecenhez.

„A DVSC-TEVA csapata jó játékosokból áll. A keret is bővebb, mint Egerszegen, viszont azt gondolom, a lehetőséget biztos megkapom, onnantól kezdve pedig rajtam áll, hogy élek-e vele" – fogalmazott a középpályás, aki azt is elmondta, Csank János szerette volna, ha marad a ZTE-nél, de gratulált neki a debreceni szerződéshez és sok sikert kívánt.

Illés debreceni szerződésével kapcsolatban itt olvashat bővebben!

Legfrissebb hírek

NB III: korábbi élvonalbeli középpályás a sereghajtónál

Labdarúgó NB II
2016.01.13. 14:35

NB II: újabb három játékos távozott Szigetszentmiklósról

Labdarúgó NB II
2016.01.04. 15:34

NB II: Siófok után az SZTK-nál a korábbi debreceni

Labdarúgó NB II
2015.07.07. 22:16

Banglades: végül két magyar labdarúgóval rajtol a szezon

Labdarúgó NB II
2015.02.18. 14:33

NB II: Banglades helyett Siófokon az exlokista szélső

Labdarúgó NB II
2015.02.13. 11:34

Légiósok: három volt debreceni igazol Bangladesbe

Légiósok
2014.12.21. 10:05

NB II: Bangladesbe szerződik a Gyirmót szélsője

Labdarúgó NB II
2014.12.19. 12:40

DVSC: Illés Gyula örül, hogy végre esélyt kapott Kondás Elemértől

Labdarúgó NB I
2011.09.26. 20:55
Ezek is érdekelhetik