Az előző fordulóban mindkét csapat győzelemmel hangolt a mostani találkozóra, a Honvéd pedig első tavaszi győzelmét szerezte meg Szombathelyen, tehát mindkét csapat pluszmotivációval érkezett az összecsapásra. De amíg a vendégek még mindig a kiesés elkerüléséért gyűjtögetnék pontjaikat, addig a hazaiak minél előrébb szeretnének végezni, és talán még a dobogó sem elérhetetlen cél számukra.
A csapatok sokgólos mérkőzésre számítottak, hiszen az ősszel 4–2-re győzött a Pápa, amelynek a magyar mezőnyben az egyik legjobb a támadósora, de az előző mérkőzésén a Honvéd sem szűkölködött a gólokkal, a Haladást 3–1-re verte meg.
Az első nagyobb lehetőség a kispestiek előtt adódott, Ivancsics Gellért szabadrúgását Debreceni András fejelte kapura, Szűcs Lajos még szögletre tudta ütni a labdát. A 20. percben azonban már ő is tehetetlen volt.
Kris Bright kapott remek labdát a tizenhatoson belül, és kis igazítás után ballal a jobb felsőbe lőtt
(0–1).
A hazaiak a gól után támadásba lendültek, de Goran Marics és Heffler Norbert többszöri próbálkozás után sem találta el a kaput. A fordulás után is megmaradt a Lombard támadókedve. Bárányos Zsolt 25 méterről lőtt szabadrúgása a jobb alsó sarok felé vette az irányt, Kemenes Szabolcs azonban szögletre tudta tolni a labdát.
A vendéggárda ezen a mérkőzésen többször bizonyította, hogy a mezőnyben kiemelkedően jó a hátvédsora, a Lombard ugyanis távoli lövéseken kívül nem igazán került közel a kapuhoz.
A mérkőzésen több gól már nem esett, így a Honvéd ismét győzni tudott, és a megszerzett három ponttal a tabella tizedik helyére, a stabil középmezőnybe jött fel. A nagy múltú csapat kezdi bizonyítani, hogy helye van az élvonalban.
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 1. Videoton FC | 22 | 15 | 5 | 2 | 46–19 | +27 | 50 |
2. Paksi FC | 23 | 12 | 4 | 7 | 40–31 | +9 | 40 |
3. Kaposvári Rákóczi | 23 | 12 | 3 | 8 | 37–30 | +7 | 39 |
4. Ferencvárosi TC | 23 | 12 | 2 | 9 | 34–32 | +2 | 38 |
5. ZTE FC | 23 | 11 | 4 | 8 | 38–34 | +4 | 37 |
6. DVSC-TEVA | 23 | 9 | 7 | 7 | 40–36 | +4 | 34 |
7. Vasas | 23 | 9 | 5 | 9 | 28–33 | –5 | 32 |
8. Győri ETO FC | 23 | 8 | 8 | 7 | 27–25 | +2 | 32 |
9. Lombard Pápa Termál FC | 23 | 9 | 4 | 10 | 35–38 | –3 | 31 |
10. Budapest Honvéd | 23 | 8 | 6 | 9 | 27–27 | 0 | 30 |
11. Kecskeméti TE-ERECO | 23 | 9 | – | 14 | 36–43 | –7 | 27 |
12. Újpest FC | 23 | 7 | 6 | 10 | 34–31 | +3 | 27 |
13. Szombathelyi Haladás | 22 | 7 | 5 | 10 | 29–30 | –1 | 26 |
14. BFC Siófok | 23 | 6 | 8 | 9 | 21–30 | –9 | 26 |
15. MTK Budapest | 23 | 6 | 6 | 11 | 27–35 | –8 | 24 |
16. Szolnoki MÁV FC | 23 | 4 | 5 | 14 | 20–45 | –25 | 17 |