„Bíztunk benne, hogy meg tudjuk fordítani a meccset, de nagyon nagy hiba volt pontrúgás után gólt kapni – kezdte értékelését a mérkőzést közvetítő Sport Tv-nek Zdenek Scasny, a DVSC vezetőedzője. – Az első félidőben voltak a fordulópontok, Czvitkovics például büntetőt rontott, aztán pedig elfogyott az erőnk. Mindenképpen elemeznünk kell a mérkőzést, majd készülni a folytatásra.”
„A második félidőben gondoskodtunk róla, hogy legyen egy kis izgulnivalónk – mondta ifj. Mihalecz István. – Az első félidő elején szerencsénk is volt, hogy kimaradt a debreceni büntető, s jókor rúgtuk góljainkat. Aki éhesebbnek bizonyul ellenfelénél a mai magyar fociban, bárhol nyerhet. Ahogy telik az idő, érezzük a játékosokkal, hogy nem szabad feladnunk a harcot, és egyre magabiztosabbak leszünk. ”