A Fradit a chilei vulkán is hátráltatta - átigazolási összefoglaló

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
Vágólapra másolva!
2011.06.20. 17:04
null
A chilei vulkánkitörés is hátráltatta a Ferencváros keretének kialakulását (Fotó: archív)<br />
Címkék
Mint beszámoltunk róla, a Ferencváros labdarúgócsapata az örmény Ulissest kapta ellenfélül az Európa-ligában a mai nyoni sorsoláson. A zöld-fehérek szakmai igazgatója, Prukner László a Nemzeti Sport Online-nak nyilatkozott a sorsolást követően. A szakember a leendő ellenfél mellett saját csapatáról, a keretet érintő változásokról és számos, a csapat kialakítást nehezítő problémáról is említést tett.


Prukner László is arra vár, 
hogy felszálljon a füst (Fotó: Németh Ferenc, archív)
Prukner László is arra vár, hogy felszálljon a füst (Fotó: Németh Ferenc, archív)

„Azt követően, hogy kiderült, milyen ellenfeleket kaphatunk, már tudtuk, hogy nincs olyan gárda, amelyet kívánhatnánk, mert például azeri és kazah csapat is szerepelt a lehetséges ellenfelek között. Ezekből az országokból csak olyan rivális érkezhet, amely fekete lónak számít. Ilyen az örmény Ulisses is. Annyit már sikerült megtudnunk, hogy ez a gárda sokáig vezette hazája bajnokságát, többek között brazil és orosz légiósa is van” – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online-nak a Ferencváros szakmai igazgatója, Prukner László.

„Bízom benne, hogy az első meccsig megfelelően össze tudjuk rakni a csapatunkat, most ez a legfontosabb feladat számunkra” – tette hozzá a szakember.

Az elmúlt hetekben számos találgatás jelent meg különböző fórumokon azzal kapcsolatban, hogy kikkel erősít a Ferencváros a nyári szünetben, a klubvezetőség eddig kevés konkrétumról számolt be. Ma bejelentették ugyan öt futballista érkezését – Oláh Lóránt, Mark Otten. Felipe Félix, Lisztes Krisztián és Alekszandar Jovanovics szerződtetése is ma vált hivatalossá, őket a nevezési határidő mai zárásáig az Európa-ligába is nevezni tudja a klub –, de továbbra is sok a kérdőjel. Prukner László erről, illetve a keretkialakítás nehézségeiről is beszélt.

„Az a probléma, hogy sok esetben mi sem tudjuk, mikor érkezik meg egy futballista, mert különböző okok miatt az eredetileg tervezetthez képest sokszor csúszik az érkezés, márpedig, amíg egy játékos nem esik át kötelező orvosi vizsgálatokon, és nem látom személyesen, hogy milyen állapotban van, addig nem tudunk konkrét tájékoztatást adni. Több futballista esetében korábbi klubjaik akadályozták azt, hogy csatlakozhassanak hozzánk, de volt olyan játékos is, aki a chilei vulkán miatt nem tudott felszállni a repülővel, ezért csúszott az érkezése” – fogalmazott a szakmai igazgató, aki egyenként is kitért a „problémás” játékosokra, akiket nem tudtak benevezni az Európa-ligára.

„A szerb Vidoviccsal megállapodtunk, de érdekes módon neki július 31-ig szól a szerződése az Olimpic Sarajevónál, így előbb fel kell bontania a klubjával a megállapodást, ahhoz, hogy csatlakozhasson hozzánk. A brazil Somália szerződtetéséről is megegyeztünk, neki már meg kellett volna érkeznie, de korábbi klubja hátráltatta az utazását, elvileg ma repülőre ült, ha megérkezik és sikeresen átesik az orvosi vizsgálaton, illetve megfelelő állapotban lesz, szerződést is kötünk vele” – nyilatkozta Prukner.

A Ferencvárossal kezdte meg a nyári felkészülést a Kaposvárról érkező Grúz Tamás is, akinek a neve ugyan nem szerepelt a ma bejelentettek között, de a szakmai igazgató szerint ő is szerződést kötött. A Hollandiából érkezett német Benjamin Baltest szerdáig tesztelik, és a szerdai felkészülési meccs után döntenek a sorsáról. A próbajátékosok közül egyelőre a brazil Alison ferencvárosi jövője is kérdéses, míg az angol negyedosztályú Herefordtól érkező Kovács János valószínűleg – információink szerint a jobb fizetési lehetőség miatt – visszatér Angliába. Sokáig kérdéses volt Héctor Morales jövője is.

„Morales hol klubja, az Estudiantes, hol egyéb okok, legutóbb például a chilei vulkán miatt nem tudott elutazni Budapestre. Ő még nincs velünk, de ügynökével megegyeztünk, és vele számolok a jövőt illetően, ám nem tudom, mikor tud csatlakozni hozzánk” – mondta Prukner.

„Az átigazolási időszak egy szakasza lezárult számunkra. Nem zárható ki, hogy lesz még egy-két érkező később, de ha az említett labdarúgók megérkeznek, nagy vonalakban kialakul az a keret, amellyel nekivágunk a következő idénynek” – tette hozzá a szakvezető.

Ez azt is jelentheti, hogy a csapattal korábban hírbe hozott játékosok – Lázok János (Vasas), Szatmári Lóránd (Reggina), Tímár Krisztián (Plymouth Argyle), Tischler Patrik (MTK) – szerződtetésre most már kevesebb esély mutatkozik, de teljesen talán nem zárható ki, hogy mégis lesz olyan labdarúgó, aki esetleg az Üllői úton folytatja közülük.

A Ferencváros az Európa-ligában június 30-án, Örményországban kezd (viszavágó egy hét múlva Budapesten) az Ulisses ellen, továbbjutása esetén a 2. körben az Aalesunddal vagy a walesi (jóval gyengébb) Neathszel találkozhat. Az örmény csapat egyébként jelenleg, 13 forduló elteltével a 3. helyen áll hazája pontvadászatában.

JÖTTEK-MENTEK
Érkezett: Oláh Lóránt (Kaposvár, kölcsönbe), Lisztes Krisztián (Vasas), Fitos László (Szolnoki MÁV FC, kölcsönből vissza), Kulcsár Dávid (Vasas, kölcsönből vissza), Grúz Tamás (Kaposvári Rákóczi FC), Alekszandar Jovanovics (szerb, Hajduk Kula – Szerbia), Mark Otten (holland, NEC – Hollandia), Milos Vidovics (szerb, FK Olimpik Sarajevo – Bosznia-Hercegovina), Felipe Félix (brazil, Leixoes – Portugália)
Távozott: Dragóner Attila (visszavonult), André Schembri (máltai, Lengyelország?, Olaszország?), Justin Haber (máltai, Kerkira? – Görögország, Portugália?), Marek Heinz (cseh, Sigma Olomouc – Csehország), Kulcsár Dávid (Vasas, végleg)
Akivel tárgyalnak: Benjamin Baltes (német, Excelsior – Hollandia), Lázok János (Vasas), Szatmári Lóránd (Reggina – Olaszország), Tímár Krisztián (Plymouth Argyle – Anglia), Tischler Patrik (MTK Budapest), Kovács János (Hereford United – Anglia), Alison (brazil, klub nélkül), Somália (brazil, Botafogo – Brazília)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik