Újpest: Beenhakker megérkezett, a pénteki sajtótájékoztatón mutatják be

Vágólapra másolva!
2011.07.28. 23:59
null
Bartha Csaba fogadta Leo Beenhakkert a repülőtéren (Fotó: Török Attila)
Nagy bejelentésekre készül az Újpest. A lila-fehérek pénteken bemutatják az új sportigazgatójukat, és a klubnak új szponzora is lesz.

A jeles alkalomhoz illő környezetben, Budapest egyik legelegánsabb szállodájában tartják a sajtótájékoztató. Mondjuk Leo Beenhakkert meg is illeti a pompa, hiszen az egykori holland szövetségi kapitány ehhez szokott, ebből nyilván újpesti sportigazgatóként sem engedhet, s ehhez partner az új klubja. A lila-fehérek új alkalmazottja csütörtökön érkezett meg Budapestre, s már csak a hivatalos beiktatásra vár.

A Megyeri úton korábban arról beszéltek, hogy négy jelölttel tárgyalnak, végül Leo Beenhakkeré lett a pozíció. Erről a klub vezetői csütörtökön már tájékoztatták a játékosokat is, így immár valóban csak a pénteki hivatalos bemutatás van hátra.

A holland szakember, aki legutóbb a Feyenoord sportigazgatója volt, valamelyest ismerheti a csapatot, hiszen jó kapcsolatot ápol a Megyeri útiak jelenlegi tulajdonosával, Tolnai Sándorral, akinek vendégeként több meccsen is jelen volt.

Bemutatkozik majd az Újpest új szponzora, a Magyar Pénzügyi Közvetítő Zrt. is, amely jelentős támogatást nyújt a gárdának.

Legfrissebb hírek

Gera Dániel: A hazai pálya lesz a lilák elleni motivációnk!

Labdarúgó NB I
2025.02.01. 13:13

A portugál élvonalból igazolt az Újpest

Labdarúgó NB I
2024.07.08. 18:47

Újpest: a fehérvári védő érkezését hamarosan bejelenthetik – NS-infó

Labdarúgó NB I
2024.07.01. 10:25

Fehérvár: Bartosz Grzelak ajánlatot kapott Újpestről – NS-infó

Labdarúgó NB I
2024.06.10. 10:16

Fővárosi derbivel zárul az NB I-es szezon!

Labdarúgó NB I
2024.05.18. 19:20

Sportrádió: „Masszív védekezéssel és megfelelő hozzáállással legyőzhető a Fradi”

Labdarúgó NB I
2024.05.18. 09:21

Kovács Zoltán visszatért Újpestre, újra szerepet vállal a liláknál

Labdarúgó NB I
2024.05.09. 18:10

NB I: bennmaradást érne a lilák második kisvárdai győzelme

Labdarúgó NB I
2024.04.13. 07:53
Ezek is érdekelhetik