Önmagát verte meg a Pápa a Debrecen helyett

Vágólapra másolva!
2011.08.20. 17:18
null
Bódi Ádám (középen) újra fontos gólt szerzett (Fotó: Török Attila)
Címkék
A labdarúgó NB I 6. fordulójában az eddig hibátlan mérlegű DVSC a Pápához látogatott. A támadó szellemben pályára lépő felek közül a hazaiak rengeteg helyzetet kihagytak, amit a vendégek két góllal büntettek meg.

Mindkét gárdánál akadtak szép számmal sérültek, és vagy ez, vagy a kegyetlenül tűző nap zavarta meg a két csapatot annyira, hogy az első 20 perc meglepően unalmasra sikeredett – annak ellenére is, hogy a két gárda bátran támadott. A hivatalos ivószünet a találkoznak is jó tett: előbb Szakály Péter közeli próbálkozásánál mentett elképesztően nagyot a becsúszó Lasa Totadze, majd utóbbi indította zseniálisan Ferenczi Istvánt, aki szépen emelte a labdát a 16-oson a borzasztóan kilépő Nenad Novakovics fölött, de előle meg az ötösön az őt beérő Korhut Mihály mentett bravúrral.

Novakovics később javított, hiszen Lovrencsics Gergő két lövését is védte – és ahogyan az ilyenkor lenni szokott, megszerezte a vezetést az addig nem sokat mutató fél. A 44. percben az addig szinte észrevétlen Szakály labdájával Bódi Ádám lódult meg középen, és Présinger Ádám szorításában hét méterről Szűcs Lajos lába között a kapu közepébe gurított. 0–1

Az addig is igen izgága hazai mesternek, Véber Györgynek több sem kellett, be is dobta a vizesvödröt a pályára...

Nem tudni, mit mondott a második félidő legelején – talán nem is olyan nagy baj ez –, amikor Totadze harmincméteres szabadrúgását Novakovics valami szemkápráztató bravúrral védte a jobb felső sarok előtt. Azt pedig már végképpen nem citálnánk, mi hangzott el a sokat tapasztalt pápai kispad előtt a 60. minutumban, amikor az addig kiválóan játszó Totadze szerelt a bal oldalon, egyébként sem túl jó labdáját állva várta középen a 16-os előtt Varga Gábor, aki elől Ramos elcsípte a játékszert, bokából indította Stevo Nikolicot, a légiós kilépett két védő között, és 12 méterről a jobb sarokba lőtt. 0–2

Csak a vizesvödör repült újfent, nem a törölköző, hiszen nem omlott össze a Pápa, Lovrencsics újabb két gólt is szerezhetett volna; de az sem éppen a betonfutball jele a vendégek részéről, hogy az előrelopakodó balhátvéd, Korhut kis híján gólt fejelt a hajrá nyitányaként. Amelyben nem született újabb gól, csak több hajmeresztő belépő, így elvitte a három pontot a Debrecen Pápáról. „Az már nem futball volt" – értékelte pontosan az utolsó negyedórát a hazaiak szakvezetője.

Mi nem leszünk ilyen frappánsak, de tudunk jobbat: örök törvény a labdarúgásban, hogy a helyzeteket be kell rúgni, mert büntet az ellenfél...

VÉBER: 7–2-RE KELLETT VOLNA NYERNÜNK!
PÁPA–DEBRECEN 0–2


A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. DVSC-TEVA 6 6 13–3 +10 18
2. Győri ETO FC 6 6 10–4 +6 18
3. Pécsi MFC 6 4 1 1 9–8 +1 13
4. Budapest Honvéd 6 4 2 15–7 +8 12
5. Videoton FC 6 3 1 2 11–5 +6 10
6. Kecskeméti TE 6 3 1 2 13–8 +5 10
7. Lombard Pápa Termál FC 6 3 1 2 5–5 0 10
8. BFC Siófok 6 2 2 2 6–5 +1 8
9. MVM Paks 6 2 2 2 8–10 –2 8
10. DVTK 5 2 1 2 8–6 +2 7
11. Kaposvári Rákóczi 6 1 2 3 7–12 –5 5
12. Szombathelyi Haladás 5 1 1 3 3–6 –3 4
13. Ferencvárosi TC 5 2 3 3–6 –3 2
14. Vasas-HÍD 6 2 4 6–15 –9 2
15. Újpest FC 5 1 4 2–8 –6 1
16. ZTE FC 6 1 5 3–14 –11 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik