Újpest: Debrecenben is támadni fogunk - Tajthy Tamás

Vágólapra másolva!
2011.08.26. 09:14
Az Újpest tehetsége, Tajthy Tamás egy nappal a DVSC elleni vasárnapi bajnoki után ünnepli 20. születésnapját. A középpályás a debreceni mérkőzésről és a múlt vasárnapi DVTK elleni hazai találkozóról (1–1) is nyilatkozott klubja hivatalos honlapjának.

„Úgy gondolom, nem ment rosszul a játék a Diósgyőr ellen, nagyon sajnálom, hogy a három helyett csupán egy pontot tudtunk begyűjteni – mondta az ujpestfc.hu-nak Tajthy Tamás. – Helyzeteink alapján magabiztosan kellett volna nyernünk, de hiába alakítottunk ziccereket, azokból csak egyet lőttünk be, a Diósgyőr pedig egyenlíteni tudott. Bosszús vagyok amiatt, hogy nem tudtunk nyerni. Azért dolgozom, hogy több játéklehetőséget kapjak, és azzal élni is tudjak."

„A Debrecent erős csapatnak tartom, ráadásul nagyon jó szériában is van, hiszen mind a hat bajnokiját megnyerte, ettől függetlenül ponttal, pontokat szeretnénk szerezni. Az eddigi bajnokikon a DVSC szervezett és egységes csapat benyomását keltette, ráadásul két szélsője nagyon gyors, lendületes. Bízom benne, hogy a Diósgyőr elleni meccshez hasonlóan Debrecenben is ki tudunk alakítani helyzeteket, viszont azokat nagyobb arányban tudjuk értékesíteni" – tette hozzá a középpályás a most vasárnapi, Debrecen elleni találkozóval kapcsolatban.

Legfrissebb hírek

Gera Dániel: A hazai pálya lesz a lilák elleni motivációnk!

Labdarúgó NB I
2025.02.01. 13:13

A portugál élvonalból igazolt az Újpest

Labdarúgó NB I
2024.07.08. 18:47

Újpest: a fehérvári védő érkezését hamarosan bejelenthetik – NS-infó

Labdarúgó NB I
2024.07.01. 10:25

Fehérvár: Bartosz Grzelak ajánlatot kapott Újpestről – NS-infó

Labdarúgó NB I
2024.06.10. 10:16

Fővárosi derbivel zárul az NB I-es szezon!

Labdarúgó NB I
2024.05.18. 19:20

Sportrádió: „Masszív védekezéssel és megfelelő hozzáállással legyőzhető a Fradi”

Labdarúgó NB I
2024.05.18. 09:21

Kovács Zoltán visszatért Újpestre, újra szerepet vállal a liláknál

Labdarúgó NB I
2024.05.09. 18:10

NB I: bennmaradást érne a lilák második kisvárdai győzelme

Labdarúgó NB I
2024.04.13. 07:53
Ezek is érdekelhetik