A száműzöttek ritkán térhetnek vissza - körkép Abditól Tiszáig

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
Vágólapra másolva!
2011.10.28. 17:58
Címkék
A labdarúgó NB I 13. fordulójában a ferencvárosi Liban Abdi gólpasszt adott az Újpest ellen, a Vasasban futballozó Marko Simic pedig győztes gólt lőtt Paks ellen, pedig korábban mindkettejüket kizárták csapatuk első keretéből. Nekik még sikerülhet, hogy ismét alapemberré váljanak, a közelmúlt példái azonban azt mutatják, ha egyszer kiraknak valakit, akkor nagyon rögös út vezet visszafelé, ha egyáltalán vezet...

AKIKNEK SIKERÜLTAKIKNEK SIKERÜLT

Abdinak sikerült a visszatérés 
(Fotó: Németh Ferenc, archív)
Abdinak sikerült a visszatérés (Fotó: Németh Ferenc, archív)

A keretből különböző, de általában nem kimondottan szakmai okok miatt kizárt (ám hosszabb-rövidebb ideig még a csapatnál maradó), volt vagy jelenlegi NB I-es játékosokat összegző gyűjtésünket – amelyet a teljesség igénye nélkül készítettünk – kezdjük a pozitív példákkal – abból van kevesebb. Ha már a bevezetőben szóba került, maradjunk a múlt szombati Ferencváros–Újpest mérkőzésnél, ugyanis mindkét csapatban volt egy-egy száműzetésből visszatért játékos.

Pollák Zoltán szeptember végén a Nemzeti Sportnak adott interjúban borította a bilit – elmondta, hogy az Újpest tartozik neki, nem tudja kifizetni az albérletét, és könnyen az utcára kerülhet. A klub közleményében előbb azt tudatta, hogy nem tartoznak a játékosnak, majd négy nappal később azt, hogy a tartozásaikat rendezték, ugyanakkor a védő egyelőre nem látogathatja a csapat edzéseit. A balhé után aztán következett a visszatéréshez elengedhetetlen bocsánatkérés a játékos részéről, majd a két bajnokin át tartó mosolyszünet után a ZTE elleni meccsen a védő már ismét a kezdőcsapatban találta magát. Mondhatjuk tehát, hogy Pollák jól jött ki a buliból, hiszen a pénzét is megkapta, és a csapatba is visszakerült. Más kérdés, hogy a lilák vele együtt is hármat kaptak az Üllői úton...

A régóta védőgondokkal küzdő Újpest és Pollák esetére azt is mondhatjuk, a szükség nagy úr! Ugyanez a megállapítás érvényes a ferencvárosi Liban Abdi vagy éppen a vasasos Marko Simic ügyében. Mint ismeretes, Abdi megütötte csapattársát, Oláh Lórántot (lejjebb, az „Akiknek nem sikerült" résznél vele is foglalkozunk még kaposvári időszakából), ami után kizárták a keretből, majd Kubatov Gábor, a klub elnöke kijelentette, a szomáliai-norvég csatár visszatérését akkor tartja elképzelhetőnek, ha a Ferencváros ökölvívó-szakosztályt indít. Nos, a szakosztály indítása még várat magára, de Abdi már a 12. fordulóban újra pályára lépett az NB I-ben, a Pápa ellen. A mea culpa természetesen ezúttal sem maradhatott el, de a megbocsátás hátterében sokkal inkább a csapat gólínsége, no meg az a tény áll, hogy Abdi hajlandó volt meghosszabbítani jövő nyáron lejáró szerződését. A csatár belátta, hogy a második csapatból nehezen tudja eladni magát a jövőben, a klubvezetők pedig abban bízhatnak, hogy így még sikerül egy kis pénzt leakasztaniuk az Oláhnak beakasztó Abdiért cserébe. Vagyis tulajdonképpen mindenki jól járhat, még a Fradi-szurkolók is, hiszen a támadó az Újpest elleni gólpasszával jelezte, a hét kihagyott bajnoki ellenére nem felejtett el futballozni.

DUDÁS ÁDÁM AZ NB III-BÓL KÜZDÖTTE FEL MAGÁT

Cikkünkben első sorban olyan játékosok szerepelnek, akiket nem kizárólag szakmai okok miatt száműztek csapatuk első keretéből. Azonban sok olyan labdarúgót ismerünk, akit nem kizártak csapata első keretéből, hanem formaingadozás miatt irányítottak a második gárdához. Ide sorolható például a Ferencvárosból Pölöskey Péter, aki az előző idényben 19 bajnokin játszott az NB II-es csapatban, de még ebben az idényben is szerepelt a másodosztályban, Détári Lajosnál viszont eddig mindegyik meccsen pályára lépett az élvonalba. A szintén ferencvárosi Fülöp Noel a szezon elején meglepetésre az Európa-ligában és a bajnokságban is többször volt kezdő, ám azóta (csakúgy mint korábban) az NB II-es együttesben szaporítja meccsei számát. A legpozitívabb példa Dudás Ádámé. Az U20-as vb-bronzérmes támadó előbb Győrben került a második csapathoz, majd a 2010–2011-es évadban Paksra került, és a tolnai gárda második csapatában az NB III-ban is játszott. Ennek ellenére nem tört össze, tavasszal már ismét Győrben, az NB I-ben futballozott, jelenleg pedig már az ETO egyik legjobbja, öt góllal járult hozzá a jelenleg 2. helyen álló csapat eddigi meneteléséhez.

Marko Simic és Marijan Vlak esetében nem tartott ilyen sokáig a „haragszom rád". A horvát csatár a Pápa elleni bajnokin szólalkozott össze honfitársával, a Vasas vezetőedzőjével, amiért a második kerethez száműzték.

A szakvezető azonban gyorsan, már egy bajnoki után rájött, hogy csapatának szüksége van az első számú gólfelelősre, aki a 13. fordulóban, a Paks ellen győztes találattal hálálta meg a visszanyert bizalmat.

A bosnyák Boris Gujic– több társával együtt – Kaposváron tavasszal az NB III-as kerethez került, de neki sikerült visszaverekednie magát az első csapathoz, ebben az idényben 10 bajnokin játszott, hétszer kezdőként.

Lovrencsics Gergőt, az akkor NB II-es Pécsi MFC csatárát egy ideig még az első csapat öltözőjéből is kitiltották, miután a téli átigazolási időszakban nem hosszabbított a baranyaiakkal, és kiderült, hogy a nyártól majd Pápán futballozik. A józan ész azonban győzött Pécsen, miután a csapat jelentős hátrányba került a tabellán a Gyirmóttal szemben, a gólerős csatár visszakerült a csapatba, és fontos szerepet játszott a feljutás kiharcolásában.

Az egyik legpozitívabb, bár egy kicsit más példa a debreceni Mészáros Norberté, hiszen őt nem klubja, hanem az európai szövetség (UEFA) tiltotta el, amiért a gyanú szerint a védő nem jelentette, hogy ismeretlenek a Fiorentina elleni 2009-es hazai BL-meccs előtt megpróbálták rávenni a mérkőzés eredményének befolyásolására.

Semmilyen konkrét bizonyíték nem volt a vádakat tagadó játékossal szemben, Mészárost mégis másfél évre eltiltották a játéktól (ugyanebben az ügyben csapattársát, Vukasin Polekszicset is megbüntették, ő jelenleg is tölti 2012. június 30-ig szóló eltiltását). A futballista a Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordult, és a testület végül idén tavasszal eltörölte a büntetést. Mészáros május 15-én a DVSC NB II-es csapatában, egy év és nyolc nap után tért vissza a pályára tétmeccsen.

A 31 éves játékos ebben az idényben újra alapemberré vált a debreceniek első csapatában, és ő is fontos szerepet játszott abban, hogy a DVSC jelenleg vezeti a tabellát.

 

AKIKNEK NEM SIKERÜLT

És akkor most lássuk azokat, akinek nem sikerült a visszatérés, vagy legalábbis nem abban a csapatban, amelyiknél a lelátóra száműzték őket.

A sort kezdjük ezúttal is az Újpesttel. Tisza Tibor a télen nem volt hajlandó szerződést hosszabbítani a lila-fehérekkel, mindenképpen külföldre szeretett volna igazolni. Ennek az lett az eredménye, hogy megfosztották a csapatkapitányi karszalagtól, nem utazhatott el a gárda téli edzőtáborába, és a második együtteshez irányították. Az átigazolási időszak hajrájában aztán a belga élvonalbeli St. Truidenhez került, de csak nyolc meccsen lépett pályára, mindössze háromszor volt kezdő, és egy találkozót sem játszott végig, gólt pedig nem szerzett. A féléves belga kaland után sokáig nem volt csapata, majd végül Diósgyőrben kötött ki, ahol a Haladás elleni mai meccsel együtt hét bajnokin és két Magyar Kupa meccsen összesen kétszer volt eredményes.

A Ferencvárosban nemcsak Abdi került ki az első keretből az ősszel, hanem mások is, csak éppen a többieknek nem sikerült a visszatérés. Alison nem ütött, hanem rúgott, méghozzá a pécsi kapus, Holczer Ádám ágyékába, neki ezért kellett mennie. Andrezinho nem ütött és nem is rúgott meg senkit, csak bulizott – ő is kikerült a keretből, de rá továbbra sem számítanak az első csapatnál. Talán ha meghosszabbítaná a nyáron lejáró szerződését, akkor az ő helyzete is megváltozna...

A nyáron nagy reményekkel szerződtetett Felipe Félix viszont az imént említettekkel szemben semmit nem csinált, az utolsó hetekben jobbára már csak lézengett a pályán (az edzéseken is), így előbb csak a keretből rakták ki, majd végleg meg is köszönték neki az eddigi szerepvállalását. Akárcsak még a nyáron a bosnyák Emil Miljkovicnak, aki azt követően került körön kívülre a Fradinál, hogy engedély nélkül a görög Kerkyrához utazott próbajátékra.

2009 szeptemberében a szintén ferencvárosi Dragóner Attilának is volt egy emlékezetes esete, a debreceni petárdaügy: a védőt azzal vádolták meg, hogy segített az egyik szurkolónak petárdát becsempészni a DVSC–FTC mérkőzésre. Dragóner a 2009–2010-es szezont még alapemberként kezdte a Fradiban, aztán a petárdaügy miatt vizsgálat indult ellene, kikerült a keretből, és bár később visszakerült, már közel sem volt kirobbanthatatlan a helye, a következő idényben pedig már csak kiegészítő embernek számított, a szezon végén be is jelentette visszavonulását. Majd mégis visszatért, egyrészt az FTC-hez, ahol az utánpótlásnál dolgozik, másrészt az aktív játékhoz, ugyanis a Jászapáti VSE megyei első osztályú csapatában futballozik, az MLSZ nyílvántartása szerint az ősszel kilenc bajnokin hatszor volt eredményes.

Idén tavasszal, még áprilisban mentették fel a munkavégzés alól a pápai Tóth Norbertet. Véber György vezetőedző szerint a középpályás „képességeinek mindössze tíz százalékát produkálta". Ez ahhoz vezetett, hogy júniusban szerződést bontottak a 34 éves játékossal, aki jelenleg az NB III-as Törökbálintot erősíti, az edzője a volt újpesti csapattársa, Sebők Vilmos.

Ahogy azt fentebb már jeleztük, az előző évad hajrájában Kaposváron is érdekes lépésre szánta el magát Sisa Tibor vezetőedző: Oláh Lórántot, Máté Pétert, Milinte Árpádot, Grúz Tamást és Boris Gujicot is az NB III-as csapathoz irányította – közülük már csak utóbbi szerepel a somogyi megyeszékhely együttesében. „Talán az okoz egy kis hiányérzetet, hogy a képzeletbeli hajónkkal még ennél is szebb helyen kiköthettünk volna, ha tavasszal mindenki tiszta erővel húzza az evezőket" – nyilatkozta sokat sejtetően az öt labdarúgó„száműzése" után a szakember.

Nyáron Paulo Sousa több játékost is elküldött a Videoton első keretétől, nem sokkal munkába állása után közölte, Farkas Balázs, Bojan Djordjic és Damir Milanovic már nem mutathatja meg a tudását, később mindhárman távoztak is Fehérvárról. Később Lipták Zoltánt is„száműzte" a szakvezető, első sorban egyik nyilatkozata miatt, amelyben a védő arról beszélt, hogy külföldön szeretné folytatni. A válogatott futballista később szerződést bontott, jelenleg csapatot keres. Érdekesség, hogy a DVSC-ben játszó Adamo Coulibaly egy hasonló ügyet megúszott pénzbüntetéssel, és ma is meghatározó játékosnak számít Debrecenben.

Az MTK-nál szintén egy nyilatkozat miatt került ki a keretből a kapus Szatmári Zoltán, akit az előző idényben a DVSC elleni bajnokin két kapott gól után a 30. percben lecserélt edzője, Garami József szakmai igazgató. „A csapat ugyanazt a kisded játékot játssza, mint a Vasas ellen, és ebben nekem csak a statisztaszerep jutott. Sajnálom, és elnézést kérek a szurkolóinktól, hogy miattam tartunk ott, ahol" – ez volt a nyilatkozat, ami után Szatmári kikerült a keretből, majd hosszas huzavona után előbb szerződést bontott, majd néhány hete Siófokra szerződött. Az NB I-ben azonban április 27-e óta nem lépett pályára, pedig előtte végigvédte a szezont az MTK-ban.

A most már az NB II-ben szereplő MTK-nál jelenleg is van egy, az első keretnél mellőzött futballista, Pátkai Máté. Őt a nyáron a hírek szerint 150 ezer euróért vitte volna a Győri ETO, ám a fővárosiak ragaszkodtak hozzá. Igen ám, de a 23 éves középpályás nem volt hajlandó meghosszabbítani jövő nyáron lejáró szerződését – ezután vált létszámfölöttivé a csapatnál...

Maradjunk néhány olyan esetnél, amely szintén a közelmúltban történet, ezért lehet emlékezetes. A Győri ETO-nál a nyáron szerződtetett André Lamas úgy veszítette el a helyét a keretben, hogy egyetlen tétmeccsen sem lépett pályára. A ZTE-nél a nyáron érkezettek közül két játékost irányítottak a közelmúltban a második csapathoz. Eddigi teljesítményük alapján meglepő lenne, ha az egyiptomi Serif Sameh el-Sadek és a szerb Alekszandar Sztaniszavljevics még visszatérhetne Prukner László keretéhez.

A Pécsi MFC-nél pedig a vesztegetési ügybe keveredett Törtei Tamást tiltották el az edzésektől – a védőt a héten az MLSZ is eltiltotta a labdarúgástól kapcsolatos tevékenységtől december 31-ig, majd klubja szerződést is bontott vele.

Az időben egy kicsit visszaugorva találhatunk még egy nagyon érdekes példát a közelmúltból. A 2008–2009-es szezonban a Bajzát Péter, Böőr Zoltán, Stark Péter trió meghatározónak számított a Győri ETO-ban, a következő nyáron azonban a vezetők közölték, a három futballista már edzőmeccseken sem léphet pályára, nem számítanak rájuk a jövőben. A döntés azért is volt különösen meglepő, mert Bajzát az említett idényben 20 találattal gólkirályi címet is szerzett. A három említett labdarúgó pályafutása ezt követően lejtőre került. Böőrt Nyíregyházán hosszú sérülés hátráltatta, majd Újpesten visszatért ugyan az NB I-be, de kétéves szerződését nem töltötte ki, augusztus végén szerződést bontottak vele. Stark Péterrel az akkor még NB II-es Pécsi MFC bontott szerződést még a tavaszi szezon során. Mészáros Ferenc vezetőedző később arról beszélt, hogy a játékos rossz hatással volt a közösségre, és az ő eltávolítása is szerepet játszott abban, hogy a csapat végül feljutott az élvonalba. Bajzát Péter Győrből Diósgyőrbe, majd az NB II-es Nyíregyházához igazolt, jelenleg pedig Pécsen játszik, de egyelőre nem tudja megismételni azt a formáját, amellyel kétszer is gólkirályi címig jutott (2008–2009 előtt 2006–2007-ben is).

A sok negatív példa láttán felvetődhet a kérdés: valóban a keretből való kizárás a leghatékonyabb fegyelmezési eszköz? Debrecenben például jobban hisznek a pénzbüntetésben. Az elhíresült harkovi „őrbódéverés” után Kabát Pétert, Laczkó Zsoltot és Szakály Pétert is pénzbüntetéssel, és nem azonnali kizárással sújtották a klubvezetők. Kabát nagyon nem találta a helyét Debrecenben, így az ő esetében a büntetés mikéntjének kevésbé volt jelentősége, de Szakály és Laczkó teljesítményét nem vetette vissza. Ahogy a csapattársait egyik nyilatkozatában kritizáló Adamo Coulibaly debreceni pályafutását sem befolyásolta hátrányosan a tavaly rá kiszabott pénzbüntetés.

 

BENE, NYILASI, TÖKÖLI ÉS A TÖBBIEK...

Sporttörténész legyen a talpán, aki hiánytalanul fel tudja sorolni, hogy az utóbbi évtizedekben ki mindenkit „jegeltek" ilyen vagy olyan okok miatt az edzők vagy éppen a klubok, hány játékosnak kellett hetekig, netán hónapokig a tartalékok között edzenie, játszania, mire visszatérhetett az első csapathoz. Az alábbiakban a teljesség igénye nélkül néhány korábbi példát elevenítünk föl mellőzöttekről, emlékezetes visszatérésekről. Érdekes, hogy ezek is csak a legritkább esetben zárultak happy enddel.

 

Első történetünk hőse annyiban kilóg a többiek közül, hogy saját magát „száműzte" egy időre csapatától, és neki sikerült a visszatérés. Nyilasi Tiborrólvan szó, a Fradi egyik élő legendája 1979 őszén annyira megcsömörlött a honi futballt körülvevő közegtől, hogy október 25-én levélben jelentette be: visszavonul a labdarúgásról. E helyütt csak azért nem írunk részletesebben a nem mindennapi sztoriról, mert Bakos Géza kollégánk ezt megtette tavaly ilyenkor a „Nyilasi totál kiakadt a Fradi-drukkerektől" című Sportnaptár-cikkében. Az akkor alig 25 esztendős válogatott játékos hónapokkal később szerencsére meggondolta magát, 1980 tavaszán előbb a tartalékcsapatban lépett pályára, majd március 15-én NB I-es meccsen is szerepelt, ő szerezte a Ferencváros győztes gólját a Salgótarjáni BTC ellen.

 

Bene Ferencesete is érdekes. Az Újpest rendkívül gólerős csatára 1975-ben – a kispesti Kozma Mihállyal holtversenyben – még gólkirály volt, a következő években viszont egyre kevesebb lehetőséget kapott (1976. május 15-én, a legendás Dózsa–Fradi 8–3-on még kispados sem volt...), és egyre többször csak a tartalékcsapatban futballozhatott, ott rugdosta a gólokat. Az 1977–1978-as bajnokság első 29 fordulójában egy percet sem játszott, ezért – ahogy erről később az életrajzi könyvében mesélt – erőt vett magán, legyőzte büszkeségét, és hétközben odament edzőjéhez, Várhidi Pálhoz, akit megkért: hadd szállhasson be legalább egy percre, hogy a bajnokcsapat tagja lehessen. A soron következő, Dunaújvárosi Kohász elleni találkozón aztán a kispadra ülhetett, és Várhidi az 58. percben – 0–0-s állásnál – Fekete László helyére csereként pályára küldte Benét. Az „öreg harcos" bő tíz perc alatt két gólt szerzett, ezzel nyertek 2–0-ra a lilák. „Nem tudnám megmondani, mikor akartam utoljára annyira gólt rúgni, mint akkor " – mesélte később Bene, akivel aztán a szezon végén mégis abbahagyatták Újpesten az élvonalbeli futballt.

 

Ugrunk egy kicsit az időben, egészen az 1990-es évekig.

Varga Zoltán, a Ferencváros legendás csatára 1996 őszén tért haza Magyarországra, és lett a Fradi edzője. A szakember több játékosával is összekülönbözött. Előbb egy taktikai megbeszélésen a csapatkapitánnyal,Telek Andrássalszólalkozott össze, aminek az lett a következménye, hogy hamarosan Telek sem az első, sem a tartalékcsapattal nem edzhetett, és márciusban átigazolt a szlovákiai 1. FC Kosice csapatához.

 

Aztán a januári, ciprusi edzőtáborbólSimon Tibortküldte haza idő előtt a szakember, a védő ezután a BVSC-hez szerződött (később Telek és Simon is visszatért a Fradihoz, de már nem sok mérkőzésen játszottak).

 

TavasszalJagodics Zoltánnalis nézeteltérése támadt Vargának, a középpályás a szezon második felében a tartalékok között futballozott.

 

Varga Zoltán kispesti kitérő után Dunaújvárosba került, a Dunaferr szakmai munkáját irányította.

 

1998 nyarán a csapat felkerült az élvonalba, ám az első két mérkőzésen vereséget szenvedett. Augusztus elején a szakember bejelentette, hogy amíg ő irányít, addigBalogh Tamáskapus nem állhat az első csapat kapujába, így Tonó a junior együttes kapuját védte, és a következő évben, a Lombard FC Tatabánya kapusaként tért vissza az NB I-be.

 

Varga ZoltánTököli Attilávalis„összeakasztotta a bajszát", nem is egyszer. A támadó előbb októberben egy hétig nem látogathatta a csapat edzéseit, majd a tavaszi szezonban, amikor Varga ismét elégedetlen volt a teljesítményével, három hétig a juniorokkal volt kénytelen készülni, csak ezután játszhatott újból a felnőttek között.

1999 őszén az MTK holland vezetőedzője, Henk ten Cate elégedetlen volt Kenesei Krisztián hozzáállásával, és augusztus 23-án – erőnléti hiányosságokra hivatkozva – a tartalékcsapathoz irányította a támadót. Két héttel később „rehabilitálták" a csatárt, aki visszatérése után nem sokkal előbb hármat vágott a Kispest-Honvédnak (4–0), majd szeptember végén, Isztambulban két gólt szerzett a Fenerbahce ellen. „Forró volt a labda" – mondta hamiskás mosollyal Kenő a török fővárosban rendezett mérkőzés után, utalva arra, hogy Rüstü kapus az első gólnál beszerencsétlenkedte a magyar támadó szabadrúgását. De ez nem változtatott azon a tényen, hogy 2–0-s összesítéssel az MTK jutott tovább az UEFA-kupában. Az isztambuli hős aztán nem sokáig maradt a Hungária körúton, a következő szezon elején a vezetők közölték vele, hogy nem tartanak rá igényt, és a támadó a Győri ETO-hoz szerződött.

T. Sz. G.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik