Magyar Kupa: Egyelőre nem foglalkozom a sorsolással - Csertői

Vágólapra másolva!
2011.11.28. 13:05
Csertői Aurél, a Győri ETO FC vezetőedzője elmondta, addig nem foglalkozik a Magyar Kupa vasárnap kisorsolt negyeddöntő-párosításával, amíg a tizenhat között a klubnak még szembe kell néznie a Diósgyőrrel.

„Teljesen mindegy, mi történt a tegnapi MK-sorsoláson, nyolc csapat számára ez abszolút érdektelen. Reméljük persze, hogy nekünk fontos lesz ez is, de most még nem az” – idézi az eto.hu Csertői Aurélt.

A szakember arra, hogy a Győr esetleges továbbjutásával a Videoton–Haladás párharc győztesével találkozhat a nyolc között, így reagált: „Ez a sorsolás csak akkor él, ha továbbjutunk, így most még egyáltalán nem foglalkozunk azzal, melyik együttes lehet a következő ellenfelünk. A legjobb nyolc közé jutásért a héten két mérkőzésen is meg kell küzdenünk a Diósgyőrrel, ellene biztos, hogy nagyon nehéz dolga lesz a csapatnak, de nagyon bízom abban, hogy a győri mérkőzés után nekünk kell készülnünk a következő összecsapásra. Tudjuk, hogy sokkal kisebb a hibázási lehetőség a kupasorozatban, mint a bajnokságban, egy gyengébb meccs elég ahhoz, hogy valaki befejezze a sorozatot. Szeretnénk megnyerni a Magyar Kupát, ez pedig csak akkor sikerülhet, ha a csapat végig száz százalékhoz közeli teljesítményre képes. Most csak a Diósgyőrre koncentrálunk.”

Legfrissebb hírek

Dombi Tibor: Összevissza voltunk a pályán, egyből ment a mutogatás a másikra, a beletörődés

Labdarúgó NB I
2024.10.30. 08:20

Pintér Attila: Amíg ilyen gólokat kapunk, addig semmi esély az NB I-be való feljutásra

Labdarúgó NB II
2024.10.01. 08:13

Csertői Aurél a Mezőkövesd új vezetőedzője

Labdarúgó NB II
2024.09.09. 17:02

NB II: „Három éven belül vissza szeretnénk juttatni a Honvédot az első osztályba"

Labdarúgó NB II
2024.08.16. 11:49

A Budapest Honvéd szerződést bontott Csertői Auréllal – hivatalos

Labdarúgó NB II
2024.08.15. 12:38

Honvéd: „Mi lehetünk a mozgatórugó” – Sigér Ákos szerint az ő korosztálya hiánycikk az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2024.07.06. 18:32

Csertői Aurél marad a Budapest Honvéd élén

Labdarúgó NB II
2024.06.20. 14:08

Honvéd: „20 percig pariban voltunk a Vasassal, utána érdektelen lett a meccs” – Csertői a 0–3 után

Labdarúgó NB II
2024.05.07. 09:12
Ezek is érdekelhetik