Pintér Attila: Amíg ilyen gólokat kapunk, addig semmi esély az NB I-be való feljutásra

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2024.10.01. 08:13
Pintér Attila szerint jelenleg nincs esélye a Vasasnak az NB I-re (Fotó: Árvai Károly)
Továbbra is nyeretlen Pintér Attila irányítása alatt a Vasas, amely a labdarúgó NB II 8. fordulójában a Mezőkövesdtől kapott ki 2–1-re hazai pályán. A mérkőzést követően a két vezetőedző értékelt.

Pintér Attila, a Vasas vezetőedzője így értékelt a vereség után.

„Taktikusan játszottak a mezőkövesdiek, amit kellett, azt futballozták. Azt mondtam a játékosaimnak a félidőben, hogy bízzanak magukban, megfordítható az eredmény. Sikerült is gólt rúgni mindjárt a szünet után, megvoltak a lehetőségeink, ezért sajnálom őket, hogy az egy pont se lett meg. Ki kell jönnie idővel annak a munkának, amit elvégzünk napról napra, azonban amíg ilyen gólokat kapunk, addig semmi esély az NB I-be való feljutásra. A mérkőzés előtt annyit kértem, ne rúgjunk magunknak gólokat, de ma is ez történt.”

A félidei cserékkel kapcsolatban elmondta, Girsik Attilát megzavarta a kapott gól, ezért jobbnak látta lecserélni, míg Jova Levente sérültet jelentett. 

Ahogy arról beszámoltunk, Urblík József a meccs után komoly kritikát fogalmazott meg az M4Sport-nak, úgy fogalmazott: „talán az hozhat változást, ha három-négy embert elküldünk.” Pintér a sajtótájékoztatón ha nem is ilyen élesen, de hasonló problémákra hívta fel a figyelmet.

„Meg kell ismernem a játékosokat, hogy lássam, ki képes minden szempontból megfelelni a Vasasnak, a csapattársainak, hogy minél eredményesebbek tudjunk lenni.”

Csertői Aurél, a Mezőkövesd vezetőedzője a következőket mondta a győzelem után.

„Az első félidőben jól játszottunk, rúgtunk két gólt, az rendben volt. Számítottunk rá, hogy a szünet után nagy nyomást fog ránk helyezni a Vasas, a második percben gólt is kaptunk, még nagyobb lett rajtunk a nyomás. Túl mélyen védekeztünk, a támadásra már nem tudtunk hangsúlyt fektetni, így némi szerencsével és kőkemény védőmunkával lehoztuk ezt a mérkőzést. Nem is érdekel, hogy oldottuk meg a támadást, van olyan, amikor erős az ellenfél támadósora, és egyszerűen csak ki kell védekezni a próbálkozásaikat.”

 

LABDARÚGÓ NB II
8. FORDULÓ
VASAS FC–MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 1–2 (0–2)
Budapest, Illovszky Rudolf Stadion, 1277 néző. Vezette: Káprály Mihály (Belicza Bence Péter, Aradi József)
VASAS: Jova L. (Kiss Á., a szünetben) – Lehoczky, Otigba, Ódor (Baráth B., 30.) – Girsik A. (Mamusits, a szünetben), Urblík J., Hidi M. S., Doktorics – Radó (Pintér F., 81.), Tóth M., Szánthó (Rácz B., 74.). Vezetőedző: Pintér Attila
MEZŐKÖVESD: Juhász I. – Horváth K. (Harsányi I., 84.), Zachán, Bora, Kállai K. – Zvekanov, Cseri, Vajda S. (Jova B., 84.), Varjas – Szalai J., Bartusz (Cibla, 74.). Vezetőedző: Csertői Aurél
Gólszerző: Urblík J. (48.), ill. Horváth K. (8.), Zachán (44.)

   
  1. Kozármisleny

8

4

3

1

16–11

+5

15

  2. Szentlőrinc

8

4

2

2

12–  8

+4

14

  3. Gyirmót FC Győr

8

4

2

2

11–  9

+2

14

  4. BVSC-Zugló

8

3

5

  8–  5

+3

14

  5. Kazincbarcika

8

4

1

3

22–10

+12

13

  6. Kisvárda

8

4

4

13–15

–2

12

  7. Budafoki MTE

8

3

3

2

12–15

–3

12

  8. Csákvár

8

3

2

3

11–11

0

11

  9. FC Ajka

8

3

2

3

11–13

–2

11

10. Szeged-Csanád GA

8

2

5

1

  9–  8

+1

11

11. Vasas FC

8

3

1

4

14–15

–1

10

12. Mezőkövesd

8

3

1

4

11–12

–1

10

13. Békéscsaba

8

2

3

3

  9–  8

+1

  9

14. Soroksár SC

8

2

1

5

11–14

–3

  7

15. Budapest Honvéd

8

2

1

5

  9–15

–6

  7

16. Tatabánya

8

2

6

  8–18

–10

  6

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik