Újpest: Bruno Moraes nem aggódik a konkurencia miatt

Vágólapra másolva!
2013.02.27. 12:56
Bruno Moraes felépült a szezon elején összeszedett kézsérüléséből. Az Újpest FC támadója nem tart a megnövekedett konkurenciától, és ha rajta múlik, negyedszer is betalálna a Szusza Ferenc Stadionban.

„Rendben van a kezem, próbálok már nem is visszagondolni a Diósgyőr elleni esetre. Időben elkezdtem a többiekkel az edzést, a felkészülés eleje óta pedig folyamatosan próbáltam egyre jobb állapotba kerülni. Azt nem merném állítani, hogy most vagyok a legjobb formában karrierem folyamán, de bízom benne, hogy egy-két meccs múlva minden a régi lesz. A Paks ellen szeretnék játszani és kezdeni is akár, de ez nyilván Jos Daerdenen múlik. Ha lehetőséget kapok, mindent megteszek azért, hogy ismét eredményes legyek” – idézi az ujpestfc.hu Bruno Moraest, aki a visszatérő Lázár Bence és az egy sorral előrébb is eredményes Remili Mohamed személyében újabb versenytársakat kapott.ujpestfc.hu Bruno Moraest, aki a visszatérő Lázár Bence és az egy sorral előrébb is eredményes Remili Mohamed személyében újabb versenytársakat kapott.

„A csapatnak az az érdeke, hogy mindegyik posztra minél több jó játékosa legyen, nálunk most a támadósorban szerintem ez a helyzet. Nem aggódom a konkurencia miatt, eddig is erős csapatokban remek támadók mellett szerepeltem, kimondottan motivál az, hogy nagy a versenyhelyzet. Szezon közben érkeztem, ezért kifejezetten örültem, hogy kétszer is voltunk edzőtáborban, így sikerült véglegesen is beilleszkednem a közösségbe – nem mintha korábban ezzel bármi gond lett volna. Sokat dolgoztunk azért, hogy tavasszal előrébb lépjünk a tabellán, várom a tétmeccseket, hogy be is bizonyíthassuk azt, hogy a tizedik helynél sokkal több van bennünk” – fogalmazott a támadó a klub hivatalos honlapján.

Legfrissebb hírek

Gera Dániel: A hazai pálya lesz a lilák elleni motivációnk!

Labdarúgó NB I
2025.02.01. 13:13

NB I: Eb-szereplő is jött a piaczárás után; változások Fehérváron és az FTC-nél

Labdarúgó NB I
2024.09.15. 16:35

Wingo, Andzulasz és Petkovics is megtalálta új csapatát

Labdarúgó NB I
2024.07.20. 10:19

Ciprusra igazolt a Puskás Akadémiától távozó középpályás – hivatalos

Labdarúgó NB I
2024.07.09. 06:33

Albán válogatottat is megjáró játékossal erősített az ETO

Labdarúgó NB I
2024.07.08. 19:35

A portugál élvonalból igazolt az Újpest

Labdarúgó NB I
2024.07.08. 18:47

Mégsem érkezik a 26 éves angol középpályás a Fehérvárhoz – hivatalos

Labdarúgó NB I
2024.07.03. 09:32

Szendrei Norbert: Gólerős csatárra van szükségünk

Labdarúgó NB I
2024.07.03. 08:37
Ezek is érdekelhetik