Újpest: Egységes, stabil csapat lesz az ellenfelünk - Daerden

Vágólapra másolva!
2013.03.01. 19:15
A labdarúgó NB I 18. fordulójában az Újpest az MVM Paksot fogadja. Jos Daerden, a lila-fehérek vezetőedzője klubja hivatalos honlapjának elmondta, a hosszú téli szünetet követően fontos lenne a jó rajt csapata számára.

„A Paks nagyon egységes és stabil csapat. A keret magja hosszú évek óta együtt játszik, ez látszik is a mérkőzéseiken. Nyáron ugyan még nem Tomiszlav Szivics volt a vezetőedző, hanem Máté Csaba, de akkor sem állt be védekezni, hanem játszani akarta a futballt, most is hasonló felfogású együttesre készültünk. A Paks edzője egyébként a helyszínen látta az Odesza elleni mérkőzésünket, szóval van képe arról, hogy mit gyakoroltunk a felkészülés során, de ha azt a teljesítményt meg tudják ismételni a játékosaim, akkor ettől függetlenül sem lehet gond a szombati meccsel. Fontos a jó rajt, már csak azért is, mert olyan hosszú szünet volt, mintha egy új bajnokság kezdődne. Az első fordulók mindig nagyon izgalmasak az edzőknek is, hiszen ekkor már csak állunk a kispad mellett, és abban bízunk, hogy visszakapjuk a csapattól azt, amiért a felkészülés folyamán végig, közösen dolgoztunk. A pálya rendben van, annak sincsen semmi akadálya, hogy a sérülése után Bruno Moraes és Lázár Bence is ott legyenek a keretben, úgyhogy mindenképpen meg szeretnénk nyerni az első idei bajnokit” – nyilatkozta Jos Daerden.

Legfrissebb hírek

Import kell a hazai helyett? – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
10 órája

Robbie Keane: Egyértelműen változtatásokra van szükség

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 21:35

Kétgólos hátrányból csikart ki döntetlent a Ferencváros az ETO ellen

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 19:58

A hangulat, az ETO bal oldala és a Fradi kerete is döntő lehet

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 09:21

Lukács Dániel: Nincs más út, le kell győznünk a Paksot

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 09:14

Bartosz Grzelak: Pedig az edzéseken jól dolgoznak a játékosok...

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 08:39

Mélyül az újpesti válság, az MTK öt gólt szerzett a Szusza Ferenc Stadionban

Labdarúgó NB I
2025.03.01. 21:19

Új edző jól seper: a Diósgyőr legyőzte az élen álló Puskás Akadémiát

Labdarúgó NB I
2025.03.01. 18:56
Ezek is érdekelhetik