Eger: az önkormányzat nem ad több támogatást

Vágólapra másolva!
2013.04.25. 18:01
null
Az egriek eddig sem rózsás helyzete még tovább nehezedett (Fotó: NS-archív, Mirkó István)
Eger önkormányzata nem támogatja tovább a város labdarúgócsapatát, amely az utolsó helyen áll az élvonalbeli bajnokságban. Az önkormányzat csütörtöki közleményében azzal indokolta döntését, hogy az Egri FC-nek nincs érvényes stadionbérleti szerződése, emellett tavaly július óta jelentős adósságot halmozott fel az üzemeltető Egri Városi Sportiskolával szemben.

 

„A klub tulajdonosainak kiszámíthatatlansága, sokszori ígérgetése vállalhatatlan helyzetet teremtett az egri labdarúgásban. Nem működtek együtt azzal a főszponzorral, aki az NB II-ből az élvonalba emelte az egri labdarúgást, és korrekt módon finanszírozta a mindennapi működést” – áll a közleményben.

A hevesi egyesületnél még februárban jelentették be, hogy az angol John Marshall személyében új befektető érkezett. Ezt megelőzően a főtámogató Jámbor János jelezte, hogy a szezon végéig takarékossági programmal ugyan, de kitartana a csapat szponzorálása mellett, annak ellenére, hogy az egri stadionban továbbra sincs világítás. Az Eger a világítás hiánya miatt nem játszhatott eddig hazai pályán, így Debrecenben, Miskolcon, Budapesten, a Vasas otthonában, illetve Vácon fogadta aktuális ellenfeleit.

A mostani közlemény arról is beszámolt, hogy a tulajdonosok nem adtak betekintést a TAO-val kapcsolatos számlákba sem. „Nyilvánvalóan nem megengedhető, hogy az önkormányzati tulajdonú létesítményben tervezett beruházásról szóló szerződést az egyesület tulajdonosa üzleti titokként kezelje” – szól az állásfoglalás.

Az önkormányzat a klubnak szánt forrásokat az utánpótlás számára adja majd át.

Az Eger 24 forduló alatt mindössze 15 pontot gyűjtött, így az utolsó helyen áll az OTP Bank Ligában.

Legfrissebb hírek

Valahol otthon lenni – Ballai Attila publicisztikája

Labdarúgó NB I
1 órája

Pécsi Ármin: A legjobb játékunkra lesz szükség a Paks ellen

Labdarúgó NB I
2025.04.17. 06:41

Az idő ára – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.04.16. 23:24

Pető Tamást menesztette a Fehérvár, Tímár az új edző – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.04.15. 17:45

Kép: már Tímár Krisztián tartotta a Fehérvár edzését

Labdarúgó NB I
2025.04.15. 17:16

Pászka Lórándot egy hét alatt kétszer műtötték meg

Labdarúgó NB I
2025.04.15. 16:36

Sérvműtétje után lett kulcsember a Paksban Hinora Kristóf

Labdarúgó NB I
2025.04.15. 11:33

NS-infó: kedden jelenthetik be Pető Tamás leváltását

Labdarúgó NB I
2025.04.14. 19:09
Ezek is érdekelhetik